Kanizsán és Debrecenben legjobbjaink

 

Nagykanizsán rendezik december 8–11. között az országos felnőtt férfi ökölvívó-bajnokságot. Ott lesz a ringben az idei moszkvai Európa-bajnokság aranyérmese, Bacskai Balázs (69 kg), az ezüstérmes Káté Gyula (64 kg) és a harmadik helyezett Darmos József (91 kg) is. Az ökölvívó-szövetség keddi sajtótájékoztatóján aláírták továbbá a jövő évi, 55. Bocskai-emlékverseny megrendezéséről szóló szerződést.

alairtak__957_2010120170709_591.JPG

Az idei magyar bajnokságon a fiatalok „megcibálhatják a menők bajuszát”. Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke, a nemzetközi testület (AIBA) végrehajtó bizottságának tagja fogalmazott így az esemény sajtótájékoztatóján, a Hotel Arenában. A fiatalok mellett a sportág ünnepén – a hazai legrangosabb verseny hagyományosan december első felére esik – ott lesz az idei Eb-n első helyezett Bacskai Balázs (69 kg), az ezüstérmes Káté Gyula (64 kg) és az Eb-3. Darmos József (91 kg). Ők természetesen súlycsoportjuk esélyesei is. Ha minden jól megy, szorítóba léphetnek a WSB-ben (az AIBA idén ősszel indult profiligájában) sikeresen szereplő magyarok, Szellő Imre (81 kg) és Bernáth István (+91 kg) is.

Kovács László szövetségi kapitány elmondta, az új rendszer szerint 10 kategóriában csapnak össze a bokszolók, a változás az alsóbb súlycsoportokat érinti, Nagykanizsán 49, 52, 56 és 60 kilóban rendezik a mérkőzéseket, attól felfelé minden változatlan: 64, 69, 75, 81, 91, +91 kg.

nyilatkozat_a_duna_tv_nek_295_2010120170710_761.JPG

A jövő évi nemzetközi versenyek már az olimpia jegyében telnek, a kapitány szerint „a magyar bajnokság a kilincs, amelyet lenyomva juthat ki versenyzőnk egy-egy rangosabb viadalra”.

A 87. magyar bajnokságon Nagykanizsán mindennap 15 órakor kezdődik a program, a döntőket december 11-én, szombaton ugyanebben az időpontban rendezik.

A keddi sajtótájékoztatón Csötönyi Sándor és Papp László („Micsoda szép név!”, jegyezte meg a MÖSZ elnöke), Debrecen alpolgármestere aláírta a jövő évi (február 8–13.), 55. Bocskai István Emlékverseny megrendezéséről szóló szerződést.

a77c0077_229_2010120271640_757.JPG

 A tavalyi rendezvényen 19 ország 102 bokszolója lépett a kötelek közé, 2011-re meghívták az Egyesült Államok, Kanada, Pakisztán és Mauritánia legjobbjait is. Az emlékverseny jó erőfelmérő a jövő évi világbajnokság előtt, a vb egyébként kvalifikál az olimpiára is

Írta: CH Gáll András.

Fotó: Kunya György, Zádor Péter