hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Erdei és Kovács a döntőbe meneteltek (archív)

Ahogy arról a húsz évvel ezelőtti Nemzeti Sportban olvasni lehet a budapesti ökölvívó világbajnokságon folytatta a menetelést a két magyar szupersztár: Erdei miután a harmadik mérkőzésén az üzbég Jarbekovot intézte el 8-1-re, a döntőbejutásért a német Dirk Eigenbrandttal találkozott. Addigi útjának legszorosabb és legnehezebb mérkőzése várt Madárra, aki végül 7-5-el zárt és bejutott a fináléba, ahol a kubai klasszis Hernandez várt rá.

Az olimpiai bajnok Kovács Koko István a döntőbejutásért az orosz Szancsattal mérkőzött és a korábbi három mérkőzéséhez hasonlóan most is nagy fölénnyel jutott tovább: 15-2! Utolsó amatőr mérkőzésén a német Huste fente rá a fogát.

Szántó Imre az akkori szövetségi kapitány:
Az előző, a berlini világbajnokság a formaidőzítés miatt sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, szoros meccseink voltak, de érem nélkül jöttünk haza. Az ezt követő olimpiai kvalifikációs Eb viszont pazar volt, Kovács Pista aranyérmes lett, az előző évi világbajnokot a döntőben, az azt megelőzőt pedig az elődöntőben győzte le. Az akkor 22 éves Erdei pedig ezüstérmet szerzett, a döntőben Ottkétől kapott ki, mert akkor még nem volt kellő a rutinja. Mizsei bronzot nyert, végül hatan mehettünk az olimpiára, ahol Koko feltette a koronát az addigi pályájára, így kitűnő előjelekkel vártuk az 1997. évi Vb-t.

Csötönyi Sándor a MÖSZ akkori elnöke:
Az elején nagyon megizzadtam ezzel a világbajnoksággal, tudni illik én ezt örököltem, lévén még az elődeim pályáztak rá. Félmilliárd dollárt kellett az AIBA-nak fizetni, amivel az volt a baj, hogy egy idő után az állam kifarolt az esemény mögül és kilátástalannak tűnt a helyzet. Két fontos lépés következett, egyrészt előnyös szerződést kötöttünk egy svájci tv céggel, másrészt kétszázezret le tudtam alkudni a fizetendő AIBA jogdíjból. Ez volt az első menet, majd következett a második, rengeteg szponzorra volt szükség. Támogatottak olyan cégek is, amelyek addig nem álltak a sportág mellett, például a Szerencsejáték, a MOL, a Dréher. A vége az lett, hogy nyereségesen zárult a vb. A harmadik menet maga a boksz. Az egész csapat sokat ígérő volt, a bajnokaink pedig hősök a szememben, hihetetlen öt-öt mérkőzéssel értek fel a csúcsra.

Közelgő események