A Pekingi Olimpia ökölvívó eredménylistája!

olimpia_64020080808105912435_351_20080824211903_113.jpg

Augusztus 24.-én ünnepélyes keretek között kialudt a 2008.-évi Pekingi nyári olimpiai Játékok szimbóluma az olimpiai láng.

Vélhetőleg az olimpiai  láng kialvása gyújtja meg azokat a tüzeket amik az amatőr ökölvívás egyfajta diktatórikus átalakítását kívánja megakadályozni. Az  Olimpia számunkra nem éppen a várt eredményeket hozta. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az olimpián érdekes bírói felfogás alakult ki! A bírói kar az AIBA VB irányából olyan értelmű eligazítást kapott a játékok előtt , hogy csak a nagy erejű nyakbicsaklító ütéseket ( ezek leginkább a hátsó kézzel történő egyenes ütések ) értékeljék. Természetesen ezekről a döntésekről a résztvevők,  legtöbb esetben európai országok  csak a mérkőzések során a fura ítéletek megszületésekor kaptak igen keserves  gyakorlati információt. Ezek a döntések egyfajta módon átalakíthatják a klasszikus több ezer éves múltra visszatekintő ökölvívó sportot , miszerint lesz egy csak” nagy erejű hátsókezes egyenes ütés  a fejre”  ökölvívó szakág és nyilván kialakul emellett egy másik   az ökölvívás  egyéb szépségeit  és értékeit megőrzendő hagyományos szakág, ahol értékelik a pontozóbírók a elöl lévő kézzel ütött egyeneseket , valamint horog és felütéseket a fejre és testre. Na de félre a keserű tréfával! Való igaz ,hogy ezekről  a problémáról még sokat fogunk hallani.  A későbbiekben még igyekszünk egy az olimpiai szereplést elemző cikkel jelentkezni   Balzsay Károly szövetségi kapitány ,valamint az olimpián részt vett sportvezetők és  versenyzők véleményét is megkérdezve. Addig is közöljük az olimpia  végeredményét, forrásul véve  a Monolkli.com anyagát.

A  XXIX. Pekingi Nyári Olimpiai Játékok végeredménye

 

48 kg:
1. Cou Si-ming (Kína)
2. Serdamba Purevdorj (Mongólia)
3. Paddy Barnes (Írország) és Yampier Hernandez (Kuba)
BEDÁK PÁL a legjobb 32 között búcsúzott

A döntőben:

Cou - Purevdorj - Purevdorj feladás  a második menetben . 

51 kg:

1. Somjit Jongjohor (Thaiföld)
2. Andris Laffita Hernandez (Kuba)
3. Vincenzo Picardi (Olaszország) és Georgij Balaskin (Oroszország)
KALUCZA NORBERT a nyolcaddöntőben búcsúzott

A döntőben:

Jongjohor - Hernandez 8-2

54 kg:

1. Badar-Uugan Enkhbat (Mongólia)
2. Yankiel Leon Alarcon (Kuba)
3. Veaceslav Gojan (Moldova) és Bruno Julie (Mauritius-szigetek)

A döntőben:

Enkhbat - Leon Alarcon 16-5  

57 kg:

1. Vaszil Lomacsenko (Ukrajna) 
2. Khedafi Djelkhir (Franciaország)
3. Sahin Imbranjov (Azerbajdzsán) és Yakup Kilic (Törökország)

A döntőben:

Lomacsenko - Djelkhir technikai KO az első menetben  

60 kg:

1. Alekszej Tiscsenko (Oroszország)
2. Daouda Sow (Franciaország)
3. Hrahik Javakjan (Örményország) és Yordenis Ugas (Kuba)
VARGA MIKLÓS a legjobb 32 között kiesett

A döntőben:

Tiscsenko - Sow 11-9  

64 kg:

1. Felix Diaz (Dominikai Köztársaság)
2. Manus Boonjumnong (Thaiföld)
3. Roniel Iglesias Sotolongo (Kuba) és Alexis Vastine (Franciaország)
KÁTÉ GYULA a legjobb 32 között búcsúzott.

A döntőben:

Diaz - Boonjumnong 12-4  

69 kg:

1. Bahit Sarsebajev (Kazahsztán)
2. Carlos Banteaux Suarez (Kuba)
3. Hanati Silamu (Kína) és Kim Dzsung Jo (Dél-Korea)

A döntőben:

Sarsebajev - Banteaux Suarez 18-9  

75 kg:

1. James Degale (Nagy-Britannia)
2. Emilio Correa Bayeaux (Kuba)
3. Vijender Kumar (India) és Darren John Sutherland (Írország)

A döntőben:

Degale - Bayeaux 16-14  

81 kg:

1. Csang Hsziao-ping (Kína)
2. Kenny Egan (Írország)
3. Tony Jeffries (Nagy-Britannia) és Jerkebulan Scsinalijev (Kazahsztán)
5. SZELLŐ IMRE (MAGYARORSZÁG)

A döntőben:

Csang - Egan 11-7  

91 kg:

1. Rahim Csacskijev (Oroszország)
2. Clemente Russo (Olaszország)
3. Osmai Acosta Duarte (Kuba) és Deontay Wilder (Egyesült Államok)

A döntőben:
Csacskijev - Russo 4-2  


+91 kg:

1. Roberto Cammarelle (Olaszország)
2. Csang Csi-lej (Kína)
3. David Price (Nagy-Britannia) és Vjacseszlav Gaskov (Ukrajna)

A döntőben:
Cammarelle - Csang technikai KO a negyedik menetben

 

Szakos József

Szakmai igazgató

Eredmények forrása:Monokli.com