100 éves a Székesfehérvári VSC

158_423_2009120274715_233.jpg

Századik éves fennállását ünnepelte a Székesfehárvári MÁVElőre Sportegyesület.

158_24_2009120274603_622.jpg

Az ezer sebből vérző MÁV szinte teljesen megszüntette sportegyesületeit . A valamikor hatvan MÁV egyesületből napjainkra már sajnos egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hány vasutas sportegyesület működik hazánkban. Valamikor igen patinás vasutas sport klubokban az ökölvívás is szerepelt. Ne feledjük, hogy Papp László háromszoros olimpiai bajnokunk az 1948-as londoni győzelmét a BVSC színeiben érte el. A Székesfehérvári MÁV Előre SE pénteken ünnepelte fennállásának 100 éves évfordulóját.

163_801_2009120274603_876.jpg

Megható ünnepségen adták át az egyesület emlékplakettjét 18 egykor sok sikert megért kivallóságnak. Röplabdában 3-at , fociban 6-ot,kézilabdában 4-et, sakkban 2-őt és ökölvívásban 3-at. Megjelent Orbán Viktor Fidesz pártelnök, aki  a vasutas csapatban kezdte a labdarúgást. A volt miniszterelnök nem, mint pártpolitikus vett részt az ünnepségen és ezt a beszédében el is mondta. „A sportolók öltözőjében nincs jobb, vagy baloldal nem számít kinek ki az apja…A magyar sportot nem politikai alapon szervezik.” Dévényi Tibor ügyvezető elnök elmondta, hogy néhány sportágat így az ökölvívást is átadták a SZIM Vasasnak.

203_733_2009120274603_807.jpg

Nem örömmel tették, hiszen 1971-ben ez felülről jövő utasítás volt. A MÖSZ elnöke Dr. Csötönyi Sándor is méltatta a sportegyesületet. Örömének adott hangot, hogy ilyen szépen megemlékeznek a volt sportolókról, bajnokokról. Beszédében kiemelte, hogy az ökölvívó sport mindig is fontos volt és fontos lesz a fiatalok jellemnevelésében. Szakszövetségünk Elnöke mindhárom egykori sportolónak Tauser Sándornak, Magyar Lászlónak és Harangozó Imrének „Magyar Ökölvívásért Díjat” adományozta.

205_730_2009120274603_974.jpg

Ugyancsak előre mutató beszédet mondott Warvasovszki Tihamér polgármester, aki emlékeztetett arra, hogy jelenleg nagy segítségre van szüksége a magyar sportnak és, hogy a város mindent megtesz ennek érdekében.

170_478_2009120275949_258.jpg

Az ünnepséget egy kis állófogadással egybekötött beszélgetés zárta ahol mód nyílott a régen látott sportbarátainkkal beszélgetni.Úgy váltunk el egymástól, hogy találkozunk az újabb kerek évfordulón !

 

 

Írta:   Szakos József 

Fotó: Cseke Attiláné