Ancsin és Némedi továbbjutott

Az Európai Unió országainak női ökölvívó bajnokságának első napján, Katowicében három súlycsoportban voltak érdekeltek a magyar versenyzők, a nyolc közé jutásért. Ancsin Katalin és Némedi Csilla sikerrel vette az akadályt.

A verseny első mérkőzőjeként lépett a szorítóba Ancsin Katalin. Az 51 kg-os súlycsoportban Ciere Smyth (IRL) ellen jól kezdett a KSI versenyzője, határozottan irányított, nyomás alatt tartva a magasabb ír versenyzőt, jobbegyenesei, balhorgai pedig rendre találtak. Meg is lepődtünk, amikor a kijelző csak döntetlent mutatott az első menetet követően.

katowice_egy_63_2011060184935_63.jpg

Kata ugyanolyan összeszedetten folytatta a mérkőzést, mint ahogyan kezdte, csak még fokozottabb iramot diktált, ami meg is hozta az eredményt. A második menettől már a pontozóknál is előnyre tett szert, amit folyamatosan növelni tudott. 9:4 arányú pontozással jutott tovább, következő ellenfele a spanyol Jasmina Mussa lesz.

Hasonlóképpen jól kezdett az 54 kg-os Némedi Csilla, aki a bolgár Iltiana Galabovával csapott össze. Csilla sem tétlenkedett, rögtön magához ragadta a kezdeményezést, és támadásba lendült. Hatalmas jobb csapottjaival gyorsan elbizonytalanította Galabovát, aki csak sodródni tudott az eseményekkel. S bár időnként egy-egy rohamot megpróbált elindítani a bolgár, a soproni Gyevát SE versenyzője gyorsan megbüntette érte. Nagy fölénnyel, 17:6-ra győzte le a bolgár versenyzőt. A legjobb négy közé jutásért a német Britta Wolf vár rá.

katowice_ketto_918_2011060185015_388.jpg

Nehéz dolga volt a 60 kg-os súlycsoportban kesztyűt húzó Szabó Beátának, hiszen a hazaiak egyik legjobb versenyzőjével és kedvencével, Karolina Graczykkal kellett megmérkőznie. Az University Boxing Club jó tempóérzékű versenyzője az első menetben meglepte Graczykot, és egyértelműen nyerte a menetet, azonban a pontozók nem így látták. A nap egyetlen lengyel versenyzőjével szemben esélyt sem hagytak a bírók. Bea remekül helytállt a fordított alapállású, a nemzetközi mezőnyben már hosszú ideje meghatározó lengyellel szemben. Nagyot küzdött, és szoros mérkőzést vívott a hazaiak VB bronzérmesével, de erősen lejtett a hazai pálya, és jelentős pontfölénnyel hozták ki győztesnek Graczykot.

Szerdán a magyar versenyzők közül egyedül Nagy Bianka (69 kg) húz kesztyűt, a holland Marichelle De Jong ellen.

 

Írta: Szuknai Zsuzsanna

Fotók: Szuknai Zsuzsanna