Dr. Csötönyi Sándor újabb öt évre a MÖSZ elnöke.

masolat_img_5678_418_20100329124218_356.JPG

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökének egyhangúan újraválasztották Dr. Csötönyi Sándort a Stadion Hotelben megtartott tisztújító közgyűlésen, aki immáron 1996 óta vezeti a sportágat.

A hazai boksz egyik élő legendája, Erdei Zsolt bekerült az elnökségbe, míg a másik ikon, Kovács István maradt a szövetség tiszteletbeli elnöke.

img_5668_385_20100329122234_126.JPG

Dr. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke nyitotta meg a tisztújító közgyűlést, amely levezető elnökének a szövetség alelnökét, Pelyva Györgyöt választotta meg. A közgyűlés a napirendi pontokat egyhangúan elfogadta, a Mandátum-, és Szavazatszámláló Bizottság élére Tálas Istvánt, míg tagjainak Fekete Pált, és Oláh Gyulát szavazta meg.

A jegyzőkönyvvezető Borsi Zsuzsanna, annak hitelesítője Dr. Kovács László és Zámbó József lett. A Jelölő Bizottság elnökének Szántó Lászlót válaszották meg, a Jelölő Bizottság tagjai Kovács György és Vetró Barna László lettek.

img_5664_765_20100329122130_741.JPG

Tálas István megállapította, hogy szavazatképes a közgyűlés, miután 78 egyesület képviseltette magát az eseményen. Ez egyértelműen jelezte, hogy a tavalyi 58 megjelent klubhoz képest sokkal magasabb az érdeklődés a tisztújító közgyűlésen.

Az első napirendi pont a MÖSZ beszámolója volt, amelyet Dr. Csötönyi Sándor ismertetett röviden az elmúlt öt év eseményeit bemutatva, kiegészítve a beszámolót. Mondandóját emlékezéssel kezdte, sajnos a magyar ökölvívó sport számos kiváló kollégát, sportvezetőt, edzőt, és versenyzőt veszített az elmúlt öt esztendőben, a közgyűlés egyperces néma gyászszünettel tisztelte meg emléküket.

img_5659_918_20100329122130_195.JPG

 

 

2005-ben elhunyt Orbán Sándor Eb-bronzérmes ökölvívó, Ötvös Lajos, 2006-ban Ivanovics Károly, Pampuk László, Sárkány Károly, Bárány Ede, 2007-ben Badari Ferenc, Kovács Attila, Kovács István nagyváltósúlyú bajnok valamint Nagy Imre AIBA bíró, és Marton Eleonora. 2008-ban Katona Ferenc szegedi bíró távozott köreinkből, míg tavaly a magyar ökölvívás komoly veszteségeket könyvelhetett el, Molnár István, Orbán László; Nagy András, Kaisinger Sándorné, Szalma Zoltán, Orosz Klára, és id. Süllős Gyula hunyt el.

img_5670_925_20100329122130_904.JPG

Dr. Csötönyi Sándor kiemelte, hogy a magyar ökölvívás ezúttal is erőn felül teljesített, a sportminisztérium megszűnése után az állami támogatás összege folyamatosan visszaesett, ennek ellenére a klubok a nehéz gazdasági helyzet mellett is eredményesen tevékenykednek.

Jelenleg 29 edző, és számos versenyző kap állami támogatást, és külön kiemelendő, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek nincs tartozása, míg több nagy sportági szövetségnek komoly adóssága van a szállítók és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) felé. A MÖSZ pozitívan gazdálkodó szervezet a sportágak közül egyedülálló módon.

img_5662_610_20100329122130_872.JPG

A MÖSZ az elmúlt öv évben 11,7millió Ft értékben adott sportszereket a kluboknak, Dr. Csötönyi Sándor a tiszteletre, a rendre, és az együttműködésre hívta fel a figyelmet. Az elnök bízik benne, hogy stratégiai ágazat lesz a sport a következő kormánynál, és kiemelte, hogy Kovács István a magyar sportban hamarosan nagyon kiemelkedő szerepet fog kapni.

img_5666_700_20100329122130_312.JPG

Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó és Dr. Csötönyi Sándor határozat tervezetet nyújtott be a Magyar Olimpiai Bizottság felé, hogy a Farkas Péter ügy kapcsán ne legyen három éves felfüggesztés a támogatási rendszerben a büntető eljárások miatt.

 Dr. Csötönyi Sándor beszámolójában végül kiemelte, hogy csupán három sportág kapott plusztámogatást a tavalyi évhez képest, az ökölvívás ezek közé tartozik, hat millió forinttal többet kap az államtól a hazai boksz idén, amely egyértelműen a rendezett viszonyoknak, és a jó szakmai munkának köszönhető.

 

img_5656_867_20100329122130_452.JPG

Pelyva György, levezető elnök ezt kiegészítette még azzal, hogy megköszönte a MÖSZapparátusának, és szakmai bizottságainak a munkáját.

 

Tóth János, a Harangi Imre SE megbízott képviselője kért szót, aki szeretné a jövőben, hogy a hitelesített MÖSZ alapszabály az interneten folyamatosan elérhető legyen, és a szakmai bizottságok munkája ugyancsak több nyilvánosságot kapjon. Kiemelte, hogy örül a Sport Klub Tv-vel kötött szerződésnek, és felvilágosítást kért az MVM programról.

img_5658_862_20100329123025_23.JPG

Kovács István, a szövetség tiszteletbeli elnöke hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a magyar ökölvívás az elmúlt két olimpiai játékokon nem szerzett érmet, ennek ellenére a sportágak között hatodik-nyolcadik helyen áll. Kiemelte az MVM program jelentőségét, amely a MÖSZ és a Magyar Villamossági Művek kezdeményezésére jött létre.

