Hatalmas mezőny az ötvenedik Énekes István Ifjúsági emlékversenyen

dscf0216_807_20090322205618_420.jpg

Az elmúlt évek messze legnagyobb indulói létszámú 1991-1992-es korosztálynak kiírt Énekes István ifjúsági emlékversenyét rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, jubileumi ötvenedik alkalommal a Fáy utcai Vasas csarnokban.

Ötven évvel ezelőtt indult el útjára a díszes vándorserleg, az első csapatversenyt  még a Kecskemét csapata nyerte meg 1959-ben, míg tavaly a KSI diadalmaskodott.

A verseny névadója Énekes István, a magyar ökölvívás második ötkarikás első helyét szerezte Kocsis Antal után, az 1932-es Los Angeles-i nyári olimpiai játékokon szerzett aranyérmet, valamint két évvel korábban a budapesti kontinensbajnokságon sem talált legyőzőre. 1934-ben egy súllyal feljebb is aranyérmet szerzett az újra Budapesten rendezett Európa bajnokságon. A versenyen éremosztóként részt vett Énekes István mindkét unokahúga, Török Lajosné és Béki Györgyné  akik egy virágcsokrot vehetett át a MÖSZ elnökétől, Dr. Csötönyi Sándortól.

 

dscf0260_606_20090322205618_332.jpg

 Énekes Istvánék  öten voltak testvérek, közülük már csak egy testvér él Bondiné Énekes Rózsika aki jelenleg kórházban van. Innen is jobbulást és mihamarabbi gyógyulást kívánunk neki.  Az éremosztójának külön érdekessége, hogy ugyanannak a súlycsoportnak adta át az érmeket, amelyben a nagy előd is több versenyen szerepelt.

 

 

dscf0169_34_20090322205618_547.jpg

A versenyre eredetileg rekordszámú 108 nevezés érkezett, végül 36 klub 97 ökölvívója mérette meg magát, amely óriási előrelépés a tavalyi 64 versenyzőhöz képest. Az ifjúsági korosztály legnagyobb éves, hazai seregszemléjén a magyar bajnokságon is mintegy 65-75 ökölvívó szokott részt venni, ehhez képest ez a közel százfős mezőny komoly növekedést mutat. Négy súlycsoportban – 54, 64, 69, 75 kilóban – a magas indulói létszám miatt a mezőnyt két részre, A és B csoportra kellett osztani, a verseny kézi pontozással zajlott.

dscf0234_895_20090322205618_254.jpg

Minden bizonnyal a tudatos utánpótlás nevelés, a Héraklész program érezteti ebben a hatását, valamint a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség visszatérése az évenkénti korosztályok együttes szerepeltetésére is átláthatóbbá tette az utánpótlás korcsoportokat, és megkönnyítette a felkészülést eltörölve a születési idő hónap ,napra történő számítását.

Ugyanakkor mindenképpen ki kell emelni, hogy a mennyiség nem minden esetben párosult minőséggel is, valamint szintén nem megoldott az AIBA részéről az a kettősség sem, hogy a korosztály képviselői már részt vehetnek a felnőttek versenyein is, ahol 3x3 percben zajlanak a küzdelmek, míg az ifjúsági mezőnyben 4x2 percesek a párharcok, ez pedig egyértelműen különböző felkészülést igényel.

dscf0127_826_20090322205618_224.jpg

Az ifjúsági korosztály legnagyobb nemzetközi versenye idén a lengyelországi Szczecinben megrendezendő Európa bajnokság lesz augusztus közepén, amelynek technikai ellenőre a debreceni Bocskai emlékversenyen már hasonló szerepkörben tevékenykedő orosz Eduard Abdulmanov mellett az EUBC alelnöke, a hazai szövetség elnöke, Dr. Csötönyi Sándor lesz. Az Énekes István ifjúsági emlékverseny remek alkalmat adott egyben a korosztályos kontinensbajnokságra való felkészülésre, másrészt a győztesek egy lépéssel közelebb kerültek a részvételhez is.

dscf0133_241_20090322205618_335.jpg

A verseny első napja nagyrészt az esélyesebb versenyzők papírforma győzelmét hozta, de kiesett például a tavalyi junior Európa bajnokságon negyeddöntős Vadász András (54KG), a két évvel ezelőtti kadett magyar bajnok, és kontinensbajnoki résztvevő Hacioglu Serdar (81KG), valamint a tavalyi ifjúsági magyar bajnok Bognár Balázs (+91KG) is búcsúzott a további küzdelmekből. A verseny második napja, az elődöntők is nagyrészt egyértelmű mérkőzéseket hoztak, a szorítóba lépő harminc pár közül hét dőlt el idő előtt. Az elődöntőkben szenvedett vereséget az ifjúsági magyar bajnoki bronzérmes Ungvári Sándor (51KG), a junior kontinensbajnoki bronzérmes Horváth László (54KG), valamint a tavalyi junior magyar bajnokok közül a nyíregyházi Tóth László (69KG), és a dombóvári Orbán Ferenc (75KG).

