A nyolcadik versenynappal véget ért a szczecini ifjúsági Európa bajnokság, amelyet az 1991-1992-es korosztály részére rendeztek közvetlenül a felnőtt világbajnokság előtt.
A nyolcadik versenynappal véget ért a szczecini ifjúsági Európa bajnokság, amelyet az 1991-1992-es korosztály részére rendeztek közvetlenül a felnőtt világbajnokság előtt.
A 36 induló ország közül végül 19szerzett érmet a kontinensbajnokságon, és folytatódott az általános kiegyenlítődés az ökölvívás világában is. Oroszország ezúttal nem emelkedett ki annyira, mint korábban, „csupán” négy aranyérmet szerzett ezúttal, de jutott első helyezés például Horvátországnak és Örményországnak is.
A döntőbe kerülő két magyar közül elsőként a 17éves Harcsa Zoltán (75KG) volt érdekelt, aki egyébként öccse a szintén középsúlyú felnőtt válogatott Harcsa Norbertnek. Zoli a németek hasonló korú tehetségével, Tyron Zeuge-val került szembe, de három nagyszerű győzelem után ezt a lépcsőfokot már nem tudta megoldani, ellenfele 4:0 arányú pontozásos sikert aratott az MTK ökölvívójával szemben. Versenyzőnk ezúttal egy korosztállyal feljebb ért el ezüstérmes helyezést, és bár a döntőben vereséget szenvedni sohasem szerencsés, Zoli és a szakmai stáb minden dicséretet megérdemel a héten nyújtott teljesítményéért.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően másik döntős versenyzőnk, a szintén 17éves Varga Sándor (91KG) ezúttal túl képzett ellenféllel került szembe, az oroszok klasszisa, Alekszej Jegorov már az első menetben megállította a magyar fiút, így a KSI versenyzője ezüstérmet vehetett át.
Mindenesetre, ha valaki az ifjúsági Európa bajnokság előtt azt mondja, hogy két ezüstérmet szerez a magyar delegáció, valamint még három ökölvívónk lesz pontszerző V. helyezett, akkor erre tömören csak annyit feleltünk volna, hogy bárcsak lenne egy érem. A két évvel ezelőtti három bronzéremhez képest mindenképpen előrelépett a magyar válogatott, és tagjai közül hatan jövőre is ott lehetnek a korosztályos világversenyen.A csapat vasárnap szerencsésen hazaérkezett!
A döntő eredményei:
75KG: Tyron Zeuge (német) – Harcsa Zoltán 4:0
91KG: Alekszej Jegorov (orosz) – Varga Sándor döntő fölény az 1. menetben
Írta:Kincses Tibor szakíró
Fotó:Szakos József
A lenti linkre kattintava elolvashatja az elődöntő és döntő eredményeit!