Új helyszínen a Vajdahunyadvárban lett megrendezve a 2008.-évi Boxbál. Erre azért volt szükség ,mert a Hotel Stadion Szálloda éttermében felújítási munkálatok folynak.
Az épitésének100 éves évfordulóját ünneplő Vajdahunyadvár ebben az évben igazán csodálatos helyszíne volt a hagyományos Boksz bálunknak. Az Alpár Ignácz által 1901-és 1906 között épített csodálatos épületegyüttes varázsa és az igény ,hogy a boxolók nagy családja az évben legalább egyszer együtt legyen, rekord számú bálozót vonzott erre a hétvégére a Városligetbe.

Dr. Csötönyi Sándor megnyitója után Dr. Schmitt Pál a MOB elnöke méltatatta ,hogy az ökölvívásban hosszú ideje rend van, köszönhetően a következetes vezetésnek. Dr. Schmitt Pál sok sikert kívánt a kvalifikációs versenyekhez és a Pekingi Nyári Olimpiai Játékokhoz.

Elismerésben részesültek az ökölvívó sportban kiemelkedő eredményt elért sportolók, a szabadidejüket nem kímélő szakemberek, és a sportágért sokat tevő sportaktívák ,szponzorok és a megyei szövetségek ben dolgozó sportaktívák. A díjazottak részére az elismeréséket Dr. Csötönyi Sándor a MÖSZ elnöke , Kovács István tiszteletbeli elnök és a MÖSZ jelenlévő alelnökei adták át Semmi Kis Tünde egykori szépségkirálynő segítségével.

Ökölvívó Érdemrend elismerésben részesültek:
Kertész István, Süllős Gyula, Kovács György, Korvin Balázs, Dr. Kovács László, Mesteri László, Fásy Ádám.
Magyar Ökölvívásért Díj elismerésben részesültek:
Mándy Tas Ferenc, Szántó Imre, Szabó Sándor, Tálas István, Zámbó József, Ramocsa Sándor, Farkas József, Máté Attila, Egresics Tamás, Patkós János, Gál László, Dorkó Péter, Dolmányos József.
Magyar Ökölvívás Támogatásáért Díj elismerésben részesültek:
Tasnádi Péter, Draskovics Szilárd, Túróczi Antal, Máthé Attila, Prof. Dr. Szabó Tamás, Seres Attila,
Érdemes Bíró elismerésben részesültek:
Gaál Tibor, Gregor Miklós, Sumicz Árpád.
Média Díj elismerésben részesültek:
Riskó Géza Duna TV, Imre Mátyás Napi Ász
Az év férfi ökölvívója elismerésben részesült : Bedák Pál Unió Kispest
Az év női ökölvívója elismerésben részesült : Csík Mónika Nyíregyházi VSC
Az év utánpótlás ökölvívója elismerésben részesült: Móna Imre DVSC.
Az év Ökölvívó edzője elismerésben részesült: Botos András Nyíregyházi VSC
Az év ökölvívó bírója elismerésben részesült: Szűcs Veronika Szeged
Az év hivatásos férfi ökölvívója elismerésben részesült: Erdei Zsolt
Az év hivatásos férfi ökölvívója elismerésben részesült: Belinszky Krisztina
A Mezőgazdasági Múzeum patinás falai között csaknem 400 résztvevő szórakozhatott a Digital együttes ,valamint Fásy Ádám és a többi meghívott művész színvonalas produkcióján. Csocsesz, Postás Józsi, Sláger Tibó , Bunyós Pityu , Ntar Mery, és a csodálatos hangú Peller Anna lázba hozta a közönséget. A hajnalig tartó a táncot kitűnő vacsora előzte meg amit az Anonymus étterem mesterszakácsa készített. Jó volt nézni az őszülő egykori bajnokokat sportvezetőket, hogy mennyire tudnak egymásnak örülni. Bízzunk benne, hogy jövőre ismét találkozik az ökölvívók nagy családja .
Szakos József
Szakmai igazgató
Szólj hozzá a Sport FórumbanBoxbál felső fokon
További sport híreink Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország:
www.mconet.biz;
www.mconet.hu