Kelet-Nyugat boxgála!
2009. máj. 31., vasárnap, 19.22.40


masolat_kelet_nyugat_2009_001_744_20090602185708_844.jpg

A szurkolók helyett sajnos inkább csak a szakma volt vevő az ötletre, az első Kelet–Nyugat gálára, legalábbis erre utal, hogy a debreceni Hódos Imre sportcsarnok lelátóján kis túlzással egyesével meg lehetett volna számolni az érdeklődőket.


Az év elején a helyi Bocskai-emlékverseny még telt ház előtt zajlott, ráadásul a mostani volt a válogatott kerettagok utolsó hivatalos hazai fellépése az odensei EU-bajnokság előtt. A Dániában éremesélyes bunyósok közül csak Darmos József (sérülés, nála – Dr.Csötönyi Sándor MÖSZ-elnök szerint – még a milánói világbajnokság is veszélyben foroghat) és Szellő Imre (élete párja a közelmúltban kislánnyal ajándékozta meg) hiányzott, a többiek viszont kesztyűt húztak.

kelet_nyugat_2009_001_604_20090602185708_889.jpg

Jóllehet a szervezők igyekeztek igazságosan elosztani a bunyósokat a keleti és a nyugati gárda között, a 15–5-ös végeredmény egyértelmű nyugati fölényről tanúskodik. Ráadásul a csata sorsa addigra már eldőlt, mire a nyugatiak két biztos ponthozója, Bacskai Balázs és Káté Gyula belépett a szorítóba.

kelet_nyugat_2009_002_680_20090602185708_687.jpg

 Hiába tüntetett (már amennyire ennyien tüntetni tudnak) kétszer is a helyi publikum, még a „hazaiak” sem tudtak fordulatot adni a meccsnek. Az első három egyértelmű mérkőzés után elvben Kalucza Norbert lökhette volna meg a keletiek szekerét, de a most 54 kilóban bunyózó (az eredeti súlycsoportja 51) debreceni kikapott Lakatos Krisztiántól.

kelet_nyugat_2009_003_299_20090602185708_640.jpg

 Ugyan volt egy kis fütty, de a szivarszünetre igyekvő Csötönyi elnök szerint Kalucza csak egy menetet nyert, Lakatos meg kettőt – és a jelek szerint a pontozók is így látták.

kelet_nyugat_2009_029_86_20090602185708_438.jpg

A legkisebbek között egy döntetlen borzolta a kedélyeket (a hajdúsámsoni Ungvári István talán jobb volt Kanalas Róbertnél, de a lazaságba átcsapó könnyedségért megfizetett), aztán végre megszületett az első keleti siker is, az itthon mindenki ellen megbízhatóan teljesítő (értsd: biztosan nyerő) Varga Miklós jóvoltából.

kelet_nyugat_2009_031_995_20090602185708_34.jpg

Ekkor vezettek 9–3-ra a nyugatiak, és ekkor jött a nagy hármasuk, az Odensében is a dobogóra pályázó Harcsa Norbert, Bacskai Balázs, Káté Gyula trió. Sokat nem vacakoltak: Harcsáé volt az est első számoltatása, Bacskai „Bendzsié” az első gyors győzelme, Kátéé meg a nap debütálása.

kelet_nyugat_2009_041_138_20090602185708_848.jpg

A liverpooli Eb-ezüstérmes ugyanis Debrecenben bokszolt először új klubja, az Unió Kispest színeiben, Szántó Imre irányításával.A Legharcosabb versenyzőnek járó különdijít Varga Miklós Harangi SE kapta mig a legtechnikásabb versenyző díjat Bacskai Balázs Vasas-Süllős SE. A győztes csapat vándorserlegét Bacskai Imre vehette át.

Könnyed siker volt – akárcsak a nyugati válogatotté.

Kelet–Nyugat gála, Debrecen   Kelet–Nyugat 5–15

57 kg: Rácz K.–Könyű pontozásos vereség. (0–2).

 81 kg: Széll–Portéka p. v. (0–4).

 51 kg: Ungvári S.–Dobrádi p. v. (0–6).

54 kg: Kalucza–Lakatos K. p. v. (0–8).

48 kg: Ungvári I.–Kanalas R. döntetlen (1–9).

60 kg: Varga M.–Lauffer p. gy. (3–9).

75 kg: Móna–Harcsa N. p. v. (3–11).

69 kg: Oravecz–Bacskai B. döntő fölényes vereség (3–13).

 64 kg: Szabó E.–Káté p. v. (3–15).

+91 kg: Bernáth–Bogdán p. gy. (5–15)

Írta Moncz attila

Fotó Kunya György