Három olimpiai kvóta 2011 eredménye

A magyar ökölvívás az olimpiai ciklus hajrájában a kiemelkedő 2010-es esztendő után közepesen eredményes, mégis biztató évet zár.

 

Versenyzőink szinte minden jelentős nemzetközi eseményről éremmel, pontszerző helyezésekkel távoztak, és ami a legfontosabb, három olimpiai kvóta már zsebben van.

Az év első komoly megméretése hagyományosan a Bocskai István Emlékverseny volt, amelyen a magyar válogatott - sérülések miatt - nem tudott a legerősebb összeállításában szerepelni. Ám Európa-bajnokunk, Bacskai Balázs (69 kg) révén így is egy arany-, s további hét, kevésbé csillogó érmet szereztek versenyzőink a roppant erős mezőnyben. Debrecenben ismét tiszteletét tette a sportág krémje, többek között Oroszország, Kuba, Franciaország, Anglia, Azerbajdzsán, Marokkó, Moldova, Lengyelország, és Mauritius is színesítette a palettát. A hajdúsági győztesek közül szinte mindenki kiválóan szerepelt az év legfontosabb eseményén, a bakui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon is.

A Vasas-Süllős bokszolója, Bacskai Balázs a Bocskai emlékversenyen folytatta 2010-ben megkezdett nagy menetelését, ismét orosz ellenfelet, ezúttal Pjotr Hamukovot legyőzve a döntőben. A harcos szolnoki Nagy Krisztián (56 kg), és a kecskeméti Lakatos István (49 kg) jutott még fináléba Debrecenben, de mindketten alulmaradtak világklasszis angol és orosz ellenfelükkel szemben.

A válogatott keret számára a következő erőpróbát a horvátországi Zlatko Hrbics torna jelentette, amelyen Nagy Krisztián hatalmas meglepetést okozott. A 20 esztendős tehetség a korábbi világbajnok orosz Szergej Vodopjanovot legyőzve aranyérmes lett Zágrábban, akárcsak Görbics Gábor, aki a Bocskai emlékverseny után ismét orosz versenyzőt múlt felül a torna döntőjében.

A magyar válogatott hagyományosan részt vesz a márciusi csehországi Grand Prix versenyen, Usti nad Labemben. Az idei torna nem hozott komoly sikereket a magyar válogatottnak, amely három bronzéremmel zárta a viadalt Ancsin Katalin, Kovács Mária és Kalucza Norbert révén. Lányaink korábban a bulgáriai Sztrandzsa tornán is szerepeltek, és ugyanúgy két bronzéremmel zártak, mint Csehországban.

A hagyományos bokszbál, valamint a rendkívül sikeres közgyűlés után áprilisban újra a versenyzőké volt a főszerep. Az ifjúsági korosztály számára kiírt mosztari versenyen bokszolóink kilenc érmet szereztek, és több szép győzelmet arattak, de végül egyetlen aranyéremmel kellett beérnie a delegációnak, amelyet az Énekes emlékversenyen is bizonyító Hegyi Barnabás (69 kg) szerzett.

Április végén rendkívül peches versenyt zárt a felnőtt válogatott Belgrádban, amelyen hat érmet szerzett a delegáció, de bokszolóink mindhárom döntőt elveszítették a szerb fővárosban. A Kispest erős különítménye remekül szerepelt Belgrádban, azonban Káté Gyula mongol, Klasz Árpád és a WSB-ből erőtől duzzadóan visszatérő Szellő Imre kazah ellenféllel szemben maradt alul három rendkívül szoros összecsapáson. Nagy Krisztián, Varga Miklós és az ifjú Harcsa Zoltán szintén kiegyenlített mérkőzésen maradt alul az elődöntőben.

Történelmi világbajnokságot rendezett április végén és május elején a törökországi Antalya városa, ugyanis a nemzetközi szövetség, az AIBA első alkalommal írt ki a hölgyek részére korosztályos világeseményt, az ifjúsági és junior világbajnokságot. A magyar válogatott felülmúlta az előzetes várakozásokat, és Nagy Kornélia Kitti (junior 54 kg), Csősz Nikolett (junior 63 kg), valamint Váry Lili (ifjúsági 48 kg) révén három bronzérmet szerzett a törökországi világeseményen. A nyíregyházi Nagy Kornélia Kitti - amennyiben egy kicsit korábban eszmél az orosz Szvetlana Hilcsenko elleni elődöntőben - még fényesebb érmet szerezhetett volna, de végül a nagy hajrája bronzot ért a tizenhat esztendős magyar lány számára. Mindhárom érmesünk jövőre az ifjúsági korosztály tagja lesz, és a kontinensbajnokságon már rutinnal felvértezve bizonyíthatnak 2012-ben.

