Vasárnap délután a bakui Hejdar Alijev Sportcsarnokban – a hétfőn kezdődő verseny helyszínén - megtartották a 16. férfi elit ökölvívó világbajnokság sorsolását. Három klasszisunk, Bacskai Balázs, Káté Gyula és Szellő Imre kiemelt, mindhárman kellemes sorsolást kaptak.
A kiemelés alapja a világranglista, csakhogy jó néhányan nem jöttek el az azeri fővárosba a rangsoroltak közül. Ennek meglett az az előnye, hogy a rangsorban amúgy is éllovas Bacskai (69 kg) és a 3. helyezett Káté (64) mellé az Eb-bronzérmes Szellő Imre (81) is kiemeltté avanzsált, amelynek biztató sorsolás lett a következménye. Leszögezhetjük: mindhármuknak megvan az esélye a kvótaszerzésre, ahogy Szántó Imre mesteredző fogalmazott, innen már versenyzőinken múlik a siker.

Apró probléma, hogy a magyarok közül többen egy hét elteltével lépnek szorítóba, az addig hátra lévő időt okos formaidőzítéssel, személyre szóló – hiszen már ismertek az ellenfelek – edzésekkel kell eltölteni.
Kovács László szövetségi kapitány közepesnek minősítette a sorsolást, egy tízes skálán ötösre – végtére is teljesen mindegy, úgyis a szorítóban dőlnek el az igazán fontos dolgok. Egy politikusunk elhíresült mondásának parafrázisát használva: nem sorsolást kell nyerni, hanem világbajnokságot.
A magyarok sorsolása, illetve az első fordulóbeli ellenfelek.
49 kg (48 versenyző):
Ungvári István (Harangi SE) erőnyerő az első körben, a 16 közé jutásért október 3-án, hétfőn reggel a kínai olimpiai és világbajnokkal, Cou Si-minggel vagy a dominikai köztársaságbeli Juan Medinával bokszol.
52 kg (59):
Dobrádi István (KSI) az indiai Surahjoy Mayengbammal mérkőzik kedden délután a 32-be jutásért.
56 kg (57):
Kalucza Norbert (DVSC) ellenfele a 32 közé jutásért az elefántcsontparti Koffi Yoboue, a mérkőzést szerdán este rendezik.
60 kg (66):
Varga Miklós (Harangi SE) szombat reggel a grúz Nikoloz Izoriával találkozik a 32 közé jutásért, ha továbbjut, az algériai Chadival vagy a mauritiusi Colinnal találkozhat.
64 kg (67):
Káté Gyula (Kispest) a harmadik kiemelt, a 32-be jutásért péntek este a fehérorosz Jevgenyij Ramaskevics vagy a katari Mohammed Abdulla az ellenfele, aztán egy szerb vagy egy kanadai jöhet sorra. A kvótáért kazahot kaphat.
69 kg (63):
Bacskai Balázs (Vasas), az első kiemelt, erőnyerő, benn van a 32 között, ahol vasárnap este a venezuelai Gabriel Maestre vagy a mexikói Óscar Molina jön, a következő ellenfél nagy valószínűséggel egy amerikai lesz.
75 kg (67):
Harcsa Zoltán (Kispest) a salvadori José Bernallal kezd a 32-be jutásért szombat este, utána egy venezuelai vagy egy francia (a 6. helyen kiemelt Michel Tavares) kerülhet sorra.
81 kg (56):
Szellő Imre (KSC) a 9. kiemelt, benn van a 32-ben, szerdán délután egy Katende Kennedy nevű svéddel kezd a 16 közé jutásért, utána az ukrán Olekszandr Gvozdik vagy a jamaikai Jovan Young következhet.
91 kg (47):
Darmos József (Vasas) erőnyerő, október 3-án este a 16 közé jutásért kezd vagy az albán Christian Demaj, vagy az ausztrál Sammy Blyth ellen.
+91 kg (40):
Bouquet Bence (Vasas) is erőnyerő, a román Mihai Nistorral kezd a 16 közé jutásért vasárnap este, utána a horvát Filip Hrgovic jöhet.
Érdemes néhány szót ejteni Bakuról – végtére is az átlagmagyar előtt meglehetősen ismeretlen vidékről beszélünk. Nos, akik jártak már itt évekkel ezelőtt – olyan is akad, aki harminc éve látta először Azerbajdzsán fővárosát -, azt mondják, lélegzetelállító a fejlődés. Ami a legmellbevágóbb: az állítólag végtelenségig szennyezett Kaszpi-tenger a szállodánk környékén kristálytiszta, versenyzőink már fürödtek egy jót a 22-23 fokos habokban. A víz nem túl sós, állítólag egyharmada a sótartalom a többi tengerekének ezért fagy be a tenger a hidegebb teleken – no, nem Baku környékén, hanem északabbra.
A benzin ára körülbelül 150-200 forintnak felel meg literenként, de amúgy nincs olcsóság, a szállodánkban egy csésze kamillateáért tíz dollárt, mintegy kétezer forintot kellett fizetni.

A vasárnap esti megnyitó színpompás volt, de hatalmas a szervezetlenség. Mindenesetre az esti fogadáson Vu Csing-kuo, az AIBA elnöke odajött asztalunkhoz, és hosszasan elbeszélgetett Dr. Csötönyi Sándorral, a MÖSZ elnökével, aki szombati felszólalásában az AIBA rendkívüli kongresszuson határozottan kiállt a BBC csütörtöki műsorában megfogalmazott korrupciós vádak visszautasítása mellett.
Persze mindez csak a körítés, a lényeg – maga a verseny – hétfőn végre elkezdődik.
Írta: Ch. Gáll András
Fotók: Ch. Gáll András