A 21 éves, korábbi junior világbajnok, Vasas kiválóságot, Bacskai Balázst választották meg a magyar bajnokság legjobb ökölvívójának
A 21 éves, korábbi junior világbajnok, Vasas kiválóságot, Bacskai Balázst választották meg a magyar bajnokság legjobb ökölvívójának
A 86. Btel Felnőtt Férfi Magyar Országos Bajnokságnak Kecskemét városa adott otthont, a nagyszerű szervezésű verseny Konkoly István és a szervező bizottság munkásságát dicséri. Szerencsére a verseny színvonala nem maradt el a megszokottól, kiváló küzdelmeket láthatott a nagy számú közönség. Sajnos a korábbi Eb-bronzérmes Szűcs István nagy visszatérése betegség miatt elmaradt, így Harcsa Norbert mellett őt sem láthattuk bokszolni Kecskeméten.
A nevezett 142 versenyzőből végül 104-en mérlegeltek, és vettek részt a viadalon, így ez az egyetlen olyan bajnokság volt, amelyen nem született rekord, mert korábban a serdülőknél, a junioroknál, a hölgyeknél, és az ifjúságiaknál is jelentősen többen bokszoltak, mint az elmúlt években. Dr. Kovács László szövetségi kapitány külön kiemelte még a verseny előtt, hogy a magyar bajnokságon való eredményes szereplés elsődleges szempont a válogatott keret összeállításánál.
Meglepetésre a legkisebbeknél a címvédő pécsi Kanalas Róbert már a bajnokság első napján kikapott Nádori Tibortól, így érmet sem szerzett. A döntőben a hazai ringben bokszoló 18éves kecskeméti Lakatos István sok mozgással legyőzte a tavalyi Eb-bronzérmes, erősebb hajdúsámsoni Ungvári Istvánt 16:9-re, kettejük között a Bocskai emlékverseny dönthet a válogatottság sorsáról.
Az 51 kilósok között indult meglepetésre pekingi olimpikonunk, a debreceni Kalucza Norbert, hiszen az előzetes hírekkel ellentétben lefogyasztott, de végül csak ezüstérmet vehetett át egy nagyon nyílt döntőben, ahol a 18éves, gyöngyösi ifjúsági magyar bajnok Dobrádi Zsolt egy ponttal legyőzte rutinosabb ellenfelét. Megoszlott a szakma véleménye a győztes személyét illetően.
Kalucza Norbert hiányában az 54 kilósok küzdelme nagyon nyílttá vált, és az előzetes várakozásokkal ellentétben nem a pécsi Lakatos Krisztián lett az aranyérmes, neki meg kellett elégednie a Süllős Gyula Emlékkupával, és a bronzéremmel. Ezt a díjat a Küzdőtér Magazin indította útjára! Minden évben az a felnőtt férfi versenyző kapja aki nemcsak sporteredményével de a magánéletében viselkedésével is példát mutat! Tudvalévő ,hogy Süllős Gyula a Magyar Ökölvívó Szakszövetség alelnöke volt és október végén távozott közülünk.
A döntőben megismétlődött az idei ifjúsági magyar bajnokság fináléja, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a fiatalabb, Konkoly István edzette 17éves kecskeméti Lakatos Róbert diadalmaskodott a szolnoki Nagy Krisztián fölött egy nagyon szoros összecsapáson, amely fordítva is végződhetett volna.

Varga István tanítványa, a kiskunfélegyházi Mihály János (57KG) húszéves kora ellenére harmadik alkalommal lett magyar bajnok, küzdelmes mérkőzésen verte meg nagy riválisát, a Vasas rutinos ökölvívóját, Ráth Miklóst, míg az elődöntőben a kőszegi Hódosi Zsolt ellen győzött nagy csatában.
Máté Attila tanítványa, a hajdúsámsoni Varga Miklós (60KG) ezúttal sem talált legyőzőre a könnyűsúlyúak között, így megérdemelten szerezte meg ötödik bajnoki címét. A döntőben a 17éves debreceni Török János ellen a küzdelem végigment, ami mindenképpen az ifjú ellenfelét dicséri. Módfelett izgalmasnak ígérkezett korábban az elődöntő is, ahol Varga Miklós a nagy visszatérő, korábbi kadett Vb-bronzérmes Rácz Sándor ellen bokszolhatott volna, de Rácz betegség miatt nem lépett ringbe.