A kiemelkedően sikeres keszthelyi női EU-bajnokság után 2011-ben a lengyelországi Katowice adott otthont a versenynek. A magyar aranyérem ezúttal sem maradt el, a világbajnoki bronzérmes debreceni Nagy Tímea (81 kg) a pódium legmagasabb fokát érte el Katowicében. Versenyzőink, Ancsin Katalin, Némedi Varga Csilla, Kovács Mária és Sándor Lilla további négy bronzérmet szereztek a viadalon.

A katowicei eseménnyel egyidőben férfi válogatottjaink a szlovákiai Nyitra városában öregbítették a magyar ökölvívás hírnevét. Lakatos István, Káté Gyula, Szellő Imre és Bernáth István nyakába aranyérem került, míg Bacskai Balázs a Bundesligában mutatta meg, ki az úr a háznál.

Régen látott hatalmas magyar sikerrel zárult a moszkvai Európa-bajnokság 2010-ben, ahol versenyzőink minden színű medáliából egyet-egyet begyűjtöttek, valamint további két ötödik helyezéssel is gazdagították a kollekciót. A csapat igen magasra tette a mércét a moszkvai szerepléssel, ezért jelentős várakozásokkal tekintettünk az idei ankarai kontinensbajnokság elé, de meg kellett elégednünk egyetlen bronzéremmel, amelyet a kecskeméti Szellő Imre szerzett meg a félnehézsúlyúak mezőnyében.

szello_20111228204848_44.jpg

Szellő szép, egyértelmű győzelmeket aratva jutott be a legjobb négy közé, ahol az írek 18 esztendős szupertehetsége, Joseph Ward pontos ütésekkel megállította, de a KSC klasszisa így is végre érmet vehetett át egy nagy nemzetközi tornán.

Lakatos István, Káté Gyula és Bernáth István a legjobb nyolc között vérzett el, így végül a pontszerző ötödik helyen végeztek a török fővárosban. A verseny negatív meglepetését Európa-bajnokunk, Bacskai Balázs okozta, aki első fordulós győzelme után váratlan vereséget szenvedett a francia Adriani Vastine-től a legjobb tizenhat között, és kiesése alaposan megdöbbentette a szakmai vezetést.

Az ankarai felnőtt kontinensbajnokság kudarcát alaposan feledtette a 15-16 éves korosztály idei legnagyobb nemzetközi seregszemléje június végén, a junior Európa-bajnokság, amelynek házigazdája Keszthely volt.

Junior ökölvívóink Farkas József szakmai vezetésével minden korábbi rekordot megdöntöttek ebben a korosztályban, az öt megszerzett érem minden várakozást felülmúlt. A kecskeméti Herczeg Norbert (54 kg) és a kőszegi Hámori Ádám (75 kg) virtuóz bokszot bemutatva lett aranyérmes. A roppant tehetséges Bársony Bernárd (57 kg), Sinkó Krisztián (63 kg), valamint a debreceni Komor László (+80 kg) bronzéremmel, és pozitív élményekkel térhetett haza a Balaton partjáról.

A junior korosztály képviselőire rövid szünet után újabb megméretés várt, ugyanis július végén rendezték meg a kazah fővárosban, Asztanában a világbajnokságot. A keszthelyi magyar Eb érmesei mind ringbe léptek a kissé csonka eseményen, mert az amerikai kontinensről többek között a kubaiak, az amerikaiak, a brazilok, a venezuelaiak és a mexikóiak is hiányoztak. Herczeg Norbert közel volt a magyar ökölvívósport első junior világbajnoki győzelmének megszerzéséhez, de a döntőben egál után az egyéni pontokkal kikapott a kazah Bekzsan Kibitkalijevtől, de így is több éves éremszünetet tört meg világeseményen. Az első fordulóban az orosz nemzeti bajnokot is legyőző Hámori Ádám és Komor László a pontszerző ötödik helyen végzett Asztanában.

Augusztus legjelentősebb eseményén, az ifjúsági Európa-bajnokságon válogatottunk egyetlen pontszerző helyezéssel zárt, amelyet a debreceni Szabó Szilárd (75 kg) szerzett Dublinban. A nimbuszon esett csorbát a felnőtt csapat a Papp László Emlékversenyen megszerzett öt aranyéremmel köszörülte ki a hajdúszoboszlói strandon. Az izzasztó hőségben megrendezett versenyen Varga, Káté, Bacskai, Szellő és Bouquet Bence nyakába került a legfényesebb érem.

