A sorsolással kezdetét vette a világbajnokság Milánóban

masolat_milano_vb_2009_08_28_080_550_20090831203944_142.jpg

Ma délután három órakor Milánóban kezdetét vette a világbajnokság első felvonása, a rendkívül fontos sorsolás.

 

Az amatőr ökölvívás történetében első alkalommal a nemzetközi szövetség újdonsült világranglistája alapján készült el a kiemelés. Örömteli, hogy négy magyar a kiemeltek közé került, így Káté Gyula (2.), Varga Miklós (5.), Szellő Imre (6.), és a nehézsúlyú Darmos József (8.) is. Ugyancsak kedvező, hogy egyetlen magyarnak sem kell a legjobb 64közé bokszolnia, sőt négyen rögtön a legjobb harminckettő között kezdik.

 A 20éves  hajdusámsoni Ungvári István (48KG) a spanyolok tavalyi Eb-ezüstérmese, a kubai származású José Kelvin de la Nieve ellen húz kesztyűt, ahol nem a magyar fiú lesz az esélyes. Kalucza Norbert (51KG) és Lakatos Krisztián (54KG) egyaránt grúz ellenfelet kapott, a debreceni olimpikonunk esetében a továbbjutás könnyedén realizálható lehet, míg a pécsi Lakatosnak nehezebb dolga lesz. A 20éves kiskunfélegyházi  Mihály János (57KG) az Afrika bajnokság ezüstérmese, a botswanai Mmoloki Nogeng ellen lép ringbe.

milano_vb_2009_08_28_080_891_20090831203944_815.jpg

A hajdusámsoni Varga Miklósnak (60KG) kiemeltként nem kedvezett a sorsolás, kaphatott volna könnyebb ellenfelet is, a kanadai Ibrahim Kamal vagy a németek idei EU bajnoka, Eugen Burhard ellen kezdheti meg menetelését. Káté Gyula (64KG) a kevés nemzetközi tapasztalattal rendelkező, de az idén a bangkoki Király kupán diadalmaskodó thaiföldi Apichet Sansit ellen bizonyíthat elsőként. Az Unió Kispest versenyzője is kaphatott volna kiemeltként sokkal könnyebb riválist, de esélyesebb thaiföldi ellenfelénél.

milano_vb_2009_08_28_096_7_20090831203944_241.jpg

Junior világbajnokunk, a Vasas -Süllős Se versenyzője Bacskai Balázs (69KG) a moldávok hasonlóan 21éves képzett ökölvívója, Vasilie Belous ellen húz kesztyűt, ahol a magyar fiú egyértelműen esélyesebb. Az MTK versenyzője Harcsa Norbert (75KG) a kubaiak tavalyi ifjúsági világbajnoka, a 18éves Rey Eduardo Recio ellen kezd, de a karibi ökölvívó ellen a magyar fiú nem esélytelen. Recio idén több vereséget is összeszedett, tehát nem legyőzhetetlen a kubai sem. Szellő Imre (81KG) kiemeltként szintén nehéz ellenfelet kapott, a dél-koreai Kim Dong Hoe idén hatalmas fölénnyel nyerte meg a bangkoki Király kupát, de a kecskeméti olimpiai negyeddöntősünk így is nagyobb eséllyel veszi fel a küzdelmet.

milano_vb_2009_08_28_106_232_20090831204602_588.jpg

A Vasas-Süllős versenyzőjére Darmos Józsefre reményeink szerint  rámosolygott a szerencse, az afrikai Malawiból származó, de már új-zélandi Yamiko Chinula ellen könnyedén léphet a legjobb tizenhat közé. Bernáth István (+91KG) az első fordulóban az orosz Gyenyisz Szergejev ellen kezd, ami nem szerencsés, de a felek már találkoztak tavaly Horvátországban, és akkor a hét évvel idősebb orosz ökölvívó csupán egyetlen ponttal nyert.

A világbajnokság holnap 11:30-kor, az első selejtező programmal kezdetét veszi, és már nemcsak a mérlegelésé, valamint a sorsolásé lesz a főszerep.

 

milano_vb_2009_08_28_102_719_20090831204253_870.jpg

A sorsolás magyar szempontból:

48 kg, 32közé jutásért: Ungvári István - José Kelvin de la Nieve (spanyol, 7. kiemelt)

51 kg, 16közé jutásért: Kalucza Norbert - Merab Turkadze (grúz)

54 kg, 16közé jutásért: Lakatos Krisztián- Giorgij Kilanava (grúz)

57 kg, 32közé jutásért: Mihály János - Mmoloki Nogeng (botswanai)

60 kg, 32közé jutásért: Varga Miklós (5. kiemelt) – az Ibrahim Kamal (kanadai) - Eugen Burhard (német) mérkőzés győztesével

64 kg, 32közé jutásért: Káté Gyula (2. kiemelt)- Apichet Sansit (thaiföldi)

69 kg, 32közé jutásért: Bacskai Balázs - Vasilie Belous (moldáv)

75 kg, 32közé jutásért: Harcsa Norbert - Rey Eduardo Recio (kubai, 5. kiemelt)

81 kg, 32közé jutásért: Szellő Imre (6. kiemelt) - Kim Dong Hoe (dél-koreai)

91 kg, 16közé jutásért: Darmos József (8. kiemelt) -Yamiko Chinula (új-zélandi)

+91 kg, 16közé jutásért: Bernáth István - Gyenyisz Szergejev (orosz)

Írta: Kincses Tibor szakíró

Fotó Makocsai Sándor