dscf0242_916_20090322205618_663.jpg

Az emlékverseny döntői a szokásostól eltérően a nagy indulói létszám miatt nem tizenegy, hanem tizenöt párban zajlottak. A finálék érdekessége, hogy az első éves ifjúsági korú versenyzők, azaz az 1992-es születésűek eggyel több, nyolc döntőt nyertek meg, mint az 1991-esek. A párharcok előtt az összes döntős versenyzőt a szorítóba szólították, majd a magyar himnusz meghallgatása után kezdődhettek a küzdelmek.

dscf0280_555_20090322205618_386.jpg

Rögtön az első pár küzdelme parázs csatát hozott, és a verseny végére kiderült, a nap mérkőzését láthattuk a kecskeméti Lakatos István (48KG) és a pécsi Kanalas Róbert között. A tavalyi felnőtt magyar bajnok Kanalas az ifjúsági bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is vereséget szenvedett kecskeméti riválisától. Lakatos, Konkoly István tanítványa egyhangú pontozással diadalmaskodott a döntőben.

Egy súlycsoporttal feljebb Metzger József tanítványa, a szakma szerint az ezúttal kicsit visszafogottabban teljesítő gyöngyösi ifjúsági magyar bajnok Dobrádi Zsolt (51KG) 2:1 arányban győzött a soproni Máté Ádám ellenében. Az 54 kilósok között a szolnoki Nagy Krisztián (54KG) mérkőzés nélkül, míg ugyanebben a súlycsoport B kategóriájában a kecskeméti Lakatos Róbert intése ellenére nagy csatában győzött a gyöngyösi Habash Antoine ellen.

 

57 kilóban a pécsi junior Eb-negyeddöntős Kanalas Dávid már az első menetben padlóra küldte egri ellenfelét, az egy évvel idősebb Könnyű Róbertet, és végül egyhangú pontozással nyert. Kiélezett harcot hozott a könnyűsúlyúaknál a nagykanizsai junior Eb-ezüstérmes Orsola Norbert és a debreceni Török János küzdelme, amelyet némi meglepetésre a hajdúsági ökölvívó nyert meg.

Egy kategóriával feljebb az A csoport fináléjában két kiskunfélegyházi ökölvívó „baráti” párharcából a rutinosabb, és a tavalyi ifjúsági világbajnokságon peches Sós Erik (64KG) került ki győztesen klubtársa, Gálos Tamás ellenében. A súlycsoport B csoportjában a szolnoki Bene Gergő egyhangú pontozással győzte le a Vasas-Süllős bokszolóját, Dugasz Gábort.

A váltósúlyúak A és B csoportjában is egyhangú pontozással diadalmaskodott a győztes, előbbiben a KSI versenyzője, Deák Imre (69KG) győzte le a pécsi Greksa Krisztiánt, míg utóbbiban a debreceni Nagy Péter a Vasas-Süllős versenyzőjét, Horváth Ferencet múlta felül.

dscf0284_391_20090322214728_730.jpg

A középsúlyúaknál is két csoportra kellett osztani a mezőnyt, ezért sajnos ezúttal elmaradt a várt csata a kadett Európa bajnok debreceni Móna Imre (75KG) és a tavalyi junior Eb-ezüstérmes MTK-s Harcsa Zoltán között. Mindkét versenyző idő előtt fejezte be a mérkőzését, előbbi a KSI ökölvívóját, Kun Dávidot, míg utóbbi a debreceni Kálucz Martin ellen diadalmaskodott.

A félnehézsúlyúaknál némi meglepetésre a Vasas-Süllős ökölvívója, Bacskai Imre tanítványa, Németi Márk (81KG) egy szoros összecsapáson legyőzte a tavalyi ifjúsági magyar bajnok debreceni Széll Tamást, az első két menetben mutatott nagyobb aktivitása miatt.

dscf0291_721_20090322205618_296.jpg

A KSI ökölvívói, Füzessy Zoltán és Balzsay Károly tanítványai, a két legfelső súlycsoportban taroltak, a nehézsúlyúaknál Varga Sándor (91KG) győzött a kaposvári Krammer Ádámmal szemben, míg a szupernehézsúly már eleve a Központi Sportiskola házi döntőjét hozta, az ifjabb Lakatos József (+91KG) pontozással legyőzte a tavalyi magyar bajnokságon súlyos vállsérülést szenvedő Szőke-Tasi Zoltánt.

dscf0156_998_20090322214728_238.jpg

A verseny és az éremosztók zárultával a legjobb ökölvívónak járó trófeát a kecskeméti Lakatos István (48KG) vehette át, míg a legjobb csapat edzőjének járó díjat a debreceni Deél István érdemelte ki. A legjobb csapat 38ponttal a Debreceni Ökölvívó Kft. lett, a második helyen a KSI végzett 34,5ponttal, míg a dobogó harmadik fokára a Vasas-Süllős csapata került a megszerzett 27,5ponttal.

Írta: Kincses Tibor szakíró

Fotó: Kunya György és Szakos József

A lenti linkekre kattintva valamennyi eredményt  megtudhat az 50.-ik Énekes István Emlékversenyről

Énekes emlékverseny 2009.pdf

Énekes jegyzőkönyv.pdf