Az év legfontosabb eseménye a bakui olimpiai kvalifikációs világbajnokság volt, amelyen Varga Miklós, Káté Gyula és Harcsa Zoltán révén a magyar küldöttség három olimpiai kvalifikációs helyet szerzett a londoni ötkarikás játékokra. A világbajnokság előtt mindenképpen kiegyeztünk volna a három megszerzett kvótával, de maradt bennünk hiányérzet amiatt, hogy az áhított érem elmaradt, és Európa-bajnokunk, Bacskai Balázs, valamint az ankarai bronzérmes Szellő Imre pótvizsgára kényszerül az áprilisi isztambuli olimpiai selejtezőn.

A világbajnokságon rekordszámú, 570 ökölvívó vett részt, minden idők legnagyobb ökölvívó eseményévé emelve a viadalt. Ebben a rendkívül sűrű mezőnyben állt helyt a magyar csapat, amely végül 12/10-es pozitív győzelmi mutatóval zárt, és a csapatverseny tizenhetedik helyén végzett az egykori kelet-közép európai szocialista országok közül – a volt Szovjetuniót nem figyelembe véve – a legjobbként.

Szántó Imre tanítványa, a Kispest kétszeres vb-bronzérmes kiválósága, Káté Gyula élete egyik legjobb formáját mutatta Bakuban, és a kvótáért hatalmas csatában legyőzte a kazahok klasszisát, az Ázsia Játékokon győztes Danyijar Jeleusszinovot. A negyeddöntőben az éremért a világbajnokság egyik legnagyobb bírói tévedésének lett áldozata a magyar fiú, akit a brazil Everton Lopes csak a pontozóknál győzött le, de így is készülhet harmadik olimpiájára válogatottunk csapatkapitánya.

Máté Attila tanítványa, a hajdúsámsoni Eb-bronzérmes Varga Miklós három remek ellenfelet – sorrendben grúz, algériai és tádzsik – legyőzve a legjobb nyolc közé jutott, de ott az olasz vb-címvédő Domenico Valentino megállította.

varga_20111228204927_71.jpg

A 24 esztendős magyar versenyző ezzel élete legjobb világbajnoki szereplését tudhatja maga mögött, és második olimpiájára készülhet komoly éremszerzési reményekkel.

Válogatottunk vb-újonca, a Kispest 19 esztendős titánja, Harcsa Zoltán az ifjúsági olimpiai játékok után a felnőttek ötkarikás eseményén is részt vehet. A salvadori Bernal elleni kötelező győzelem után a kiemelt francia Michel Tavares sem tudta útját állni, csak a későbbi aranyérmes ukrán Jevgenyij Hitrov. Mindez azt jelentette, hogy Harcsa Zoli megszerezte a roppant fontos kilencedik helyet, és a vele járó londoni olimpiai repülőjegyet.

harcsa_20111228205013_99.jpg

Legnagyobb reménységünk, az Európa-bajnok Bacskai Balázs volt, akit a szervezők az első helyen emeltek ki, és az egyetlen volt a kategóriában, akinek nem kellett bokszolni a legjobb harminckettő közé jutásért. Első ellenfelét, a venezuelai Gabriel Maestrét olyan nagy pontkülönbséggel győzte le, amely korábban még senkinek sem sikerült, de aztán váratlan vereséget szenvedett a háromszoros amerikai bajnok Errol Spence-től. Összesen két európai hely maradt a súlycsoportban, így Bendzsinek jövőre mindenképpen döntőbe kell jutnia a kontinentális kvalifikációs eseményen, de Szellő Imrének, és a többi - még kvótával nem rendelkező – válogatott versenyzőnknek sem lesz könnyű dolga Isztambulban.

Az októberi női Európa-bajnokság Rotterdamban minden idők legnagyobb kontinentális seregszemléje volt, és ezúttal legjobbjaink sem alkottak olyan maradandót, mint egy évvel korábban, a barbadosi vb-n. Nagy Tímea révén mindössze egyetlen bronzérmet szerzett a magyar küldöttség, Böde Anita (48 kg), az EU-bajnok Nagy Bianka (69 kg) és a kétszeres világbajnok Kovács Mária (75 kg) ezúttal az érem kapujában bukott el, így lemásolták a férfiak ankarai Eb-szereplését.

Az ifjúsági országos bajnokságon az esélyesek közül a szlovákiai Sárga Attila, továbbá Sinkó Zoltán, Fodor Milán, Hegyi Barnabás, és Szabó Szilárd is aranyérmet ünnepelhetett, míg Szilvai László és Tóth Alex ezúttal meglepetésre nem tudott a dobogó legmagasabb fokára állni. A csapatversenyt a Debrecen nyerte meg, míg a legjobb versenyzőnek járó díjat a Vasas-Süllős roppant sokat fejlődő bokszolója, Fodor Milán vehette át.

