Igazi farsangi hangulat a X.Box Bálon
A február a tavaszvárás, a megújulás, és a számvetés hónapja. Szakszövetségünk február 10.-én a Stadion Szállóban tartotta immáron tizedik alkalommal hagyományos Boxbálját.
A bálon közel háromszázötven sporttársunk, és hozzátartozója vett részt.
Dr. Csötönyi Sándor elnök bevezetőjében megköszönte, elsősorban a feleségeknek azt a türelmet, és segítséget ami lehetővé tette , hogy az ökölvívó sport szerelmesei, az edzők, bírók, társadalmi aktívák, zavartalanul dolgozhassanak sportágunk működéséért, fejlődéséért. A mostani volt a második alkalom, hogy az amatőrök és a profik együtt ünnepeltek. A szövetség hivatásos tagozata részéről Győryné Tóth Zsuzsanna szólt néhány szót a profi ökölvívásunkról.

iy6l0042_376_20070213125608_572.jpg


Sokan fogadták el meghívásunkat. Az állami vezetés részéről Elbert Gábor az ÖTM Sport Szakállamtitkára tisztelte meg részvételével bálunkat.
Mint a bevezetőben említettük, a számvetés hónapja a február. Szakszövetségünk Elnöke és az Alelnökök kellemes kötelességünknek tettek eleget, amikor kitüntetéseket és díjakat nyújtottak át a sportágunkért hosszú ideje dolgozó, sporttársaink, sportbarátaink áldozatos munkája elismeréséül.
Hatan kaptak Ökölvívó Érdemrendet, ami a legmagasabb szintű kitüntetés sportágunkban.

1_973_20070213125608_169.jpg


Az Ökölvívó érdemrend kitüntetettjei:

Ifj. Lasz György MÖSZ alelnök
Károlyfi László MÖSZ alelnök
Balzsay Károly Szövetségi kapitány
Papp László Titkár
Kincses Ferenc Elnöki tanácsadó testület tagja
Sermer György Elnöki tanácsadó testület tagja

Többen kaptak „Ökölvívásért Díj”-at , illetve „Ökölvívás támogatásért Díj”-at, míg a sajtó munkatársai sportágunk népszerűsítéséért „Média Díj”-ban részesültek.

A sportszakmai díjjakkal ismerte el Szakszövetségünk 2006.-év legkiemelkedőbben teljesítő sportolóit, versenybíróját, és csapatát.

5_547_20070213125608_145.jpg


Sportszakmai elismerő díjakat kaptak:

Az év felnőtt ökölvívója : Káté Gyula MTK versenyzője
Az év női ökölvívója : Kovács Mária PVSK –Szentlőrinc versenyzője
Az év utánpótlás ökölvívója : Bacskai Balázs Vasas-Rica Hungária versenyzője
Az Év ökölvívó bírója : Eperjesi Mihály AIBA bíró Gyöngyös
Az Év ökölvívó edzője : Bacskai Imre Vasas-Rica Hungária vezetőedzője
Az Év ökölvívó Egyesülete : Vasas-Rica Hungária

A hivatásos tagozat elismerő díjai:

A 2006.-év női profi ökölvívója Krempf Réka
A 2006.-év férfi profi ökölvívója Kovács Attila
A 2006.-év női profi edzője Zrinyi Miklós
A 2006.-év férfi profi edzője Lévai István
A 2006.-év profi bírója Dőry Miklós
Profi Ökölvívó pályafutásért Dr. Csábi Bettina
Profi Ökölvívásért tett munkájáért Györy József
Profi Ökölvívásban való munkájáért Dr. Hódosi Gábor

6_732_20070213125608_434.jpg


Az ünnepélyes díjátadások után kitűnő vacsora és műsor következett. A tánchoz és jó hangulathoz mi kell más? - Jó társaság, jó műsor és jó zene. Ezen a hétvégén a Boxbálon ez mind rendelkezésére állt a résztvevőknek.
A zenéről a Digital Band és Horváth Gábor vonós Quartett-je gondoskodott. Igen nagy sikert aratott Fásy Ádám és a „Fásy mulatójából” érkezett művészek, akiket a Budapest TV népszerű műsorában gyakran láthatunk ! Őket követte a Dunaújvárosból érkezett hastáncos csoport, akik egy rövid időre közénk varázsolták a mesés keletet. Műsoruk végén a közönségből több önként jelentkező hölgy is „beszállt” a táncosok közé. Bizton állíthatjuk, nagyon tehetségesen .
Nagy érdeklődés és várakozás előzte meg a tombola sorsolást. Köszönhetően szponzorainknak, és elnökségünk tagjainak, nagyon szép számú és értékes tombolatárgyat sikerült összegyűjtenünk.
–Volt izgalom! A fődíjat ( 72 cm-es legújabb kiadású Daewoo televízió) egykori kitűnő ökölvívónk közeli rokona nyerte, aki elmondása szerint már harmadik ízben vett részt a bálunkon. „Eddig minden évben szerencsét próbáltunk, kisebb nagyobb sikerrel, de erre gondolni sem mertünk” mondta az örömtől könnybe lábadt szemmel.

Késő hajnalban lett vége a bálnak. A résztvevők már azt kérdezték, mikor rendezzük a következőt? –Erre a biztos válasz az, hogy 2008-ban.
Viszontlátásra!!

Szakos József

Igazi farsangi hangulat a X.Box Bálon - Szóljon hozzá!

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz