
Novi Sad közismertebb nevén Újvidék adott otthon ebben az évben a School Boys azaz a serdülő korosztály Európa Bajnokságának.

Novi Sad közismertebb nevén Újvidék adott otthon ebben az évben a School Boys azaz a serdülő korosztály Európa Bajnokságának.
A 13-14 éves korú ökölvívóinknak sikerült két bronzérmet ”begyűjteniük” a szerb városban.. A bajnokságon 22 ország 147 ökölvívója rajtalt. Hazánk teljes csapattal azaz 16 fővel vett rész az EB-n ,akiket Papp László csapatvezető, Fésű Lajos EABA bírónk , Svasznek Jenő ,Metzger József ,Rácsai András, edzők kísértek el. Küldöttségünk autóbusszal utazott . Svasznek Jenő e korcsoport vezetőedzőjének egyéni értékelését felhasználva adunk számot a részt vettek egyéni teljesítményéről.
38.5 kg Bogdán Dávid Súlycsoportjában 10 induló volt. A sorsoláskor 6-os számot kapott így egy győzelemmel már érmet szerzett. Első ellenfele az izraeli NIJAM Mohammeddel mérkőzött . Iskola ökölvívást mutatott be . A döntőbe jutásért az örmény MOKATAN Henriktől kapott ki. III. helyezést ért el.
40 kg Rácsai András súlyában 9 versenyző rajtolt. Az elődöntőbe jutásért a moldáviai IBRAGIMOV Magemeddel találkozott. A nem túl eseménydús mérkőzésen 3:1 arányú pontozásos vereséget szenvedett.
41.5 kg Zöld Tamás súlyában 11 induló volt. Ö a kettes számot kapta tehát a nyolc közé jutásért is mérkőznie kellet. A moldáviai JAROS Arturral mérkőzött. Aki ellen kitűnő teljesítménnyel 12:4 arányú pontaránnyal diadalmaskodott. A második ellenfele az angol WARA Tomas ellen már nem, sikerült a bravúr . Az erősen rohamozó ellenfelét nem tudta megállítani , illetve elmozogni és 12:4 arányban vereséget szenvedett.

43 kg Kovács László súlycsoportjában 7 induló volt . Az elődöntőbe jutásért a német országbeli KADAM Ugar ellen taktikus néha sziporkázó teljesítménnyel 12:3 arányú pontozással győzte le. A döntőbe jutásért vívott találkozón már nem tudta megismételni az izraeli DASKALO Zan ellen .Szoros mérkőzésen 6:3 arányban maradt alul III.- helyezett lett.
44.5 kg Benkő László súlyában 9 induló volt. Nem sikerült az azeri RATI Saidi . Versenyzőnk végig bátran rohamozta ellenfelét aki ezt rutinosan kihasználta. A pontozás aránya 16:8 volt . Laci rendkívül értékes versenyző, viszont tapasztalatot és versenyrutint kell szereznie.
46 kg Makula Sándor súlyában 12 induló volt . Neki a nyolc közé jutásért a horvát MRAZOVIC Mario ellenfelét 9:4 arányba győzte le. A négy közé jutásért az ukrán KAZIM Zade ellen 15:5 arányban kikapott.
48 kg Viszneki István súlyában 11 induló volt. Neki is mérkőzni kellet a a nyolc közé jutásért .Görög ellenfelét TSANIKIANI Alexandert. A négy közé jutásért sajnos az izraeli DUAYEN Semen 15:5 arányban felülmúlta versenyzőnket.
50 kg Tonté Richard súlycsoportjában 12 fő induló volt .Bjelorusz ellenfelétől 20:1 arányú pontozással vereséget szenvedett és így nem jutott a legjobb nyolc közé. Rutint és magabiztosságot kell szereznie.
52 kg Schull Dániel súlycsoportjában 10 induló volt. Neki volt a magyar csapatból a legtöbb mérkőzése .Az első mérkőzésén a későbbi győztes DAMIEN Cherejtől 6:2 arányú pontozásos vereséget szenvedett. Nagyon jó mérkőzés volt a pontarányok nem fejezik ki a találkozó szorosságát.
54 kg Horváth Richárd súlyában 12 induló rajtolt. Versenyzőnk a nyolc közé jutásért az írországi CARR Dylan-tól vereséget szenvedett 18:5 arányban. Sajnos a II. menetben meg is intették ami nagyban hozzájárult vereségéhez.
56 kg Kovács Márk Súlyában tíz versenyző rajtolt. Nem sikerült jól a bemutatkozás mivel a horvát ANTIC Franko –tól 12:2 arányú vereséget szenvedett a legjobb nyolc között.59 kg Nagy Zoltán Ebben a súlyban heten rajtoltak. versenyzőnknek az egyes sorszám jutott.
A hazaiak versenyzőjétől szenvedett 6:1 arányú pontozásos vereséget. Közel azonos képességű versenyzők közül győzött az erősebb fizikumú. Igazsághoz tartozik az is hogy a hazai pálya is lejtett a szerb fiú felé.

62 kg Szilavai László Hat induló volt a súlycsoportjába. . Neki a négy közé jutásért kellett boxolni. Közel lett volna az érem ! Sajnos a későbbi bajnokkal a orosz SALAMOV Umarral kezdett akitől 15:0 arányú vereséget szenvedett. Versenyzőnk bátran helyt állt de meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt.
65 kg Horváth Dániel Hét induló volt ebben a súlyban .Az éremért a török CIFCI Bafumant kellet volna legyőzni.. Sajnos ez nem sikerült és 13:3 arányú pontozással alulmaradt .A sok dulakodással tarkított mérkőzésen nem tudta Dani a fizikai erejét kihasználni.
68 kg Lukács Roland Hatan rajtoltak ebben a súlycsoportban. SAMIN Serkan 7:5-ös pontozásos győzelme versenyzőnk ellen az utolsó menetben alakult ki , amikor versenyzőnk nem készítette elő a támadásait.
72 kg Szigeti Patrik Versenyzőnk kitűnő taktikával magabiztosan mérkőzött ukrán KATERNYIKOV Yevgen ellen A harmadik menetben 11:0 arányban vezettünk , amikor a vezetőbíró a magyar ökölvívót erős vérzés miatt leléptette. Azt gondolom Ö lett volna a harmadik érmesünk.
Összefoglalva, hasonló képességű versenyzőkkel találkoztunk. Néhány találkozót illett volna „hozni”. Ebben a korosztályban még nagyon sokat jelent a lélektani ráhangolódás a versenyrutin és biológiai érettség. A csapat sportemberhez méltóan viselkedett.
Svasznek Jenő szakmai jelentése nyomán
Készítette Szakos József
Szakmai igazgató
Fotó Svasznek Jenő