
Az ökölvívás újabb eseménydús évet zárt a londoni olimpiai ciklus harmadik esztendejében.

Az ökölvívás újabb eseménydús évet zárt a londoni olimpiai ciklus harmadik esztendejében.
A nemzetközi bokszéletben a legnagyobb kihívást minden nemzet számára a 16. AIBA felnőtt férfi (elit) világbajnokság hozta, amely egyben az első olimpiai kvalifikációs esemény is volt a jövő évi ötkarikás eseményre.
Magyarország aktív szereplője volt a világ ökölvívóéletének 2011-ben is, ezt a helyet egyre nehezebb megőrizni a nemzetközi mezőny kiegyensúlyozottsága miatt. Kiemelkedő siker volt dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökének beválasztása a nemzetközi szövetség kazahsztáni kongresszusán az AIBA végrehajtó bizottságába.
Ismét bebizonyosodott, hogy a 2009. január elsején bevezetett AIBA-szabálymódosítás a mérkőzések menetidejét tekintve mindenképpen sikeres volt. A nemzetközi szövetség az új olimpiai ciklusban visszatért a régi modellhez, a háromszor három perces menetekhez a felnőttek mezőnyében, s tavaly már az ifjúságiak között is bevezette ugyanezt az időtartamot.
Az AIBA 2010 novemberében indította útjára a World Series of Boxing (WSB) sorozatot, amely félprofi versenyzési lehetőséget biztosít a nemzetközi szövetség égisze alatt, a franchise alapon működő rendszer idén bizonyította létjogosultságát. Az első WSB-évad győztese az azeri Baku Fires csapata lett, a sorozat az öt egyéni aranyérmese olimpiai kvótát szerzett a londoni játékokra.
Az év első kiemelkedő nemzetközi ökölvívó eseménye idén is a Bocskai emlékverseny volt, amely Európa egyik legerősebb tornájává nőtte ki magát. Hazánk mellett Oroszország, Kuba, Franciaország, Anglia, Azerbajdzsán, Mauritius, Marokkó, Románia, Lengyelország és Moldova is a legjobbjaival szerepelt Debrecenben, ahol a sérülések ellenére a magyar válogatott Bacskai Balázs révén egy aranyérmet szerzett, míg a szupererős kubai csapat csupán két győzelemmel utazhatott haza.
A történelmi 1. női ifjúsági és junior világbajnokságon, Antalyában az ifjúságiak tíz súlycsoportban küzdöttek az érmekért, a versenyen az 1993-1994-ben születettek vehettek részt, míg a juniorok között az 1995-1996-os korosztály képviselői nevezhettek tizenhárom kategóriában. A hagyományt teremtő vb-n 45 nemzet vett részt, de a sportág nagyhatalmai közül az Egyesült Államok, a Koreai NDK, Kanada, Argentína, Olaszország, Mongólia, Dél-Korea, Venezuela, Csehország, Norvégia és Dánia távol maradt, míg a kínaiak csupán az ifjúságiak versenyében szálltak harcba az érmekért.
Az antalyai világbajnokságon Oroszország hat, India négy, Svédország és Kína három-három, Japán, Kazahsztán, Lengyelország, Németország, Törökország, Ukrajna és nagy meglepetésre Vietnam egy-egy első helyezést gyűjtött be. A délkelet-ázsiai ország mellett komoly fejlődésen ment keresztül az új-zélandi, a tajvani, az ausztrál, a kirgiz és a myanmari női ökölvívás is, míg Magyarország három bronzéremmel zárt a történelmi versenyen.

A júniusi ankarai Európa-bajnokságon több nemzet, így Oroszország, Ukrajna, Németország és Litvánia csupán a második vonalával szerepelt a közelgő bakui világbajnokság miatt, ennek ellenére mamutmezőny, 39 ország 252 felnőtt ökölvívója szerepelt az eseményen. A kontinensbajnokságon Írország, Azerbajdzsán, Oroszország, és Wales két-két, míg a házigazda Törökország és Moldova egy-egy első helyezést ért el.
A szupernehézsúlyú veterán olimpiai címvédő olasz Roberto Cammarelle már mindent megnyert pályafutása során, kivéve az Európa-bajnokságot. Ezúttal is a legnagyobb esélyesnek számított a török fővárosban. Könnyedén menetelt egészen a döntőig, ahol azonban hatalmas meglepetésre vereséget szenvedett az orosz Magomed Omarovtól, aki odahaza csak a második-harmadik legjobbnak számít a súlycsoportban.
Az ír Joseph Ward és az azeri Szalman Alizada ugyan még nem töltötte be tizennyolcadik életévét, de máris felnőtt Európa-bajnoknak vallhatják magukat. Andrew Selby szintén egyedülálló tettet hajtott végre azzal, hogy Wales boksztörténete során első alkalommal aranyérmet ünnepelhetett egy Európa-bajnokságon. Selby történelmi sikere után két órával Fred Evans folytatta a káprázatos walesi sorozatot, és újabb aranyérmet szerzett hazájának. Az Európa-bajnokságon hazánk egy bronzéremmel zárt, amelyet Szellő Imre szerzett a félnehézsúlyúak mezőnyében.
