Bacskai és Szellő parádézott, Darmost meglepték

Az Európa-bajnok Bacskai Balázs sziporkázó teljesítménye, Szellő Imre romboló erejű boksza és a félnehéz-, valamint a cirkálósúlyban profi világbajnoki címet szerző, veretlen legenda, Erdei Zsolt jelenléte volt az első Papp László Emlékverseny üde színfoltja a hajdúszoboszlói strandfürdő, Európa legnagyobb nyitott létesítménye  – természetesen száraz – nagymedencéjében.

Hat országból érkeztek vendégek az első alkalommal megrendezett viadalra, plusz szinte a teljes magyar élgárda elindult, talán a váratlanul megbetegedett sokszoros vb- és Eb-érmes kisváltósúlyú Káté Gyula kivételével.

bacskai_spakov5_841_20100903191920_192.jpg

 

 

A legnagyobb érdeklődés a júniusi moszkvai Eb aranyérmese, Bacskai Balázs fellépését kísérte, több ezren kísérték figyelemmel a csaknem teli strandon a mérkőzéseket. „Bendzsi” remekelt, erőteljes bunyóval a második menet elejére kikészítette ellenfelét, akinek olyan szinten bedagadtak a szemei, hogy alig látott ki a réseken – ésszerű bírói döntés volt a leléptetés.

Hasonló fölénnyel győzött a félnehézsúlyú Szellő Imre – aki két héten belül indul Bostonba, ahol a hamarosan induló WSB, az AIBA profiligája egyik amerikai csapatában szerepel -, továbbá a szupernehézsúlyú Bouquet Bence is.

szello_i__63_20100903191920_107.JPG

Darmos Józsefnek, a kétszeres Eb-bronzérmes nehézsúlyúnak viszont meggyűlt a baja a horvát – szintén korábbi Eb-harmadik – Filip Hrgoviccsal. A 3:2 arányú vereség hűen fejezte ki a meccs képét, Darmos meglehetősen tompán bokszolt, nem is tiltakozott a közönség a pontozás miatt.

A küzdelmeket megtekintette Erdei Zsolt, a WBO korábbi félnehézsúlyú, és a WBC cirkálúsúlyú – veretlen – világbajnoka, akinek megjelenését hatalmas ováció kísérte.

Elődöntők:

49 kg: Lakatos István (KSC) – Sztefan Szlavcsev (bolgár) p. gy. 

           Ungvári István (Harangi SE) – Kanalas Róbert (PVSK) p. gy.

52 kg: Dobrádi Zsolt (Érdi Boksz Klub) –Rajkó René (szlovákiai) p. gy.

56 kg: Nagy Krisztián (Szolnok) – Zöld Dávid (szlovákiai) p. gy.

60 kg: Török János (DVSC) – Artur Schmidt (német) p. v.

69 kg: Bacskai Balázs (Vasas) – Flavius Biea (román) 2. m. d. f.

75 kg: Abdulai Sadula (német) – Daniel Dimitrov (bolgár) p. gy.

81 kg: Szellő Imre (KSC) – Krisztian Kirilov (bolgár) 1. m. f. a.

91 kg: Darmos József (Vasas) – Stjepan Vugdelija (horvát) p. v.

            Emilio Kölling (német) – Deél Szabolcs (DVSC) p. gy.

91 kg: Bouquet Bence (Vasas) – Ivan Szimeonov (bolgár) 1. m. d. f. 

Filip Hrgovic (horvát) – Eric Brechlin (német) p. gy.

 

A döntőket – hét magyar részvételével - szombaton 15.00 órai kezdettel rendezik.

 

Írta: Ch Gáll András

Fotó MÖSZ archiv