

A szombati program befejeztével Csötönyi Sándor egy kis eligazítást tartott a csapatnak a Hotel Koszmoszban, amit nyugodtan nevezhetünk fejmosásnak is, hiszen az elnök nem volt elégedett az első nap mérlegével, az egy győzelem melletti négy vereséggel. A legfájóbb az volt, hogy nemcsak rutintalan újoncok buktak el, hanem az egyik titkos – vagy nem is olyan titkos – éremesélyesünk, a félnehézsúlyú Szellő Imre is.
A vasárnap délutánt Kalucza Norbert veresége nyitotta, de aztán volt okunk az örömre is – ismét nagyszerű váltósúlyúnk jóvoltából!
Bacskai Balázs második mérkőzésén is győzelemmel jutott túl, így egy ökölvívónk már a legjobb nyolc között van itt Moszkvában, a 38. felnőtt Európa-bajnokságon. A Vasas 22 éves, 69 kilós kiválósága 6:3 arányú pontozással verte a litván Egidijus Kavaliauskast egy olyan meccsen, amelyet mi kívülről sokkal simábbnak láttunk, a pontozók azonban szűkmarkúak voltak, s a roppant önkritikus Bendzsi – ez Bacskai beceneve – sem volt elégedett teljesítményével. Erről csak annyit, ha hiányérzete marad az Európa-bajnoki cím megszerzése után is, mi nem leszünk szomorúak.
A 22 éves, négy évvel ezelőtti junior világbajnok magyar fiú az első két menetben idegtépő állóháborút vívott a tavaly még 64 kilóban világbajnoki negyeddöntős litvánnal. A balti srác roppant kellemetlen stílusban próbálta elnyűni Bacskait, gyakori felütésekkel próbálkozott, s nem is teljesen sikertelenül, mert a második etap közepén 3:2-re át is vette a vezetést. Bacskai azonban egyenlített, majd az utolsó három percben ledarálta ellenfelét, s végül 6:3-ra győzött.
",,A bemelegítésnél úgy éreztem, jó formában vagyok, az volt a haditerv, hogy balegyenesekkel szerzek pontokkal, és sok mozgással, vívó stílusban kibokszolom a litvánt. Hát ez nem nagyon sikerült, sokszor leragadtam, s az az igazság, csak a jobb kondimmal, és a szívemmel tudtam megnyerni a meccset. Máskor sokkal dinamikusabban ütök, szinte kipattannak a balegyeneseim, s ezúttal még a bal szemem alja is bedagadt egy kicsit, mert összefejeltem az ellenfelemmel. Sebaj, az a lényeg, hogy bent vagyok a negyeddöntőben" – fogalmazott Bacskai, aki kedden, immár éremért a román Gheorghe Ionuttal mérkőzik. Ionut rutinos róka, 26 éves, és az athéni olimpián, valamint a 2006-os plovdivi Eb-n már bronzérmes volt – egy súlycsoporttal lejjebb, 64 kilóban.
",,Nem tartotta be a taktikai utasítást" – mondta a másik maximalista, Bacskai Imre, Balázs edzője, egyben édesapja.
Kalucza Norbert sem tartotta be, ám nem lényegtelen különbség, hogy a debreceni légsúlyú ki is kapott, méghozzá elég simán, 16:4-re az örmény Derenik Gizlarjantól. Honfitársunk mindhárom menetet elveszítette, s bár küzdött becsülettel, hiányzott belőle a frissesség, az átütőerő. ",,Kicsit enervált volt Norbi, talán a fogyasztás viselte meg, vagy valami más, nem tudom. Persze sok apró poént nem kapott meg a bíróktól, és nem is használta ki a ziccereket" – értékelt Kovács László szövetségi kapitány.
Minden jó, ha a vége jó, mondhatjuk, továbbá azt is leszögezhetjük, hogy a szupernehézsúlyú Bernáth István minden volt, csak nem enervált – igaz, az ökölvívás nemes tudományából is van még mit elsajátítania a debreceni óriásnak. Nem baj, jól főzött azzal, amije van, és elképesztő mérkőzésen 6:5-re legyőzte a francia Zied Jouinit. Öt percig nem esett pont – ilyesmit sem láttunk még ezen az Európa-bajnokságon -, aztán viszont kinyílt a pofonzsák. Kétszer is számoltak Bernáthra – mindkétszer indokolatlanul -, majd a harmadik menetben a francia 4:2-es vezetésénél az egykori birkózó Bernáth megtáltosodott. A franciára is számolt a mezőny talán leggyengébb embere, a spanyol bíró, a magyar behemót hirtelen 6:4-re átvette a vezetést, majd egy pontot meg is őrzött előnyéből, és a kicsiny magyar tábor őrjöngő biztatása közepette bejutott a legjobb nyolc közé. Ott kedden a fehérorosz Viktar Zujevvel találkozik, a tét már az érem. + Bernáth István – Zied Jouini (francia) p. gy. 6:5
Írta és fényképezte:Ch. Gáll András