Beszámoló az 56.-ik Bornemisza Gergely Ökölvívó Emlékversenyről
Június nemcsak a nyár kezdete, bár az időjárás már előrehozta a nyár érzetét a napokban sorra megdőlő melegrekordokkal, de egy olyan tradicionális versenyt hozott a Heves Megyei ökölvívó Szövetség, az Egri SI, és Eger Város Önkormányzata segítségével ami nemcsak hazánkban de Európában is a párját ritkítja. Ötvenhat éven át rendezték és rendezik meg ezt a rangos utánpótlás ökölvívó emlékversenyt.

Huszonnyolc egyesület kilencvenkilenc ökölvívója mérte össze erejét Eger Város Sportcsarnokában , serdülő és ifjúsági korcsoportban.
Az ifiknél jó lehetőséget nyújtott a bajnokság versenyzőinknek arra, hogy „meccsük legyen”, hiszen Siófokon rendezzük a korosztály Európa bajnokságát június 24-30 között.

p6034220_135_20070604164243_912.jpg

Serdülő korcsoportban olyan parádés küzdelmeket láthatott a szép számú közönség , ami méltán vívta ki a jelen lévő szakemberek elismerését.
A versenyen megjelent Dr. Csötönyi Sándor szövetségünk elnöke ,Szeleczki János Eger Város Alpolgármestere , Balzsay Károly szövetségi kapitány ,és e sorok írója.

p6034209_192_20070604164326_70.jpg

A serdülő korosztály csapatversenyét a KSI nyerte, a kadet korcsoportban a DVSC végzett az élen, míg a az összetett pontversenyt a KSI nyerte (edzők Svasznek Jenő Kádár Gábor)

p6034205_138_20070604164354_599.jpg

Részletes eredményeket a mellékletünkben olvashatják, ahol ismertetjük a „legeket” is azaz a különböző korosztályok legtechnikásabb és legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó versenyzők nevét.
Köszönjük a rendezőknek és a résztvevőknek, hogy három napig Egerbe ilyen kiváló rendezvény zajlott.
Eredmények: 

  

 

 

 

 

 

 

 

2007. Junius 1 - 3 között Egerben került megrendezésre a Bornemissza emlékverseny a városi sportcsarnokban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A versenyen közreműködő zsűri és versenybíróság tagjai :

 

 

A versenybíróság elnöke :

Eperjesi Mihály

 

AIBA

 

Elnökhelyettes :

Mesteri László

 

EABA

 

Titkárok :

Majláth István

 

AIBA

 

 

 

Besze Ferenc

 

Ö.Nemz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A verseny orvosa: Dr Nagy József

 

 

Eger

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A versenyen közreműködő bírók:

 

 

 

 

Dorkó Péter

Eger

AIBA

 

 

 

Szabó Sándor

Eger

EABA

 

 

 

Hutás Gábor

Eger

Nemz

 

 

 

Debreczeni László

Gyöngyös

AIBA

 

 

 

Vojtku István

Debrecen

EABA

 

 

 

Balogh Vilmos

Eger

Nemz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A versenyen résztvevő versenyzők csapatok

Ssz.

Röv.

Egyesület neve

Indulók száma

Össz

Edzők neve

Ser

Kad

1.

BAL

Balmazujv. se

1

 

1

Kovács Péter

2.

BBK

Boxb. Klubja

1

1

2

Patkós János

3.

BIG

Big Box Nyiregy.

 

2

2

Nagy Lajos

4.

BMS

Berettyó Munkás SE

 

1

1

Nemes József

5.

CVS

Ceglédi VSE

1

 

1

Kovács István

6.

DVS

Debreceni VSC

7

5

12

Deél István

7.

EDI

Edőcs SE

1

 

1

Buga Kálmán

8.

ESI

Egri Sportiskola

5

2

7

Vitányi Antal

9.

GYD

Győri Dózsa SE

1

 

1

Őry József

10.

GYS

Gyöngyösi SI

1

4

5

Fehér Gyula

11.

HAT

Hatvani SE

1

 

1

Rezes László

12.

HBO

Hajdubösz SE

 

2

2

Bereczki Gábor

13.

HHH

Hajdúhadháza

1

1

2

Salánki Zoltán

14.

HOD

Hódgép SE

3

1

4

Surman Zoltán

15.

HTK

Halásztelki SE

 

1

1

Binger Attila

16.

HSH

Honvéd Sash

1

3

4

Bozsányi József

17.

JUS

Miskolc

1

1

2

Vidovenyec László

18.

KSC

Kecskeméti SC

5

7

12

Asztalos József

19.

KSI

Központi Sportiskola

6

5

11

Svasznek Jenő

20.

MFB

Miskolci Fitt Boksz

 

2

2

Váradi Gábor

21.

MKV

Mezőköv MTE

 

4

4

Tóth József

22.

NYV

NyVasutas

2

 

2

Botos András

23.

PSE

Paksi SE

2

2

4

Szakály Sándor

24.

RSC

Ring Sport Club Erzsébet

2

1

3

Horváth Gyula

25.

SZO

Szolnoki MÁV

 

1

1

Balogh András

26.

TSZ

Tsz BC

2

1

3

Zakar Mihály

27.

USK

Kispest

1

1

2

Szántó Imre

28.

VEC

Film Seco Vecsés

4

1

5

Varga Viktor

29.

ZBC

Zuglói BC

 

1

1

Badari Tibor

Mindösszesen

 

49

50

99

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kadet korcsoport eredményei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

46

 

48

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Sárközi Béla

PSE

I

Könnyű Róbert

ESI

 

II.

