Befejeződött az Utánpótláskorú Ökölvívók Olimpiája!

masolat_dscf1396_467_20100412111515_162.JPG

Sikeresen lezajlott az Utánpótláskorú Ökölvívók Olimpiája Pécsett 2010.03.31.-2010.04.03.  között.

dscf1381_629_20100412110654_132.JPG

Többen kérdezték és ez most sem volt másképpen , hogy miért nem Diák Olimpia  az  Utánpótláskorú Ökölvívók Olimpiája ?  A válasz  egyszerű és sajnálatos is egyszerre!

Idősebb sporttársaink bizonyára emlékeznek rá ,hogy az Úttörő Olimpia verseny indulásakor  az ökölvívás  alapító sportág  volt! Sajnos néhány éves szereplés után kikerültünk a rendszerből  mindazok ellenére, hogy a nagy létszám  és jól felkészült fiatalok valamint a szervezettség jellemezték a versenyeket. Nagyon sok fiatalt közöttük természeten a hátrányos helyzetűeket is megszólította  sportágunk.

dscf1384_524_20100412110654_416.JPG

Az ökölvívó sport szakmai vezetése érezte, hogy a fiataloknak szükségük van egy nagy országos seregszemlére ami nem a magyar bajnokság mégis a  két legfiatalabb korosztályt célozza meg. Miután Dr. Csötönyi Sándor lett a szövetség elnöke aki egyik legfontosabb feladatának tekintette ennek a versenynek a felélesztését! Természetesen az akkor újonnan alakult  MÖSZ elnöksége  támogatta ezt az azóta is nagy sikerrel megrendezett versenyrendszert. Próbáltuk a Diáksport Szövetségnél elérni ,hogy kerüljünk vissza a támogatott sportágak közé de sajnos ez nem valósult meg.

dscf1388_143_20100412110654_518.JPG

Még az Olimpia szó használatának jogát is  Dr. Aján Tamástól kellett kérnünk. Így lett a versenyünk neve Utánpótláskorú Ökölvívók Olimpiája, mivel a Diák Olimpia nevet csak úgy használhattuk volna ha befizetünk a Diáksport Szövetségbe közel 40 000 Ft-ot. Természetesen ezért a pénzért bekerültünk volna a Diáksport Szövetség  versenynaptárába és az első helyezetteknek adtak volna oklevelet.

dscf1399_450_20100412110654_321.JPG

A MÖSZ Elnöksége úgy döntött ,hogy ezt a pénzt inkább a versenyre és a versenyzőkre költi. Mindez 10 évvel ezelőtt történt   Ennyit az azóta is többször elhangzott kérdésekre! Most térjünk rá a versenyre! Már a nevezési lista is jelezte ,hogy ebben az évben is rekordokat fog döngetni az induló létszáma. Köszönhetően a NUPI valamint az MVM tehetségmenedzselési és felzárkóztató programjának egyre több tehetség jelentkezik a sportegyesületekben és sportklubokban!

dscf1404_709_20100412110654_268.JPG

Örvendetes ,hogy egyre több helyen a szakosztályok sportiskolákat kezdenek  működtetni. Ebben az évben 64 egyesület 112 serdülő és 157 junior  azaz együtt 269 versenyzője rajtolt , hogy bajnoki  illetve érmes helyezéseket érjen el. Mindkét korosztályban a kiegyensúlyozottság volt a jellemző és kevés mérkőzés ért véget idő előtt. A versenyzők küzdeni tudása dicséretes és a technikai képzettségük is elfogadható volt! Természeten jellemzően a junior korosztályban már vannak az ",,öregek" akiknek nem itt volt az első megmértetésük és jó néhányan már nemzetközi versenyekkel a hátuk mögött rajtoltak.

dscf1429_792_20100412110654_902.JPG

 Ennek okából a szakvezetés egy két súlycsoportban kiemelést eszközölt. A versenyzők mellet dicséret és köszönet  illeti a Baranya Megyei Ökölvívó Szövetséget ,az Apácai Nevelési-és Általános Művelődési Központot , a Laterum Hotelt  valamint a PVSK illetve valamennyi  a szervezésben résztvevő sporttársunkat.

kaposvar_ring_sc_115_20100412114227_989.jpg

Az összesített  csapatversenyt a Ring Sport Klub Kaposvár nyerte edző Vajmi Csaba

mig a legkiemelekedőbb serdülő versenyző Lakatos Róbert :KSC

         legkiemelkedőbb  junior     versenyző: Szilvai László   :NYVSC

 

Írta:  Szakos József

Fotó:  Szakos József  

A lenti linkre kattintva elolvashatja a verseny végeredményét

2010 Diák olimpia jegyzőkönyv.pdf