A bajnokságon részt vett valamennyi olimpiai kvótával rendelkező versenyzőnk.
A csapatvezetői teendőket Dr. Szendrő Zsolt, míg a bíróit Herman István AIBA , a gyúróit pedig Makocsai Sándor látta el.

A tíz versenyzőnket három edző Balzsay Károly szövetségi kapitány ,Szántó Imre mesteredző, és Maczik Pál edző kísérte el .
Az eddigi Európa Unió bajnokságain minden évben igen eredményesen szerepeltek versenyzőink. Nem volt ez ebben az évben sem másképpen. A bajnokságon tizenhét ország 81 versenyzője rajtolt. Legtöbb versenyzővel tíz-tíz hazánk és Írország rajtolt. Már második alkalommal tapasztaljuk, hogy neves politikai személyiségek nyitják meg az ökölvívó versenyeket.

Utalnék it a nemrégiben Komárnóban lebonyolított junior olimpiai reménységek versenyét ahol Robert Ficó Szlovákia Miniszterelnöke mondott kedves szavakat a megjelentekhez, míg Lengyelországban Lech Walensa volt államelnök mondott köszöntő beszédet. Úgy érezzük, hogy hazánk sportja is megérdemelné ,hogy ilyen prominens személyek jelenjenek meg az ökölvívó eseményeken.

Néhány sorban ismertetném az eredményeket
48 kg Bedák Pál a döntőbe jutásért 21:8 arányban legyőzte Maszczyk Lukasz lengyel versenyzőt, majd a döntőben 25:11 magabiztos győzelmet aratott Bannes Paddy ír versenyző ellen, s ezzel az Ö nyakába akasztották az aranyérmet. Gratulálunk „Pimpa”, az olimpián várjuk a folytatást. Bajnok lett.
54 kg Kalucza Norbert a megszokott 51 kg helyett egy súllyal feljebb rajtolt. Sajnos ezúttal nem kísérte szerencse és sima 19:6 arányú vereséget szenvedett a lengyel Mazik Mateusztól . Helyezetlen maradt!

60 kg Varga Miklós a négy közé jutásért a Palic Filipe-et (CRO) legyőző Aydogan Ibrahim (TUR) versenyzőt győzte le 23:10–es pontozással, a következő ellenfele a négy között a döntőbe jutásért a francia Azzedine Rachid volt akit Miki 16:13 arányú pontozással legyőzött. A döntőben sajnos nem sikerült a bravúr és 24:10 arányú pontozással alulmaradt olimpikonunk az angol Stalker Thomas ellen. Miki II. helyen végzett.

64 kg Káté Gyula a négy közé jutásért 23:7 arányban győzte le ír Joyce John Joe-t mihg az elődöntőben döntő fölényes győzelemmel diadalmaskodott a török Dogan Mustafa ellen. Nem sikerült a döntőben legyőznie az angol Gavin Frankie-t aki ellen 14:6 arányú pontozással alulmaradt. Gyula II. helyezett lett.
69 kg Sípos Tamás a nyolc közé jutásért az első menetben vereséget szenvedett az angol Saunders Billy Joe-tól így helyezetlen maradt.
75 kg Harcsa Norbertnek nem volt szerencséje mivel egy komoly sérülés miatt a IV.- menetben befejeződött a mérkőzése a bulgár Manev Malden ellen a nyolc közé jutásért. Norbi helyezetlen maradt

81 kg Szellő Imre 10:18 arányú győzelemmel mutatkozott be a négy közé jutásért a horvát Sivolija Marijo ellen. Sajnos a folytatás már nem volt ilyen szép ,a döntőbe jutásért folytatott mérkőzésen egyetlen pont különbséggel 12:11-re kikapott az angol Jeffries Tony-tól. Imre III. helyezett lett.
91 kg Darmos József az elődöntőbe jutásért 14:5 arányú pontozásos vereséget szenvedett a görög Pavlidis Iliastól,, és így helyezetlen maradt.
+91 kg Bernáth István a döntőbe jutásért a török Keskin Samettet győzte le 13:5 arányú pontozással. Sajnos versenyzőnk ezen a mérkőzésen megsérült ezért a döntőben nem mérkőzött így Price David mérkőzés nélkül lett bajnok. Pista II. helyezett lett.
Hazánk az országok közötti pontversenyben a harmadik helyen végzett Anglia és Írország mögött.
Szakos József
Szakmai igazgató
Fotó: Makocsai Sándor