Káté Gyula az első magyar ökölvívó, aki biztosan ott lesz a londoni olimpián. A 29 éves kispesti bunyós kedden 17:11-es pontozással verte a bakui kvalifikációs világbajnokság nyolcaddöntőjében a kazah Danjar Jeleuszinovot, s mivel íz első tíz jut ki súlycsoportonként az ötkarikás viadalra, a magyar csapatkapitány immár nyeregben érezheti magát.
Káté nem megy szomszédba egy kis bohóckodásért, amikor ehhez az interjúhoz fotóztuk, úgy csinált, mintha rappelne. Persze tud ő komoly is lenni – leginkább a szorítóban -, de Stephen Hawking-könyvek olvasásával is pallérozza elméjét a kispesti vagány.
Egy órával a Jeleuszinov felett aratott parádés győzelem után beszélgettünk a 29 éves sportemberrel, aki felnőtt világversenyekről már hat érmet hozott a haza dicsőségére – 11 évvel ezelőtti junior világbajnoki címéről nem is beszélve.
- Sokan azt mondják, huszonkilenc évesen már nem fejlődik a sportoló. Az itteni produkciója élő cáfolata ennek.
- Örülök, hogy így látják, mert rengeteget dolgoztunk ezen Öcsi bácsival (Szántó Imre mesteredző – a szerk.) és Laci bácsival (Kovács László szövetségi kapitány – a szerk.). Úgy érzem, remekül sikerült a formaidőzítés, bár ebben már lehet rutinom ennyi év után. Azzal is szerencsém lehetett, hogy jó lábbal keltem fel, egész nap pozitív érzések kerítettek hatalmukba, szóval, minden összejött.
- Az utóbbi években miben változott a stílusa?
- Finomult, színesedett, ez kétségtelen, de még mindig az jellemez, ami mindig is jellemzett: a töretlen küzdőszellem, hogy le akarom, s többnyire le is tudom darálni az ellenfelet. Az itteni három meccsem közül kettőn egyértelműen végigtámadtam a kilenc percet, a kazah ellen olykor a kontrabunyóval is próbálkoztam, de itt is a rakkolás dominált. A fizikumommal sohasem volt gondom, a harminc felé közeledve sincs.
- Mára mi volt a taktikai utasítás?
- Menjek előre folyamatosan, lépjek a kazah elé, hogy ne tudjon elmenni, és bal-jobbakat üssek, folyamatosan. Ez be is jött, de remek ütemérzéke volt a srácnak, ezért talált elég sokszor az elején, de aztán eltaláltam egyszer-kétszer balhoroggal, s attól kezdve óvatosabb lett. Szoros meccs volt, a végére húztam el.
- Az eredményhirdetés előtt aggódott?
- A második menet után már biztos voltam a győzelmemben. Úgy éreztem, az első menet egál volt – mégis én nyertem egy ponttal -, a második után hárommal mentem, s mivel a harmadik sikerült a legjobban, tudtam, hogy be fogják nyomni a tiszta ütéseimet.
- Itt mindenki az olimpiai kvóta bűvöletében él, de én nagyon remélem, hogy nem elégedik meg azzal, hogy kijutott a londoni olimpiára, amely Peking után a második lesz önnek.
- Nem, nem, dehogy is! Természetesen mindig a következő meccsre összpontosítok, amely a balkezes brazil Everton dos Santos ellen lesz – akivel még nem bunyóztam -, szerintem ő könnyebb ellenfél lesz, mint a kazah volt. Nos, eddig már két vb-bronzérmem van, most feljebb akarok kapaszkodni a dobogón. A 2008-as livepooli Eb aranyérmét elvette tőlem a ringorvos, amikor a döntőben vezető pozícióban egy jelentéktelen sérülés miatt leléptetett, most bízom abban, hogy kárpótol a sors. Szóval, a döntőbe jutás a célom, s ha már ott vagyok, akkor természetesen az aranyérem.
Kedden délután további két versenyzőnk szerepelt, egyiküknek sem sikerült a továbbjutás:
75 kg: Jevgen Hitrov (ukrán)-Harcsa Zoltán d. f. 1. m.
91 kg: Tejmur Mammadov (azeri)-Darmos József p. gy. 24:9
Harcsa ugyan 4:3-ra vezetett a pontozóknál, amikor a második számolás véget vetett a meccsnek - mindkétszer gyomron fogta meg a bivalyerős ukrán -, de csak idő kérdése volt, mikor morzsolja fel Hitrov a 18 éves magyar srácot. Harcsa így is derekasan helyt állt, bejutott a 16 közé, sőt, még olimpikon is lehet, ha Hitrov döntőbe jut - amire minden esélye megvan.
Darmos most kevésbé tudta megszorítani a hazaiak kedvencét, mint nyáron, Ankarában, az Eb-n. Neki majd csak a tavaszi, isztambuli olimpiai selejtezőn lesz esélye a kvótaszerzésre.
Írta: Ch. Gáll András
Fotó: Ch. Gáll András