Gáspár Sándor

ESI

II.

Berna Dávid

KSI

 

III

Deák Erik

MIS

III

Dobrádi Zsolt

GYS

 

 

Lakatos István

KSC

 

Vinis Csaba

DVS

 

 

50

 

52

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Balogh János

KSC

I.

Nagy Krisztián

TSZ

 

II.

Sugár József

HTK

II.

Jónás Dániel

DVS

 

 

 

 

III

Magyar Gergő

BIG

 

 

 

 

 

Kovács Attila

HHH

 

 

54

 

57

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Kálé Sándor

KSI

I

Árvai László

GYS

 

II.

Soós Erik

KPE

II.

Prigyeni Zsolt

KSC

 

III

Balogh Attila

MKV

III

Cseh Tamás

MJT

 

 

Jóni Dániel

HSH

 

Török János

BMS

 

 

60

 

63

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Nagy Péter

DVS

I

Nagy Lajos Márk

BIG

 

II.

Botos Dávid

GYS

II.

Nagy Dezső

MKV

 

III

Gaburi Ferenc

RSC

III

Sélei János

MIS

 

 

Hámori György

VEC

 

 

 

 

 

66

 

70

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Baranyi Richárd

KSC

I

Móna Imre

DVS

 

II.

Szabadin Dimitrij

KSI

II.

Varga Sándor

HSH

 

III

Tiliczki Tamás

HBO

 

 

 

 

 

Ónodi József

KSC

 

 

 

 

 

75

 

80

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Milkovics Szabolcs

ZBC

I

Vizi Csaba

MKV

 

II.

Széll Tamás

DVS

II.

Virganc Roland

GYS

 

III

Dáni Gyula

HOD

III

Deák Imre

KSI

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

86

 

+86

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Bodnár Barnabás

HBO

I

Lakatos József

KSI

 

 

 

 

II.

Kolompár Zoltán

BBK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Serdülő korcsoport eredményei

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

38,5

 

40

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Szabó András

ESI

I

Makula Sándor

CVS

 

II.

Pásztor Csaba

NYV

 

 

 

 

III

Rácz Róbert

KSC

 

 

 

 

 

Dányi Gábor

KPE

 

 

 

 

 

43

 

 

 

 

Név

Egyesület

 

 

 

 

I

Vadász András

BBK

 

 

 

 

II.

Hoppál Attila

TSZ

 

 

 

 

III

Fodor Milán

HOD

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

44,5

 

46

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Habas Anton

GYS

I

Ladányi Ákos

KSC

 

II.

Hinger Gábor

DVS

II.

Lakatos Krisztián

HSH

 

III

Kun Dániel

VEC

III

Lévai László

KSC

 

 

Sávosi Béla

TSZ

 

Pászti N Viktor

ESI

 

 

48

 

50

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Szabó Szilárd

DVS

I

Udvardi Miklós

DVS

 

II.

Sipos Gyula

HHH

II.

Rácz Krisztián

DVS

 

III

Barcsa Gábor

GYD

III

Ladányi Kálmán

KSC

 

 

Szabó Erik

DVS

 

 

 

 

 

52

 

54

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Oláh János

KSC

I

Gyulai Viktor

KSI

 

II.

Medgyesi Ákos

ESI

II.

Gertner Ferenc

PSE

 

III

Bodó József

ESI

III

Zwickl Dániel

VEC

 

 

Kontra Csaba

DVS

 

 

 

 

 

57

 

59

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Dugasz Gábor

KSI

I

Berta László

ESI

 

II.

Bán Levente

PSE

II.

Cseh Dániel

MJT

 

III

Jónás Sándor

BAL

 

 

 

 

 

Bedő Máté

HAT

 

 

 

 

 

62

 

65

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Tóth László

NYV

I

Harcsa Zoltán

KSI

 

II.

Bogdány Gyula

KSI

II.

Bódi Zoltán

RSC

 

III

Lukács Roland

KSI

III

Római József

HOD

 

 

 

 

 

Zsákai Attila

KSI

 

 

68

 

72

 

 

Név

Egyesület

 

Név

Egyesület

I

Czinege Richárd

EDI

I

Hacioglu Serdar

RSC

 

 

 

 

 

Cenáj Patriot

HOD

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Bornemissza emlékversenyt serdülő korcsoportban a legeredményesebb versenyző

 

 

Vadász András BBK

 

 

Az Bornemissza emlékverseny kadet korcsoportban a legeredményesebb versenyző

 

 

Baranyi Richárd KSC

 

 

Az Bornemissza emlékversenyt serdülő korcsoportban a legtechnikásabb versenyző

 

 

Szabó András ESI

 

 

Az Bornemissza emlékverseny kadet korcsoportban a legtechnikásabb versenyző

 

 

Nagy Krisztián TSZ

 

 

Az Bornemissza emlékversenyt csapatok közötti pontverseny serdülő korcsoportba a

 

 

KSI nyerte 19 pont

 

 

Az Bornemissza emlékverseny csapatok közötti pontverseny Kadet korcsoportba a

 

 

DVS nyerte 17 pont

 

 

A legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó Egri versenyző

 

 

Könnyű Róbert ESI

 

 

A legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó Gyöngyösi versenyző

 

 

Árvai László GYS

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesített pontversenyt 35 pontal a KSI nyerte

 

 

 

 

 

 

 


Szakos József
Szakmai igazgató