
A I. junior és ifjúsági női ökölvívó világbajnokság keddi versenynapján két junior korú versenyzőnk küzdött meg az éremért: az 50 kg-osok között Fadgyas Vivien, 63kg-ban Csősz Nikolett. Niki döntő fölénnyel győzött, s így már minimum bronzérmes!

A I. junior és ifjúsági női ökölvívó világbajnokság keddi versenynapján két junior korú versenyzőnk küzdött meg az éremért: az 50 kg-osok között Fadgyas Vivien, 63kg-ban Csősz Nikolett. Niki döntő fölénnyel győzött, s így már minimum bronzérmes!

Fadgyas Vivien a török Demil Ulkurral nézett szembe a szorítóban. Fadgyas a tőle megszokott nagy lendülettel kezdett, azonban a török ügyesen leforgott a folyamatosan vonalban támadó vecsési lány elől, és visszatámadásaiból rendre érvényes találatokat ért el. Mivel Vivien a következő menetben sem tudott váltani, Demil fölénye egyre inkább egyértelművé vált. A mérkőzés döntő fölénnyel ért véget a második menetben.

A 63 kg-os Csősz Nikolettnek az ír Lisa Buckley-t kellett legyőznie, hogy felállhasson a dobogóra. A dombóvári lány gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, és okosan irányította a küzdelmet hol támadva, hol csalogatva ellenfelét. Hosszú egyeneseivel pedig folyamatosan gyűjtögette a pontokat. A második menetben ellenfelét sikerült beszorítania a kötélhez, ahol Buckley nem tudott mit kezdeni a rázáporozó ütésekkel, így a bíró rászámolt. Nem kellett sokat várni a következő számolásra sem, ami egyben a mérkőzés végét is jelentette. Forgács (Forgi) Sándor tanítványa döntő fölénnyel jutott be a legjobb négy közé, ahol a svédek kiválósága, Ida Lundlab lesz az ellenfele. Ezzel a győzelemmel Niki megszerezte a magyar csapat első VB-érmét, ami egyben történelmi esemény is, hiszen ez Magyarország első junior női ökölvívó világbajnoki érme.
Szerdán két versenyzőnk küzdhet meg az éremért:
Junior 54 kg: Nagy Kornélia Kitti (Big Boxing)-Shannon Power (ír)
Ifjúsági 48 kg: Váry Lili (Vecsés)–Oliwia Samsonow (ír)
Csapatunk tagjai a muzulmán országban sem feledkeztek meg a húsvéti ünnepek locsolási szokásairól. S mivel nem volt, aki a lányokat meglocsolja, ők ragadták magukhoz a vizes flaskákat. Rendhagyó módon hétfőn este a csapat egyetlen férfi tagjára, Seres Attila edzőre zúdítottak 10 liter vizet, akinek menekülni sem volt ideje.
Írta: Szuknai Zsuzsanna
Fotók: Szuknai Zsuzsanna