Európa ismét Keszthelyre látogat

Két és fél hét múlva Keszthely városa újabb jelentős ökölvívó eseménynek ad otthont, a tavalyi - rendkívül sikeres - női EU-bajnokság után június 26-tól július 3-ig a junior fiúk kontinensviadalát rendezzük a Balaton partján.

 

A verseny története csak a közeli múltba nyúlik vissza, az első nem hivatalos, akkor még kadetnek nevezett korosztály részére kiírt viadalt Olaszország bonyolította le 1992-ben, míg négy évvel később egy másik itáliai helyszínen, Aosta városában az első hivatalos kadet Európa-bajnokságot rendezték.

1996-tól egészen 2008-ig minden évben megrendezték a versenyt, két évvel ezelőtt azonban a gazdasági válság miatt törölték az eseményt. Magyarország korábban két alkalommal adott otthont a kontinensbajnokságnak, érdekesség, hogy akkor is egy Balaton-parti város, Siófok lehetett a házigazda - 2005-ben és 2007-ben.

2008. január elsején az AIBA megváltoztatta a korosztályok elnevezését, így a kadet korcsoportból junior lett, és eltörölte a korábbi, nem túl népszerű szabályt is, miszerint a versenyzők születési idejénél a napot és a hónapot is figyelembe kell venni. Az idei junior Európa-bajnokságon így az 1995-1996-os korosztály vehet részt, a küzdelmek pedig három menetben zajlanak, de ellentétben a felnőttekkel, ezek az AIBA szabályai szerint csak kétpercesek lesznek.

Tavaly az ukrajnai Lviv (korábban Lvov) városa rendezte meg az eseményt, és a verseny a volt szocialista blokk hatalmas sikerét hozta. Egyedül az angolok tudtak egy aranyérmet szerezni az oroszok, az ukránok, a grúzok és az azeriek mellett, valamint a németek gyűjtöttek be néhány bronzot.

hotel_helikon_keszthely_298_2011060892616_107.jpg

Lassan hozzászokhatunk, hogy amennyiben Magyarország rendez egy nagy nemzetközi ökölvívó eseményt, akkor rendszerint megdőlnek a korábbi csúcsok, mind az indulói, mind a kísérői létszámot tekintve. Nem lesz ez másképp a junior Európa-bajnokságon sem, ahol a nevezési lista lezárulásával végül rekordot jelentő 34 ország 241 versenyzője várható a keszthelyi megméretésre. Az utolsó pillanatban ugyan Portugália visszamondta a részvételt, de Albánia váratlanul bejelentkezett két versenyzővel.

Hazánk mellett teljes csapattal, tizenhárom ökölvívóval vesz részt Oroszország, Ukrajna, Törökország, Írország, Moldova és Fehéroroszország, míg Azerbajdzsán, Bulgária és Örményország egyaránt tizenkét fővel szerepel az Európa-bajnokságon. Izrael, soraiban egy serdülő Európa-bajnokkal, összesen tizenegy versenyzővel indul Keszthelyen, s Románia is jelentős kontingenssel, tízfős csapattal nevezett a viadalra.

A sportág nagyhatalmai közül Olaszország immár hagyományosan kis csapattal, mindössze három bokszolóval vesz részt a keszthelyi eseményen, míg Franciaország, és Németország kihagyja a kontinensbajnokságot. A francia válogatott a juniorok között nagyon ritkán vesz részt versenyen, csak az ifjúságiak között indulnak nemzetközi seregszemléken, míg a németek a közelgő junior világbajnokságra készülnek teljes intenzitással. Ugyanakkor az indulói nemzetek sorát Belgium, Bosznia-Hercegovina, Hollandia és Montenegró is színesíti.

Négy évvel ezelőtt Siófokon a debreceni Móna Imre révén egy aranyérmet ünnepelhetett Magyarország, és talán méltó utódai követhetik kiemelkedő példáját, amelyre junior csapatunk képességeit ismerve van is esély. Mindamellett nem szabad elfelejteni, hogy ebben a korosztályban csak nagyon ritkán beszélhetünk nemzetközi rutinról.

A korosztályban hagyományosan erős orosz válogatott majdnem minden frontembere jelen lesz Keszthelyen, junior nemzeti bajnokságuk hét aranyérmese szerepel az Eb-n. A szupernehézsúlyú kétszeres serdülő Európa-bajnok Hodzsiakbar Mamakov neve kívánkozik az élre, aki eddig veretlen mérleggel büszkélkedhet, és Keszthelyen sem szeretne csorbát ejteni hibátlan mutatóján.

Az ukránok legjobbjai közül ugyan többen távol maradnak a világbajnokság miatt, de két kaukázusi születésű klasszisuk, a nemzetközi szinten is eredményes Ramil Ahmedov és Zaur Mutallimov is tiszteletét teszi Keszthelyen. Az ukrán csapatnál a választék nagysága miatt nehezen beszélhetünk tartalékos összetételről, így minden bizonnyal sok borsot törnek majd az ellenfelek orra alá.

Az azeriek két élharcosa, a csapat méretre legkisebbje, Araz Gulmammadov, valamint legnagyobbja Muhamedali Tairov is serdülő kontinensbajnoki címet ünnepelhetett tavaly, így annak ellenére, hogy több neves hiányzójuk is lesz, remek csapattal vághatnak neki a kontinensbajnokságnak.

A törökök a legjobbjaikkal érkeznek Keszthelyre, versenyzőik közül ketten aranyérmet szereztek a májusban lezajlott bakui Hejdar Alijev emlékversenyen, a világbajnoki erősségű mezőnyben. Így nem lenne meglepő, ha a dobogó legmagasabb fokára is felállhatna egy-két bokszolójuk.

A grúzok, az angolok, az írek, és az örmények szintén rendkívül erős válogatottal érkeznek Keszthelyre, de a csehek, a horvátok, az izraeliek, a szerbek, sőt a bosnyákok és norvégok is rendelkeznek egy-egy komoly nemzetközi rutinnal rendelkező reményteljes ökölvívóval.

A hét serdülő Európa bajnokot felvonultató verseny magas színvonalat sejtet, és kiváló erőfelmérő lesz többek között a július végén, a kazah fővárosban, Asztanában esedékes AIBA junior világbajnokságra, ugyanakkor a két esemény közelsége komoly szakmai kihívásokat is rejt magában.

A súlycsoportok szerinti nevezések megoszlása Keszthelyen:

46 kg: 17 fő

48 kg: 18 fő

50 kg: 23 fő

52 kg: 23 fő

54 kg: 20 fő

57 kg: 18 fő

60 kg: 22 fő

63 kg: 19 fő

66 kg: 16 fő

70 kg: 23 fő

75 kg: 15 fő

80 kg: 13 fő

86 kg: 14 fő

 

Írta: Kincses Tibor