
Először tizenöt évvel ezelőtt gyűltünk össze így farsang vége felé, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában. A Bokszbál egyszersmind Dr. Csötönyi Sándor születésnapi ünnepsége is, hiszen elnökünk két nappal korábban ünnepelte 62. születésnapját.

Ezúttal is összejött mindenki, aki csak számít a honi bokszsportban, talán csak a Kitzbühelben edzőtáborozó, közelgő nagy mérkőzésére készülő profi kiválóságunk, Erdei Zsolt hiányzott.

Üdvözölhettük a Hotel Aréna báltermében olimpia, világ- és Európa-bajnokunkat, a szövetség tiszteletbeli elnökét, Kovács „Kokó” Istvánt, a szövetség alelnökei közül Soós Zoltánt, Pelyva Györgyöt, Süllős Gyulát, dr. Jákó Pétert, eljött családjával aktuális Európa-bajnokunk, Bacskai Balázs, az ifjúsági olimpia bronzérmese, Harcsa Zoltán, az edzőlegenda Szántó Imre, az év profi bokszolója, Bedák Zsolt.

Elfogadta meghívásunkat – férje és bájos lánya társaságában – Soraya Alvarez asszony, a Kubai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, akivel elbeszélgettünk a magyar válogatott januári, havannai edzőtáborozásáról. A nagykövetasszony – két rumba között – elárulta, hogy havannai szomszédja nem más, mint Teófilo Stevenson, a háromszoros olimpiai bajnok legendás nehézsúlyú bokszoló, akivel volt alkalmunk találkozni a havannai Villa Panamericana edzőtáborában, egy hónappal ezelőtt.

Nem maradtak el a kitüntetések sem. Megható pillanat volt, amikor Szakács Béla, Csötönyi Sándor egykori edzője átvette elnökünk kezéből a kitüntetést.

Az év profi bokszolója Bedák Zsolt lett, a legjobb amatőr ökölvívó Bacskai Balázs, Kovács László szövetségi kapitány és Bacskai Imre – Bacskai Balázs édesapja és edzője – a Magyar ökölvívásért díjat kapta, míg a sajtó képviselői közül médiadíjat kapott Lantos Gábor, a Magyar Rádió sportszerkesztőségének vezetője, Riskó Géza, a Duna Televízió sportszerkesztőségének vezetője, Buzgó József, a Nemzeti Sport főszerkesztője és Perutek János, a Küzdőtér Magazin és honlap tulajdonos-szerkesztője.

A svédasztalos vacsora a szokott kiváló színvonalat hozta, miként a Horváth Gábor és prímástársai, valamint a Digitál zenekar fülbe mászó muzsikája is.

Horváth Tamás, a Csillag születik sztárja ezúttal is elvarázsolta a hallgatóság nőnemű szegmensét, így semmi akadálya nem volt annak, hogy hajnali kettőig szóljon a muzsika, és önfeledten ropja a táncparketten a vidám társaság.
Írta: Ch. Gáll András
Fotók: Ch. Gáll András