A Mexikói ifjusági Világbajnokságra készülő válogatottunk számára jó felkészülési állomást jelentett a hagyományos Brandenburgi Torna.
A Mexikói ifjusági Világbajnokságra készülő válogatottunk számára jó felkészülési állomást jelentett a hagyományos Brandenburgi Torna.
Szeptember 03-án 07:00-kor indultunk Ferihegy 2A-ról Müncheni átszállással Berlinbe, ahova 10:25-kor érkeztünk meg . Innen a szervezők autóbusszal vittek Frankfurt (Oder)-be, kb. 1,5 órás úton.
A csapat tagjai:
Kovács György csapatvezető
Ajtai Péter technikai ellenőr
Ramocsa Sándor edző
Takács György bíró
Kanalas Róbert
Dobrádi Zsolt
Provics László
Varjú György
Oravecz Pál
Széll Tamás
Az elhelyezés az Olimpiai Felkészülési Központban volt. Itt rendezték a versenyeket, és itt volt az étkezés is. Nagyon praktikus és kényelmes volt,hiszen minden egy helyen zajlott.
Ez a 13. Brandenburgi Kupa volt, minden eddiginél nagyobb nevezési létszámmal (157 versenyző 21 ország). Végül 121 versenyző mérlegelt. (Pl. a grúz csapat megérkezett ugyan Berlinbe, de a buszba csak a csapatvezető szállt be, a többiek „elvesztek”. A grúzok később sem kerültek elő!)
A verseny lebonyolítása maximális precizitással történt, minden program percnyi pontossággal kezdődött. A szállás megfelelő volt, az étkezés önkiszolgáló rendszerben, mennyiségi korlátozás nélkül.
-Versenyzőink teljesítményének egyéni értékelése:
A döntőbe 6 német, 5 kazah, 3 francia, 2 román, 1-1 magyar, horvát, skót, angol, lengyel, osztrák, kanadai, török jutott. (Azért 24, mert a 64 kg-ot két csoportra osztották a nevezettek magas száma miatt.)
Aranyérmet szereztek: kazah 5 db, német 2 db, francia 2 db, magyar, osztrák, török 1-1 db.
A csapattal utazó Takács György AIBA bíró V6 minősítést kapott, melyhez gratulálunk.
A bíráskodás igazságos volt, amit az is bizonyít, hogy az induló 24 német boxoló közül 6 jutott el a döntőig, és 2 aranyérmet szereztek.
A torna során a csapattal semmi probléma nem volt, mindenki rendesen, sportolóhoz méltóan viselkedett.
A döntő után 15:30-kor indultunk vissza Berlinbe, ahol gépünk 19:05-kor szállt fel és ismét Müncheni átszállással 22:20-kor érkeztünk meg Ferihegy 2A-ra.
Kovács György
csapatvezető
Fotó: Ajtai L. Péter