Maradt a három bronz

Három magyar versenyző jutott be az I. junior és ifjúsági női ökölvívó világbajnokság csütörtöki elődöntőjébe, Antalyában. Két junior - Nagy Kornélia Kitti (54 kg) és Csősz Nikolett (63 kg) -, és egy ifjúsági - Váry Lili (48 kg) - lépett a kötelek közé. Mindhárman vereséget szenvedtek, így küldöttségünk három bronzéremmel tér haza.

 

ermeseink_522_2011042943145_886.jpg

Az első nemzetközi tornáján részt vevő Nagy Kornélia Kitti két nyert mérkőzést követően az elődöntőben az orosz Szvetlana Hilchenkóval mérte össze tudását az. Nagyot meglepte az első menetben folyamatosan rohamozó orosz. A második menetben már jobban ment a nyíregyházi Big Boxing Club versenyzőjének, és bár kiegyensúlyozott menetet láttunk, a bírók szerint ezt is négy ponttal nyerte Hilcsenko. Kitti az utolsó felvonásban tudta legjobban megvalósítani a megfelelő taktikát, nagyot hajrázva sikerült szétzilálnia ellenfelét, és négy ponttal megnyerte a menetet, azonban ez már nem volt elég a végeredmény megfordításához (21:18).

nagy_kitti_elodonto_844_2011042943225_665.jpg

Nagy Lajos büszke lehet tanítványára (aki egyúttal a lánya), hiszen Kitti remekül helyt állt. Alig néhány mérkőzéssel a háta mögött érkezett az első világbajnokságra, és bronzéremmel térhet haza.

 

Következett a juniorok 63 kg-os súlycsoportjában versenyző Csősz Nikolett, akinek már vannak tapasztalatai a nemzetközi mezőnyben, hiszen a 2010-es utánpótlás EB-n is tagja volt a magyar csapatnak.

csosz_niki_elodonto_399_2011042943306_996.jpg

Niki döntő fölénnyel került be a legjobb négy közé, ahol a svéd Ida Lundlab várta. A Dombóvári Boksz Club versenyzője a kezdő menetben nem tudta megállítani az erőszakos Lundlab rohamait, és csak sodródott a küzdelemmel. Sajnos, a további menetekben is az erősebb fizikumú svéd uralta a meccset, így egyre nagyobb lett a pontkülönbség a két ökölvívó között (25:6). Csősznek ez a feladat most túl soknak bizonyult, de az érmet nagyon szép győzelemmel szerezte meg, és megérdemelten állhat fel a dobogó harmadik fokára.

 

Az ifik között egyetlen versenyzőnk húzhatta fel a kesztyűt az elődöntőben. A legnagyobb mérkőzésszámmal rendelkező magyar versenyző, a 48 kg-os Váry Lili a szintén orosz Szvetlana Dmitrijevával küzdött meg a fináléba jutásért. A lányok már ismerték egymást a tavalyi EB-ről, akkor a selejtezők során találkoztak, és akkor is az orosz versenyző jutott tovább, aki később meg is nyerte a tornát. Sajnos, most sem sikerült a bravúr a vecsési bokszolónak. Bár Lili minden tőle telhetőt megtett a győzelemért, a klasszis Dmitrieva-val nem bírt (26:6). Lilinek sincs oka elkeseredni, nyert két mérkőzést, és élete eddigi legjobb eredményét, egy világbajnoki bronzérmet tudhatja magáénak.

 

A lányok nemcsak szép eredményeket értek el Törökországban, hanem beírták magukat a magyar ökölvívás történelmébe is, hiszen ők szerezték ezekben a korcsoportokban az első világbajnoki érmeket Magyarországnak.

A részt vevő 41 ország közül 23-nak sikerült valamelyik kategóriában érmet szereznie. A junior korcsoportban 19 országnak, köztük a legtöbbet a rendező Törökország és Oroszország szerezte, szám szerint nyolcat-nyolcat. Az ifjúsági korcsoportban 15 nemzet vihet haza valamilyen medált, a vezető 7 éremmel itt is Oroszország, így ők az összesítettben is magasan az élen állnak a 15 éremmel.  A döntőbe 13 ország ökölvívója jutott be, az elsőség itt is az oroszoké 11 (6 junior, 5 ifi) döntőssel. A junioroknál 11 nemzetnek, míg az ifjúságiaknál 9-nek van finalistája. Meglepetésre a hazaiaknak ifi kategóriában csak egy versenyzőt sikerült a döntő jutatniuk, míg a kazahoknak csak junior öklözőjük küzdhet meg az elsőségért. Annak ellenére, hogy a VB-re teljes csapattal csak a törökök és az oroszok érkeztek, de a kazahok és az ukránok is csak 2-2 versenyzővel indítottak kevesebbet a lehetségesnél. A pénteki pihenőnapot követően a döntőket szombaton rendezik. Két külön programban mérkőznek meg az ifi és a junior versenyzők.

 

Eredmények:

 

Juniorok

54 kg: Szvetlana Hilcsenko (orosz)-Nagy Kornélia Kitti p. gy. 21:18

63 kg: Hanna Ida Maria Lundblad (svéd)-Csősz Nikolett p. gy. 25:6

 

Ifjúságiak

48 kg: Szvetlana Dmitrijeva (orosz)-Váry Lili p. gy. 26:6

 

A szombati döntők párosítása:

 

Juniorok

 

44-46kg LALENKAWLI Lalenkawli IND – Neriman ISTIK TUR

48kg PHAM Thi Phuong VIE - SAEKI Kasumi JPN

50kg Ulku DEMIR TUR – Zareen NIKHAT IND

52kg LALFAKZVALI Lalfakzvali IND - VUONG Thi Vy VIE

54kg Victoria VIRT UKR – Szvetlana HILCSENKO RUS

57kg Thea AWHITU NZL – Reyhan CAKIR TUR

60kg Agnes ALEXIUSSON SWE – Okszana PALCSEVA RUS

63kg Larissa MISCHANIN GER - Hanna Ida Maria LUNDBLAD SWE

66kg NURSAH Celik TUR – Hanna SOLECKA POL

70kg Olga GAVRINA RUS – Aidana ARAPBAY KAZ

75kg Matrena VJACSKINA RUS – Serife KARAKOC TUR

80kg Remziye TOPALOGU TUR – Dinara SUKEJEVA RUS

80+kg Szaida GAMIDOVA RUS – Irina VINNIK UKR

 

Ifjúságiak

 

45-48kg Szvetlana DMITRIEVA RUS - Sarjubala SHAMJETSABAM IND

51kg Frida STENHOLM SWE - CSANG Ji-Po CHN

54kg LUU Thi Duyen VIE - NIU L-ili CHN

57kg Charley DAVISON ENG - Ornella WAHNER GER

60kg Patricia BERGHULT SWE - Anasztaszja BELJAKOVA RUS

64kg Elif KAYAN TUR - Minu BASUMATARY IND

69kg Love HOLGERSSON SWE - Irina CARKOVA RUS

75kg CSU Jü-meng CHN - Jaroszlava JAKUSINA RUS

81kg Karolina CYRAN POL - YÜAN Mej-csing CHN

81+kg Viktorija KRILOVA RUS - Sona HAKHVERDYAN SWE

 

Írta: Szuknai Zsuzsanna/Ch. Gáll András

Fotók: Szuknai Zsuzsanna