Adler Zsigmond 110 éves lenne

Vasárnap ünnepelte a magyar ökölvívósport Adler Zsigmond 110. születésnapját. A legendás mesteredzőről, Papp László tréneréről hétfőn koszorúzással emlékezett meg a szövetség és „Zsi” tisztelői a Farkasréti temetőben.

Az 1901. április 17-én született Adler – ha termetre nem is, de jelentőségre mindenképpen – a magyar boksz óriása volt.

Tizenhat évesen kezdett el bokszolni a III. Kerületi Torna és Vívó Egylet – közismert nevén: TTVE – színeiben.

adler_fotoja_847_20110418113540_543.jpg

Sok mindenben ő volt az első Magyarországon – részben vezetéknevének kezdőbetűje miatt, amely az ábécé elején foglal helyet.

1923. április elsején ő lett az első Budapest-bajnok, légsúlyban. Egy évre rá ismételt, majd – miután 1925-ben megalakult a birkózóktól különváló, önálló Magyar Ökölvívó Szövetség – ő lett az első hivatalos magyar országos bajnok, ugyancsak a légsúlyban.

A „legeket” folytatva: 1924. június 1-én ő aratta a magyar ökölvívó válogatott első hivatalos győzelmét, amikor Ausztriát 10:2 arányban vertük. Adler lépett elsőnek szorítóba, és nyert is Vogl ellen kiütéssel.

Ugyanazon év szeptember 21-én, ugyancsak Budapesten 3:11-es vereséget szenvedtünk Németország válogatottjától, de Adler győzött, ő aratta a magyar csapat egyetlen győzelmét.

Adler volt az első magyar Európa-bajnoki résztvevő is! 1925. május 5-én Stockholmban bunyózott, de sajnos vereséget szenvedett. Mindez elkedvetlenítette, és 1926-ban, 25 éves korában befejezte aktív sportolói pályafutását, és immár „főállásban” is edzősködni kezdett – tudniillik már korábban is foglalkozott fiatalokkal az aktív bunyó mellett.

Adlert éppen stockholmi veresége döbbentette rá, hogy az ökölvívásban is helyt álló a „többet ésszel, mint erővel” elve. A BTK edzője lett, majd a második világháború után a Vasasban és az Újpestben dolgozott.

Leghíresebb tanítványa természetesen Papp László volt, az első háromszoros olimpiai bajnok – rajta keresztül Adler lett a sportág történetének egyik legnagyobb hatású, legsikeresebb edzője. De nem Papp Laci volt az egyetlen Adler-tanítvány, „Zsi” keze alatt megfordult Csík Tibor, Torma Gyula, Csjeff Imre is.

Adler 1961-ben Magyarországon elsőként kapta meg a mesteredzői címet, valamennyi sportág szakembereit beleszámítva.

Adler hosszú ideig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt, 1982-ben hunyt el.

adler_sirko_183_20110418113639_6.jpg

Síremléke a Farkasréti temetőben van.

 

Írta: Ch. Gáll András