A Pécsi VSK-Szentlőrinc évtizedek óta a magyar boksz egyik, nagy tradíciókkal rendelkező műhelye, elég csak Kovács Mária, Pezdány Edina, Kanalas Róbert, Lakatos Krisztián nevét említeni a bajnokok közül. A szakosztály – és ezzel párhuzamosan a cselgáncsozók is – pazar edzőteremmel gazdagodott, amelyet április 9-én adtak át, ünnepélyes keretek között.

A Pécs déli lakóövezetében, egy lerobbant ABC-áruházból átalakított létesítményt Páva Zsolt, Pécs megyei jogú város polgármestere, Bánki Erik, az Országgyűlés Turisztikai és Sportbizottságának elnöke, Czerpán István, a PVSK klubelnöke és Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok, profi világbajnok ökölvívó, a MÖSZ tiszteletbeli elnöke nyitotta meg, több tucatnyi, csillogó tekintetű ökölvívó-palánta jelenlétében, akik ekkorra már birtokukba vették a 250 négyzetméter alapterületű küzdőteret.

A létesítmény felújítása a budapesti székhelyű S. Elia Kft. érdeme, az üzletemberek tízmillió forintos költséggel varázsolták újjá az egykori közértet, s a költségekhez mintegy kétmillióval a PVSK is hozzájárult. A tulajdonos a gazdasági társaság, a vasutas klub havi 400 000 forintért bérli a sportcsarnokot, amely két szakosztálynak, az ökölvívóknak és a dzsúdó művelőinek biztosít külön-külön 250 négyzetméteren minden igényt kielégítő edzéslehetőséget. (A két szakosztály egymástól elkülönítve működik, nem akadályozzák egymás edzéseit.)

A 250 sportoló közül mintegy 70 a bokszoló és 180 a dzsúdós. A fiatal ökölvívók Urszán Béla vezetőedző, a legendás Alvics Gyula, továbbá a közeljövőben csatasorba álló szakemberek, Meskó Péter, Buncsek Zoltán és a világbajnoki bronzérmes Pezdány Edina vezetésével végzik a szakmai munkát.

A bokszpalánták felszerelését, versenyeztetését, egyáltalán az új bokszparadicsom működését a Magyar Villamos Művek utánpótlás-programja teszi lehetővé.
Írta: Ch. G. A.
Fotó: Perutek János /Küzdőtér/