A hölgyek országos megméretésén, Hódmezővásárhelyen Kovács Mária ismét nagyot harcolt a bajnoki aranyéremért, ugyanis újdonsült Eb-bronzérmesünk, Nagy Tímea egy súlycsoporttal lejjebb szerepelt, és komoly csatára kényszerítette legjobb női versenyzőnket. A válogatott gerincét adó bokszolók, Böde Anita, Ancsin Katalin, a vb-bronzérmes Némedi Varga Csilla, Papp Nikolett és Nagy Bianka egyaránt bajnok lett, míg a 17 esztendős Rácz Leila első aranyérmét ünnepelhette, akárcsak a két legmagasabb kategóriában szereplő Cserne Angeli és Angyal Afrodité. Az antalyai korosztályos világbajnokságon kiemelkedően szereplő Wurst Nikoletta, Nagy Kornélia Kitti és Csősz Nikolett magabiztos győzelmeket aratott a juniorok mezőnyében.

Az év utolsó eseménye, a felnőtt férfi országos bajnokság helyszíne Szombathely volt, ahol több mint száztíz versenyző lépett ringbe az érmekért. Nem csupán a mennyiség, hanem a minőség is emelkedett, rendkívül kiegyensúlyozott országos bajnokságnak tapsolhattunk, ahol a legkiválóbb teljesítményt a Kispest olimpiai kvótása, Harcsa Zoltán nyújtotta, míg a legjobb csapatnak járó trófeát a Vasas-Süllős versenyzői vihették haza.

Legjobbjaink közül Bacskai Balázs könnyedén diadalmaskodott a bajnoki döntőben két perc alatt, míg Káté Gyula ezúttal is egyértelműen jobb volt a roppant erős Görbics Gábornál. Varga Miklós távollétében Rácz Sándor a bajnokság üde színfoltját, Fodor Milánt múlta felül, míg Szellő Imre sérülés miatt megüresedett trónjára a debreceni Nagy Péter ült fel.

A legkisebbek között Ungvári István még egy kicsit túl erős volt az ifjúsági korú Sárga Attilának. Dobrádi Zsoltot a légsúlyúak döntőjében nagy harcra kényszerítette Berna Dávid, Könnyű Róbert sem adta olcsón a bőrét a Nagy Krisztián elleni fináléban. Darmos József is megvédte bajnoki címét, de Kulacsik Mirkó ellen sokkal nagyobbat kellett küzdenie a vártnál, míg a szupernehézsúlyúak csatájában a három év után visszatérő rutinos Kurtucz Csaba nyakába került az aranyérem.

2011-ben is végső búcsút kellett vennünk számos barátunktól, a Honvéd Sas-hegy SE edzője, Wallendums József, Besze Ferenc örökös nemzeti bíró, Herman István AIBA-bíró, Ignácz Géza volt válogatott versenyző, a MÖSZ elnökségi-tag Kovács György és Gregárik Béla ökölvívó edző egyaránt eltávozott. Emléküket megőrizzük.

Ki kell emelni bíróink kiemelkedő munkáját, nélkülük nem rendezhetnénk egyetlen versenyt sem, így a teljesség igénye nélkül köszönet illeti Nacsa Józsefet, Szűcs Veronikát, Dolmányos Józsefet, Dorkó Pétert, Szalma Zoltánt, Tarnóczy Istvánt, Gaál Tibort, Eperjesi Mihályt, Horváth Editet, Szegedi Erikát, Debreczeni Lászlót, Budai Jánost, Pajer Sándort, Majláth Istvánt, Szabó Sándort, Koleszár Sándort, Takács Györgyöt, Fejes Lászlót, Kovács Ivánt, Horváth Jánost, Lusták Sándort és Cseperka Zoltánt. Szűcs Veronika a bakui világbajnokság mellett az augusztusi Ázsia-bajnokságon is kiválóan bíráskodott, az idén bekerült a szakma legjobbjai közé.

A magyar válogatott teljes csapattal, dr. Kovács László szövetségi kapitány szakmai irányításával Tunéziában vesz részt edzőtáborozáson már januárban, majd ismét komoly ellenfelekkel szemben bizonyíthat a Bocskai emlékversenyen februárban. Ezt a viadalt egy csehországi kitérő után már az áprilisi olimpiai kvalifikációs torna követi. A házigazda Isztambul városa lesz. 2012 csúcseseménye természetesen a londoni nyári olimpiai játékok, amelyen a magyar ökölvívók tizenkét éves, ötkarikás érem nélküli negatív időszakot szeretnének megtörni.

 

Írta: Kincses Tibor

Fotók: Kincses Tibor