A kétszeres Vb-bronzérmes kispesti Szántó-tanítvány, Káté Gyula (64KG) tavaly nagyon nehezen, mindössze egyetlen ponttal diadalmaskodott klubtársa, a hat évvel fiatalabb Klasz Árpád felett. Ezúttal 10:3 lett a döntőben a végeredmény a rutinosabb versenyző javára, de ezt mindenki, még maga Káté is túlzottnak tartotta.
A Vasas korábbi junior világbajnoka, idei EU bajnoka, Bacskai Balázs (69KG) nagyon kezd beérni, a magyar bajnokságon kötelező győzelmet aratott, ezúttal is, akárcsak tavaly, a nagykanizsai Korpics Istvánt győzte le 13:1-es pontozással. Kiváló egykori ökölvívónk, Bacskai Imre fia, látva idei teljesítményét, jövőre nagy nemzetközi eredménnyel gazdagodhat.
A középsúly nagyon nyílt küzdelmeket hozott azzal, hogy a két Harcsa, Norbert és a 17éves Zoltán nem vett részt a magyar bajnokságon. A 18éves, debreceni kadett Európa bajnok Móna Imre, aki Deél István növendéke, első alkalommal vehetett át aranyérmet felnőtt ob-n. A döntőben a Vasas ökölvívóját, Vass Tamást múlta felül egy rengeteg ütéssel tarkított összecsapáson, amelyből végül Móna jött ki jobban. Miután Vassra a harmadik menetben kétszer is számoltak, Bacskai Imre edző feladta a küzdelmet. Az elődöntő két vesztese, a kecskeméti Baranyi Richárd, és a józsefvárosi Amin Kadri is megérdemel minden dicséretet a teljesítményéért.
Pekingi negyeddöntősünk, a kecskeméti Szellő Imre (81KG) kétséget sem hagyott afelől, ki hazánkban a legjobb félnehézsúlyú versenyző. Egyetlen mérkőzése sem ment végig, a legjobban döntőbeli ellenfele, a vecsési Portéka Tibor bírta a legjobban, a bíró „csak” a harmadik menetben szüntette be a küzdelmet.
A Vasas bokszolója, Darmos József (91KG) idehaza egyeduralkodó, hatodik alkalommal lett felnőtt magyar bajnok, neki sem ment végig egyetlen mérkőzése sem, akárcsak Szellőnek. Ezúttal a tőle négy évvel fiatalabb debreceni Deél Szabolcs volt az ellenfele, de edzője a második menetben feladta az egyoldalú küzdelmet.
Nagyon érdekes összecsapásra számíthattunk a szupernehézsúlyúak között, a címvédő Vasas bokszoló, Bouquet Bence és a Bocskai emlékversenyen győztes kispesti Bernáth István között. A címvédő Bouquet kezdett sokkal jobban, elhúzott 8:1-re, de ekkor sorozatos fogásai, szabálytalanságai miatt háromszor intették, majd leléptették, így Bernáth lett a magyar bajnok, míg Bouquet a szabályok értelmében érmet sem vehetett át diszkvalifikálták.
Sikeres évet zárt a magyar ökölvívás a gazdasági nehézségek ellenére, a felnőtt férfi országos bajnokság ennek megkoronázása volt. Öten szereztek első alkalommal bajnoki címet, több fiatal betört a nagyok közé, és megcsillantotta oroszlánkörmeit.
Örömteli, hogy az 1992-es korosztály a felnőtt bajnokságon is sikeresen szerepelt, ezek a jelenleg még csak 17éves ifjak jövőre áprilisban az ifjúsági világbajnokságon bizonyíthatnak, és reméljük, minél több kvótát szereznek Magyarországnak a szingapúri 1. Ifjúsági Nyári Olimpiai Játékokra. Lakatos Róbert (54KG) arany-, Török János (60KG) ezüst-, míg Varga Sándor (91KG) bronzérmet szerzett, Bene Gergő (64KG) is keményen küzdött. Amennyiben hozzájuk vesszük a bajnokságon el nem indult ifjúsági Eb-ezüstérmes Harcsa Zoltánt, akkor kijelenthetjük, van jövője a magyar ökölvívásnak.
Írta: Kincses Tibor szakíró
Fotó: Kunya György
A lenti linkre kattintva elolvasható az OB eredményei pdf.-be
Felnőtt Ffi OB 2009jkv.pdf.pdf