hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Ellenvélemény nélküli őrségváltás a MÖSZ élén

A Hotel Arénában a MÖSZ éves rendes közgyűlésén a 106 szavazásra jogosult közül 77 jelent meg és így a közgyűlés határozatképes volt. A MÖSZ közgyűlések „örökös levezető elnöke „, Pelyva György bejelentette, hogy beérkezett a MÖSZ irodába a Hivatásos tagozat kérelme, melyben azt vetették fel, hogy a jövőben a MÖSZ rendes tagjává váljanak és teljes joggal képviseltethessék magukat. A javaslat azonban az előírt határidőn kívül érkezett, így a felvetés nem kerülhetett napirendre.
Beszámolója előtt Csötönyi Sándor MÖSZ elnök megemlékezett a sportág halottjairól, akik az elmúlt közgyűlés óta hunytak el: Csjeff Sándor, id. Füzessy Zoltán, Heckengerger Iván, Koch István, Lampert Gábor, Obendorfer József, Vitányi Antal, Vágner László, Pocsai Sándor, Kiss Zoltán.

Csötönyi Sándor az írásban kiadott beszámolójához szóbeli kiegészítést is fűzött. Ekkor elmondta, hogy 21 évvel ezelőtt úgy vette át a szövetséget, hogy az akkor a felszámolás előtti állapotba került. Ehhez képest ma 138 millió forinttal adja át a kasszát az utódjának. Kiemelt még egy adatot: 21 éve 3 főállású edzőt alkalmazott a szövetség, a főállású edzők száma jelenleg 72!

Az elnökség, majd a MÖSZ ellenőrző testületének beszámolóját, a Hivatásos tagozat tájékoztatását, a 2016. évi pénzügyi beszámolót, a mérleget és a közhasznúsági jelentést, a könyvvizsgálói jelentést, a MÖSZ Ellenőrző Testületének beszámolóját egyhangúlag elfogadták. Ugyanígy ellenszavazat nélkül fogadták el a 2017. évi szakmai és pénzügyi tervet is.

Bartha Csaba a MOB főtitkára hozzászólásában kiemelte, hogy „a távozó elnök nélkül az elmúlt két évtizedben a MÖSZ biztosan nem érte volna el azt az eredményességi szintet, amiért megkülönböztetett tisztelet és köszönet illeti meg Csötönyi Sándort. Nem búcsúzunk Csötönyi Sándortól, továbbra is számítunk rá.”

-kép_1-

A tisztújító közgyűlésen véget ért egy korszak, Csötönyi Sándor bejelentette a tagságnak, hogy befejezi elnöki munkáját és utódjának Erdei Zsolt olimpiai bronzérmest nevezte meg. Sor került a jelenlegi alelnökök, elnökségi tagok, az Ellenőrző Testület elnökének és tagjainak felmentésére.

-kép_2-

A tisztújító közgyűlésen a 106 szavazásra jogosult közül 87 jelent meg. A közgyűlés nyílt szavazással egyhangúlag megválasztotta a MÖSZ elnökének Erdei Zsoltot, a Madárfészek Akadémia vezetőjét.

-kép_3-

– Köszönöm a bizalmat, ennek a hatalmas feladatnak csakis a segítségetekkel, összefogással tudok majd megfelelni. Remélem, hogy ez így is lesz és közös sikerek előtt állunk – mondta Erdei Zsolt, az új elnök, egykori amatőr és profi világbajnok.
A közgyűlésen nyílt szavazással egyhangúlag választották tiszteletbeli elnöknek Csötönyi Sándort.

– Azon leszek, hogy továbbra is szolgáljam a bokszot és köszönöm a bizalmat, közületek való vagyok és az is maradok – mondta Csötönyi Sándor.

Alelnökök: Dér Tamás, dr. Berkes István, ifj. Lasz György, ifj. Süllős Gyula, Pajna Zoltán, Pantl Péter, Soós Zoltán.
Elnökségi tagok: Balogh Sándor, dr. Sarlós András, dr. Kassai László, dr. Kálózdi Tamás, Draskovics Szilárd, Horváth Ferenc, Kepli József, Kóczián József, Kovács Géza, Rieb György, Sárközi Márk, Szabó Sándor, Varga Gergely.
Ellenőrző Testület: Orodán Sándor (elnök), Dr. Rátkai Norbert, Dr. Pálos Péter, Fásy Ádám, Szántó László, Turbucz Gábor, dr. Laczkó János.

A MÖSZ történetének valaha volt legbékésebb hangulatú közgyűlésén bejelentették, hogy az elnököt és az elnökséget öt évre választották meg.

A közgyűlés végén Erdei Zsolt elnök előbb ajándékot adott át Csötönyi Sándornak a magyar ökölvívásért végzett munkájáért, majd a következő szavakkal zárta a gyűlést: „Mindenkinek köszönöm, hogy elfogadták a jelöltségét az alelnököknek, az elnökségi tagoknak. Mindenkire nagy szükségünk lesz, rengeteg a munka most a fedélzeten, maradjunk együtt, tartsunk össze!”

Közelgő események