A keszthelyi junior Európa-bajnokságon rekordot jelentő 34 ország 234 ökölvívója vett részt, és hatalmas orosz fölényt hozott a verseny. Nyolc aranyérmük mellett Magyarország és Anglia kettő-kettő, míg Ukrajna egy első helyezéssel gazdagodott a Balaton-partján. Kiváló bokszolókkal szerepelt a remekül megszervezett, jó hangulatú tornán még Grúzia, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Törökország és Írország is, míg a németek a világbajnokság miatt kihagyták az eseményt.
Asztana városa rendezte meg a junior világbajnokságot július végén, és itt is rekordot jelentő létszám, 47 nemzet 273 bokszolója küzdött meg az érmekért, annak ellenére, hogy az amerikai kontinens vezető boksznemzetei nem vettek részt a versenyen a nagy utazási távolság, és az ezzel járó magas költségek miatt.
Oroszország itt is az első helyen végzett négy aranyérmmel, míg Ausztrália és Üzbegisztán két-két aranyérmet gyűjtött be. Egy-egy elsőséget könyvelhetett el Anglia, a Fülöp-szigetek, Tádzsikisztán, Ukrajna és - nagy bánatunkra, mivel az 54 kilósok döntőjében segédpontokkal maradt alul Herczeg Norbert a hazaiak üdvöskéje, Kibitkalijev ellen - a házigazda Kazahsztán is. Történelmi tett volt az asztanai junior világbajnokságon Irak ezüst-, illetve Francia Polinézia bronzérme, míg ebben a korosztályban első alkalommal vett részt Banglades, Bosznia-Hercegovina, Francia Polinézia, Fülöp-szigetek, Irak, Skócia, Szingapúr és Új-Zéland.
Július végén Rio de Janeiro adott otthont a négy évente megrendezett katonai világjátékoknak, amelynek ökölvívó tornáján impozáns mezőny, 208 versenyző indult. A világ nagyhatalmai mellett olyan országok is képviseltették magukat, mint Suriname, az Arab Emírségek, Mali, Burkina Faso, Guinea vagy Málta. A házigazda brazilok négy aranyéremmel jeleskedtek, míg Kína és Franciaország két-két, Szíria és Hollandia egy-egy aranyérmet szerzett.
Az idei Ázsia-bajnokságot az eredeti kiírás szerint a jordán főváros, Amman rendezte volna, de súlyos pénzhiány miatt végül augusztus elején a dél-koreai Incheon lett a beugró házigazda. A közelgő olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt a kazahok, az üzbégek, a japánok és az indiaiak a második vonallal szerepeltek az Ázsia-bajnokságon, míg Thaiföld nem indulhatott el. Kína, Kazahsztán, és Dél-Korea két-két aranyéremmel zárt, Tádzsikisztán, Mongólia, Szíria, és Üzbegisztán egy-egy első helyezést szerzett a 135 ökölvívót felvonultató mezőnyben.
A dublini ifjúsági Európa-bajnokságon 37 ország 206 versenyzője lépett a szorítókötelek közé, és a verseny az ex-szovjet országok hatalmas fölényét hozta. A döntőbe jutott húsz bokszoló közül tizennyolcan kerültek ki ebből a régióból, és csupán két hazai versenyző képviselte Európa többi részét. Oroszország természetesen az éremtáblázat élén végzett a megszerzett öt aranyéremmel, Azerbajdzsán kettő, Litvánia, Örményország és Ukrajna egy-egy első helyezéssel zárt. A korosztályos Európa-bajnokság legjobb ökölvívójának az ifjúsági olimpiai bajnok litván Ricardas Kuncaitist választották meg.
A mozambiki főváros, Maputo még sohasem rendezett korábban akkora sporteseményt, mint az Afrika Játékok, amelyre szeptember elején került sor. A kontinens meghatározó ökölvívó nemzetei közül Egyiptom a világbajnokság, Marokkó politikai okok miatt maradt távol, míg Algéria a második csapatával szerepelt az eseményen, ennek ellenére az észak-afrikai ország három aranyérmével a legeredményesebb nemzet lett. A rendkívül sokat fejlődött mauritiusi ökölvívás szintén három első helyezéssel zárt, míg Kamerun kettő, Tunézia és Botswana egy-egy aranyéremmel utazhatott haza, de Nigéria is elégedett lehetett a három ezüstéremmel.
