hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Harcsa élesen várja a harkivi elődöntőt

Az elődöntőkhöz érkezett a harkivi Európa-bajnokság. Egyfajta mérleget már most lehet készíteni. Ennek a mérlegnek magyar szempontból a legszebb része az, hogy Harcsa Zoltán révén mi is képviseltetve vagyunk az érmesek között. Harcsa 2013 után újra felléphet a dobogóra!

A döntőbejutásért az azeri Kamran Saksuvarly lesz az ellenfele. Évekig Kazahsztánban élt, és ott edzett, 2016 elején nyerte el az azeri állampolgárságot. A bakui világkvalifikáción szerzett szerencsés 5.helyével jutott el Rióba, az olimpiára. Ott harmadik lett, miután az elődöntőben kikapott attól a kubai Lopeztől, aki Harcsát verte ki az első fordulóban és később meg is nyerte az olimpiát. A 25 éves azeri bajnokot jól ismerhetik a magyar szakemberek is, 2016-ban ezüstérmes volt a Bocskai emlékversenyen. Harcsa eddig még nem találkozott az azeri versenyzővel. Mindkét országnak csak ők az egyedüli képviselői az érmesek elit társaságában.

Harcsa az elődöntője előtti napot délelőtt sétával és pihenéssel töltötte (a Lunaparkot látogatta meg a csapat) délután kocogott, rendezte a súlyát. Balzsay Károly szövetségi kapitány szerint a gyorsaság és a fittség lesz az elődöntő mérkőzés kulcsa. Pihentség szempontjából nincs különbség a két öklöző közt, mert mindketten erőnyerőként kezdtek. Harcos, éles bunyóval megoldható a döntőbejutás, főleg ha az elején Zolinak sikerül megtalálnia az ütőtávot – mondta Balzsay.

Videok az azeri öklözőről:
https://www.youtube.com/watch? v=OX4Ha8iMoso
https://www.youtube.com/watch? v=9qqAlb1l0Co
https://www.youtube.com/watch? v=8BB-ep_NkUs
https://www.youtube.com/watch? v=oRIVQqtf5lE

A MÖSZ a Harcsa-medálon kívül azt is számon tarthatja, hogy összesen három versenyzőnk vívta ki magának az augusztusi VB-n való indulás jogát.
Az Eb-n 19 nemzet öklözői szereztek érmet (ugyanannyi, mint a legutóbbi Eb-n Szamakovban), azaz a 40 részt vevő országnak csaknem a fele. Messze kiemelkedik a sorból Anglia 8 érmessel, őket a házigazda ukránok követik hattal.

Harkiv Eb érmesei:

8 Anglia
6 Ukrajna
5 Oroszország
3 Írország
2 Spanyolország, Olaszország és Franciaország
Magyarország, Fehéroroszország, Litvánia, Örményország, Lengyelország, Azerbajdzsán, Bulgária, Moldova, Horvátország, Németország, Izrael, Hollandia

(fotó: facebook)

Közelgő események