Az Elnök Kupáról jelentjük!
 

 

A nemzetközi versenynaptárban először szereplő I. AIBA Elnök Kupán Tajvan fővárosában Taipeiben került sor 2008. május 25-31. között.

A versenyre a Pekingi Nyári Olimpiára készülő válogatottakat is felvonultató magyar csapat utazott el. Versenyzők:

 Ungvári István (48 kg) Harangi S. E.

Kalucza Norbert (51 kg) Debrecen

Varga Miklós (60 kg) Harangi S.E.

Szellő Imre (81 kg) KSC

Edző: Balzsay Károly szövetségi kapitány

Csapatvezető: Kunya György főtitkár

Bíró: Dorkó Péter

A meghívásos, pénzdíjas versenyre Budapest-Bécs útvonalon busszal, majd onnan a Tajvani légitársaság (EVA Air) gépével -, Bangkok-i - megállással utaztunk.

picture_029_75_20080604133025_146.jpg

 A konkrét repülési idő kb. 14 óra volt -, a transzferrel együtt csaknem 1 napig tartott az oda-, illetve visszautazás. Az időeltolódás 6 óra -, amit az első napokban nagyon megéreztünk. A verseny rendkívül magas színvonalú volt, hiszen 39 ország 126 versenyzője rajtolt.

picture_071_502_20080604133025_604.jpg

 A résztvevő országok zömmel pekingi olimpiai kvalifikációval rendelkező versenyzőit hozták el. A kezdet nem volt bíztató hiszen 3 versenyzőnk az első fordulóban kiesett – valamennyien olimpiai résztvevőtől szenvedtek vereséget.

Varga Miki eredménye igencsak megkérdőjelezhető volt! Az Első forduló eredményei:

48 kg. Ungvári István – a kameruni Thoma ESSOMBA-tól kapott ki.

 51 kg. Kalucza Norbert – a tunéziai Valid CHERIF-től kapott ki

60 kg. Varga Miklós      – a tunéziai Saiffedina NEJMADNI-től kapott ki

Szellő Imre 81 kg. – az 1. fordulóban erőnyerő volt, majd nagyszerű versenyzéssel a pekingi résztvevő kenyai Ali AZIZ-t (17:10)-re, majd a görög Anastasios MPERDESIS-t (17:15) győzte le és így a döntőbe jutott

picture_075_764_20080604133025_260.jpg

 A döntőben a chicagói világbajnoki aranyérmes Abbas ATOEV (Üzbegisztán) ellen már nem volt esélye. Szereplése mindenképpen reményteljes – ráadásul 1.000 US $ pénzdíjban részesült mint második helyezett.

  Az 1. AIBA Elnök Kupa szervezői rendkívül magas szívvonalon dolgoztak. A csapatok elhelyezése az öt csillagos Grand Hotelben történt. Étkezés, szállítás, a verseny lebonyolítása, a Sportcsarnok berendezése – minden kiválónak minősíthető.

picture_080_552_20080604133025_133.jpg

Még kiutazásunk előtt fölvettük a kapcsolatot Magyarország Tajvani Kereskedelmi Képviseletének vezetőjével, László Béla úrral -, aki kollégájával együtt a szállodában fölkereste csapatunkat és egyszer a versenyre is kilátogattak. Ez ilyen messzi-távolban nagyon jól esett nekünk.

picture_055_470_20080604133025_709.jpg

Sportdiplomáciai lépésként átadtam az AIBA elnökének – Wu úrnak – a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökének, Dr. Csötönyi Sándor úrnak üdvözletét és ajándékát, - valamint a Tajvani Ökölvívó Szövetség elnökének egy meghívó levelet -, amelyben a 2009. évi Bocskai István Emlékversenyre hívjuk csapatukat.

picture_082_428_20080604133025_842.jpg 

Kis csapatunk végig együtt volt. Fegyelmezetlenség nem történt, mindenki sportszerűen viselkedett. Úgy gondolom, hogy az 1. AIBA Elnök Kupán való részvételünk tapasztalatszerzés, a Pekingi Olimpiára való felkészülés és sportdiplomáciai szempontból is hasznos volt.

 

Kunya György főtitkár