A „Vedd fel a kesztyűt” komoly utánpótlás nevelő program, és a legfontosabb a cél a sportág tömegbázisának erősítése. Kecskemét, Salgótarján, és Pécs kapta meg a lehetőséget, de van mód és lehetőség a váltásra, és más egyesületek is bekerülhetnek ebbe a programba.

 

img_5661_855_20100329123025_599.JPG

Dr. Csötönyi Sándor újra kihangsúlyozta a MÖSZ feladatait, és megerősítette, hogy az MVM program hihetetlen nagy lehetőség a hosszútávú előrelépésre, amely a 10-15 éves hátrányos helyzetű gyerekek versenyeztetésére, felzárkóztatására szolgál, valamint a tömegbázis megteremtésére. A MÖSZ ezzel a stratégiai tervezéssel szeretné hosszútávon biztosítani az sportolói bázisának valamint eredményességének növekedését.

img_5663_165_20100329123025_67.JPG

 

Dr. Csötönyi Sándor kitért arra is, hogy kézilabdában, és a labdarúgásban tízszer több a fegyelmi ügy, mint az ökölvívásban. Kiemelte és egyben kérte, hogy ne az eredménykényszer vezérelje az edzőket, mert nem könnyű a bírók dolga a ringben. A beszámolót a közgyűlés végül egy tartózkodással fogadta el. Kovács István, a Hivatásos Tagozat elnöke is megtartotta kiegészítő beszámolóját a közgyűlés anyagához csatolt írásbeli jelentéséhez. Kiemelte, hogy egyre kevesebb a televíziós támogatottság, a profi szervezet nem kap támogatást semmilyen állami és egyéb társadalmi szervezettől. Kevesebb a profi versenyző, hiányoznak az egyéniségek, kevesebb a hazai rendezésű profi gála, és jelenleg négy bíró tevékenykedik a hivatásosok között.Az RTL Klub is egyre kevesebbet foglalkozik ezzel a több sajnálatos vereség miatt, de ennek ellenére 32 nemzetközi címmérkőzés volt 2006 óta.

 

img_5667_468_20100329122130_826.JPG

Kiss Zoltán hozzászólásában hangsúlyozta, hogy több ökölvívó szlovák licenc mellett versenyez, és nincs médiasegítség. A MÖSZ Hivatásos Tagozatának beszámolója egyhangúlag elfogadásra került a közgyűlésen.

Hanák György, a Könyvvizsgáló Bizottság képviseletében összesítette a szervezet gazdasági adatait, kiemelte, hogy a mérlegfőösszeg jelentős növekedést mutat, és a MÖSZ 14,4 millió forintos eredménnyel zárta a 2009-es évet. A Közhasznúsági jelentés, a mérleg, és a könyvvizsgálói jelentés is elfogadásra került. A MÖSZ ellenőrző testületének elnöke, Dr Szendrő Zsolt rövid felszólalása után a bizottság beszámolója elfogadásra került.

img_5657_284_20100329123700_555.JPG

A következő napirendi pontban a személyi kérdések kerültek szóba, Dr. Csötönyi Sándor elnök személyi változásokra tett javaslatot. Szántó László, a Jelölő Bizottság elnöke beszámolt róla, hogy az egyesületek részéről több mint ötven  javaslat érkezett az  elnök , alelnökök ,illetve elnökségi tagok személyére. A közgyűlés Dr. Csötönyi Sándort egyhangúan újraválasztotta a MÖSZ elnökének, aki újabb öt évre kapott bizalmat a szakszövetség élén. A szövetség tiszteletbeli elnöki tisztét továbbra is Kovács István látja el, akit szintén egyhangúan választott meg a közgyűlés.

 

img_5655_460_20100329123700_125.JPG

A szövetséget hét alelnök képviseli a jövőben, Simon Péter, dr. Jákó Péter, Kertész István, Pelyva György, ifj. Lasz György, ifj. Süllős Gyula, és Soós Zoltán. A közgyűlés 13 fős elnökséget választott, Dr. Égeni Attila, Mándy-Tas Ferenc, Schiller Péter; Varga Gergely; Mucha Bálint, Erdei Zsolt, Dr. Orodán Sándor, Plutzer Tamás, Kovács György, dr. Bakonyi Árpád, Szabó Sándor, Szántó László, és Fásy Ádám lett tagja az elnökségnek. Tóth János nem kerül fel a jelölő listára, mivel nem kapott elegendő szavazatot a közgyűléstől.

Az Ellenőrző Bizottság elnöke dr. Szendrő Zsolt lett, míg az Ellenőrző Testület tagjai lettek: Fekete Pál, Oláh Gyula, Orbán András, Paku Lajos, Tálas István, és Vetró Barna László. A 2010-es szakmai és pénzügyi terv elfogadásra került, valamint az alapszabály kiegészítései is.

img_5679_182_20100329122130_363.JPG

Dr. Csötönyi Sándor zárszavában kihangsúlyozta, hogy továbbra is szolgálni fogja a magyar ökölvívást. A programok a hazai ökölvívást fogják képviselni, és a munkában komoly előny, hogy szerencsére köztünk vannak a legendáink is. Eredményes évet kívánt mindenkinek, és kiemelte, egységre van szükség a magyar ökölvívó sportban a további sikerekhez.

 

Írta: Kincses Tibor szakíró

Fotó: Kunya György