Harcsa érmes az ifjúsági olimpián

Nem volt hiábavaló kiutazni a világ végére: Harcsa Zoltán, az Unió Kispest Box Club 17 éves tehetsége bronzérmet szerzett Szingapúrban az első ifjúsági olimpián. Szántó Imre tanítványa a nigériai Muideen Akanjit verte 8-1-es pontozással a keddi helyosztón. Zsigmond Józsefnek nem volt szerencséje, a nála tizenkét kilóval nehezebb moldáviai Daniil Svaresciuc döntő fölénnyel verte az MTK-s szupernehézsúlyút, aki ezzel negyedik lett.

Harcsa ellenfele magasabbnak, erőteljesebbnek tűnt, ám hamar kiderült, tehetség és felkészültség dolgában az ifjabbik harcsa fivér áll jobban. Gyorsan vezetést szerzett, az első menet végén meg is rendítette az afrikait, s végül fölényes győzelmet aratott.

„Kimondhatatlanul boldog vagyok, amiért egy éremmel én is hozzá tudtam járulni a magyar olimpiai csapat kiváló teljesítményéhez. Első ifjúsági olimpiát többé nem rendeznek, s én ezen harmadik lettem – ez életre szóló élmény. Köszönöm edzőmnek, Öcsi bácsinak, és Csötönyi Sándornak, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökének a sok-sok segítséget” – nyilatkozta Harcsa az eredményhirdetés után.

49406_433_20100827211137_788.jpg

„Zoli nagy tehetség, de ahhoz, hogy megvalósítsa céljait – amelyek között szerepel a kijutás a jövő évi, bakui felnőtt vb-re, majd a londoni olimpiára -, hosszú távon is olyan lelkiismeretesen kell készülnie, ahogy azt az utóbbi két hónapban tette. A képességei megvannak ahhoz, hogy akár a legszebb eredményt is elérje, még fizikumban és erőnlétben kell fejlődnie” – tette hozzá Szántő Imre, azaz Öcsi bácsi. 

p100810_15_51_925_20100828233843_225.JPG

 

 

 

A döntőkbe 17 ország 22 ökölvívója került be, Kuba az egyetlen, amely mindhárom indulóját bejuttatta a fináléba – tegyük hozzá, roppant simán. A karibiak kiemelkednek a mezőnyből, ugyanakkor az oroszoknak be kellett érniük három ötödik hellyel. Azerbajdzsánnak, Ausztráliának és Litvániának két-két döntőse van.

harcsa_a_bronzmeccs_utan_523_20100827211137_950.JPG

 

Bronzmérkőzések

Ifjúsági olimpia, Szingapúr

 

48 kg   Mohd Hamid (SIN)-Zohidjon Hoorboyev (UZB) p. v. 0-7

 

51 kg   Kandel Dowden (GRN)-Hesham Abdelaal (EGY) döntő fölény 2. m.

 

54 kg   Zack Davies (GBR)-Dawid Michelus (POL) p. v. 7-12

 

57 kg   Denislav Suslekov (BUL)-Fradimil Macayo (VEN) p. v. 3-8

 

60 kg   Daniel Echeverría (MEX)-Vikas Krishnan (IND) leléptetés 3. m.

 

64 kg   Oleg Nekliudov (UKR)- Fabian Maidana (ARG) m. n.

 

69 kg   Nursahat Pazziyev (TKM)-Oslomzhon Dalibaev (KGZ) p. gy. 7-0

 

75 kg   Muideen Akanji (NGR)- Harcsa Zoltán (HUN) p. gy. 1-8

 

81 kg   Ytalo Perea (COL)-Sardorbek Begaliev (UZB) p. v. 2-5

 

91 kg   Siyovush Zukhurov (TJK)-Umit Can Patir (TUR) döntő fölény 1. m.

 

+91 kg Zsigmond József (HUN)-Daniil Svaresciuc (MDA) döntő fölény 3. m.

 

 

Írta  :Ch. Gáll András

Fotó: Ch Gáll András és Szakos József

Olimpikonjaink és a magyar delegáció   2010. szeptember 29.-én vasárnap 9.30-kor érkezik a Syma csarnokba 1146. Budapest Dózsa Győrgy út 1! Minden kedves sportbarátunkat várjuk szeretettel. /a szerkesztő/