Az év legjelentősebb eseménye a bakui olimpiai kvalifikációs világbajnokság volt szeptember végén. A versenyen minden kontinens képviseltette magát, végül 113 ország rekordot jelentő 570 ökölvívója vett részt, és első alkalommal az AIBA történetében néhány súlycsoportban még a hatvannégy közé jutásért is bokszolni kellett.

Nemcsak indulói létszámában, de minőségben is felülmúlt minden korábbi eseményt a világbajnokság, és csupán egyetlen versenyző, az ukrán könnyűsúlyú klasszis, Vaszil Lomacsenko tudta megvédeni milánói címét, igaz, ő is egy kategóriával feljebb.
A csapatversenyt meggyőző fölénnyel és négy aranyéremmel az ukránok nyerték meg Kuba, Kazahsztán és a csalódást keltő Oroszország versenyzői előtt. Az első tízbe még a kínaiak, a házigazda azeriek, a londoni olimpiára készülő angolok, a brazilok, az üzbégek és holtversenyben az indiaiak és az amerikaiak fértek be.
A legkisebbek között a kínai Cou Si-ming lett az első, aki elsőként három világbajnoki címet tudott szerezni ebben a súlycsoportban, de történelmi brazil siker is született Everton Lopes révén - mindez Káté Gyula kárára. Az oroszok meglepetésre csak egyetlen aranyéremmel zártak, míg a kazahok ezúttal négy érmük ellenére nem tudtak világbajnoki címet szerezni.
Magyarország három olimpiai kvalifikációs helyet szerezett Bakuban, és kvótáink értékét jelentősen növeli, hogy a világbajnokot is adó kínai csapat, valamint a németek, az amerikaiak, a thaiföldiek, és az írek szintén három kvalifikációs helyet szereztek Londonra, míg a franciák csupán kettőt, az örmények és a bolgárok csak egyet-egyet. Meglepetésre Törökország, Mexikó, Puerto Rico, Kanada, Lengyelország, Marokkó, Egyiptom, Kirgizisztán, Türkmenisztán, Szíria és Grúzia még nem rendelkezik kvótával.
A női felnőtt Európa-bajnokságon sem vett még részt soha annyi nemzet, mint Rotterdamban, ahol 31 ország képviseltette magát. Oroszország négy aranyéremmel végzett az éremtáblázat élén, Törökország kettő, míg Anglia, Hollandia, Írország és Ukrajna egy-egy aranyat zsebelhetett be. Az ír Katie Taylor mellett a török Gulsum Tatar is folytatta remek szériáját, míg az új hullám egyik jeles képviselője, az orosz Szvetlana Koszova első Európa-bajnoki címének örülhetett. Első alkalommal szerzett érmet felnőtt női kontinensbajnokságon Horvátország, Örményország és Wales, míg hazánk Nagy Tímea révén egy bronzot hozott haza a holland kikötővárosból.
A hölgyek bemutatkozhattak a Pánamerika Játékokon is, mindhárom női olimpiai kategória szerepelt a programban, és két kanadai arany - az egyiket a háromszoros világbajnok Mary Spencer szerezte - mellett Puerto Rico is begyűjtött egy első helyet. A férfiak versenyében régen látott kubai fölény alakult ki, a karibi ország nyolc első helyezést gyűjtött be Guadalajarában, míg a házigazda Mexikónak, valamint Ecuadornak is jutott egy-egy a legfényesebb medáliából. Az újdonsült világbajnok brazil Everton Lopes vereséget szenvedett a kubai Roniel Iglesiastól, így helyreállt a világ rendje. Valentino Knowles révén a Bahama-szigetek történelmi ezüstérmet szerzett a Pánamerika Játékokon.
A londoni olimpia helyszínén a hagyományoknak megfelelően az év végén meghívásos tesztversenyt tartottak, amelyen a szervezők kipróbálhattak minden részletet. A házigazda Nagy-Britannia öt aranyéremmel zárt a versenyen, de a kazahok és az oroszok is alaposan kitettek magukért. Érdekesség, hogy a thaiföldi Chatchai Butdee ugyanúgy első lett, mint négy évvel ezelőtt a pekingi tesztversenyen.
Az AIBA az év legjobbjainak járó díjat is átadta néhány héttel ezelőtt, a legjobb férfi ökölvívónak járó díjat az azeri szupernehézsúlyú világbajnok Magomedraszul Medzsidov kapta meg. A legjobb junior a tádzsik Aszror Vohidov, az év edzője az ukrán Dmitro Szosznovszkij lett, míg a legjobb bírónak az ír Patrick Gallaghert választották meg.
Az AIBA 2013. január elsejétől egységesíti a szabályrendszert, és a Boxing16 program jegyében már a riói olimpián ennek megfelelően fognak bokszolni a versenyzők. A tervek szerint az amatőr ökölvívás (AOB) és a boksz világsorozat (WSB) mellett a profiboksz (APB) is az AIBA égisze alatt zajlana.
Írta: Kincses Tibor
Fotók: Kincses Tibor