Szombaton este immáron 15-ik alkalommal rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség az idei Box bált.
Szombaton este immáron 15-ik alkalommal rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség az idei Box bált.
Szombaton este immáron 15-ik alkalommal rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a box bálját.
A hagyományosan február utolsó szombatján megrendezett eseményen idén is díjazta a szövetség a sportágban kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzőket, edzőket, bírókat, valamint elismerésben részesítette az ökölvívósportért végzett munkáért, támogatásért a sportvezetőket, és szponzorokat.
Idén is, mint már az utóbbi években azt megszokhattuk, az egykori ökölvívókból összeállt hegedű-trió (Horváth Gábor, Jónás László, Lakatos Károly) adta meg a jókedvhez az alapot a szépszámú bálozónak.
Ezután Dr. Csötönyi Sándor a MÖSZ elnöke, mondott megnyitó beszédet, melyben megköszönte a jelenlévőknek a részvételt, majd az elmúlt év rövid értékelése után hivatalosan is megnyitotta a jubileumi 15-ik box bált.
A megnyitó után került sor a 2009-év díjainak átadására, melyeket az alábbi sporttársak kapták:
Az év férfi ökölvívója Káté Gyula (Unió Sport Kispest) aki 2007 után ismét a legjobb lett.
Az év női ökölvívója Ducza Anita (Nyíregyházi VSC)
Az év utánpótlás ökölvívója: Harcsa Zoltán (Unió Sport Kispest)
Az év edzője Szántó Imre mesteredző az Unió Sport Kispest vezetőedzője
Az év ökölvívó bírója Dolmányos József (AIBA-bíró Nagykanizsa)
Az év profi férfi ökölvívója Erdei Zsolt (Univerzum Boksz Promotion)
Az év profi női ökölvívója Belinszky Krisztina (Ironbox Promotion)
Ökölvívásért érdemrendet kaptak:
Kovács "Koko" István, ifj. Süllős Gyula, Soós Zoltán, Mesteri László, Herman István és Szalkai László.
A "Magyar Ökölvívásért Díj" díjazottai:
Szuknai Zsuzsanna, Metzger József, Kiss "Toto" Zoltán, Nacsa József, Mándy-Tas Ferenc, Őry József, Balla Szilárd, Nagy Zoltán, Gyója Velina, Borza Istvánné, Borsi Zsuzsanna és Szláva Zakirov.
A "Magyar Ökölvívás Támogatásáért Díj" díjazottjai:
Mártha Imre (Magyar Villamos Művek Zrt. Vezérigazgatója)
Havas Henrik (Egyetemi tanár, média-személyiség)
Tóth József (a NUPI programigazgatója)
Szabó Lajos (a Halasi Boksz Club elnöke)
Szabó Sándor (a DVSC Ökölvívó Kft elnöke)
Magyar Ágnes (a MÖSZ elnök személyi titkára)
Az ünnepélyes díjátadó után a vacsorához a Digital zenekar szolgáltatta a zenét, majd a népszerű Ajala műsorát élvezhettük.
Ezután ismét a Digital zenekar következett Fásy Ádámmal és Fásy Zsülikével kiegészülve, húzták a talpalávalót. A szünetben ismét régi ismerősöket láthatott a bálozó közönség a Mermi Show Tánccsoport jóvoltából, akik szintén visszatérő vendégek a boxbálon.
Repertoárjukból ízelítőt adtak Latin-, Hawaii- és Brazil táncokból, majd keleti hastáncbemutató örvendeztette meg a bálozók férfi tagjait. Befejezésül az 50-es évekből Charlestont, majd a 70-80-as évekből pedig retro- táncbemutatóval búcsúzott a tánccsoport.
Természetesen a tombola idén sem maradt el, amelyben több mint százötven kisorsolt nyeremény talált gazdára.
A főnyeremény idén is két óriás kijelzős LCD televízió volt. A tombolasorsolás után már csak a zene és a tánc volt a főszereplő egészen hajnalig.
Írta: Fejes László
Fotó: Kunya György, Zádor Péter