

A rendezvény nemcsak az újpesti öklözők fejlődését segíti, az egész ökölvívó társadalmunk jelenlétében nyílt meg a lilák edzőterme. Láthatóan országos méretűvé váltak az UTE évadnyitó rendezvényei, még a Sport 1 televízió fürkésző kamerái is jelen voltak a késő estébe nyúló maratoni szombati napon.Az események egyik fő szervezőjét, az újpesti öklözők vezetőedzőjét, aki egyben a Magyar Ökölvívó Szövetség junior válogatott keretének is vezetőedzője, Farkas Józsefet kértük meg arra, foglalja össze e kiemelt sportesemények hazai ökölvívó életre vonatkoztatott szerepét, s helyét.
"Az előző rendezvényünkkel egy szükséges és ésszerű hagyományt szerettünk volna megteremteni: így a továbbiakban azoknak az öklözőinknek, akik a válogatott keretbe törekednek, folyamatos küzdelmi napokat biztosít az UTE. E küzdőnapoknak a KIVÁLASZTOTTAK NAPJA nevet adta Szántó Imre (Öcsi Bácsi) által vezetett edzőbizottságunk.. A sportágunk felnövekvő nemzedékét, kiemelt versenyzőinket árgus szemmel figyelő szakmai team is jelen megjelenik e napokon. Idén junior Európa-bajnokság lesz júniusban, míg a világbajnokságot júliusban rendezik. Még egy hónap sem lesz a két világverseny között.
Hol lesznek ezek a viadalok? Hatalmas sportszakmai győzelemnek, sportpolitikai pozitívumnak könyvelhető el, hogy az Európa-bajnokságot hazánk rendezheti, Keszthely lesz a házigazda. A világbajnokságot július 20. és 31. között Astanában (Kazahsztán) rendezik. A hazai ökölvívó élet egyértelmű elismerése a rendezési jog kivívása. Milyen esélyekkel, milyen várható helyezésekkel számol a szakmai vezetés? Természetesen hatalmas felelősséggel is jár a rendezési jog. Mint vendéglátók, úgy a juniorjaink felkészülésben, mint a bajnokság rendezésben maximumot kell nyújtanunk.
Szövetségi kapitányunk felügyelete mellett egy szakterületeket átfogó, állandó, egymásra épülő felkészülési programot indított el korosztályokért felelős edzői team. E felkészülési program olimpiai ciklusokon átívelő, melynek birtokában számos visszaellenőrzési adatot rögzítünk, s e mutatókra tudunk támaszkodni. Szakmai erőnk így olyan mértékben megnőtt, hogy kampányszerű munkának még csak a látszata sem merülhet fel. Büszkén jelenthetem ki azt, hogy tudományos szakértelemmel felruházva, mai vezetőségünk, mai sporttársadalmunk új lendületbe hozta ökölvívásunkat. Új korszak eljövetelének megalapozásán törjük a fejünket edzőbizottságunkban is. Soha nem láttam, s éreztem ennyi pozitívumot fejekben, s arcokon egyaránt! Nem tervezhetünk alacsony mércével, ám az sem lenne helyes, ha nagy határozottsággal leendő világverőkké kiáltanánk ki magunkat. Előresejtetően azonban azt mondhatom: pozitív vagyok, s bízom az eredményekben, bízom, mert tudom, hogy honnan indultunk, s hová szeretnénk eljutni. E Kiválasztottak Napja nevezetű küzdőnapok pedig csak tovább erősítenek engem a sejtetésben. A mai kupanapon is a juniorok voltak a célkeresztben. A Bizalom Rt. Kupa négyfordulós, országos versenynaptárunk egyedülálló maratoni rendezvénye. Érdekességét az adja, hogy minden korcsoport képviseltetheti itt magát. Hiba lenne, ha csak egyetlen területre koncentrálna a szakma. Jelentőséget tulajdonítunk minden korcsoportnak. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy a szövetségi kapitányunk, Dr. Kovács László is eljött a rendezvényre. Ő elsősorban a felnőttekre és lehetséges utódaikra, az ifikre koncentrált.
Köszönetet kell itt mondanom a BABSZ vezetésének, Dr. Laczkó János elnök úr bizalommal ruházott fel ugyanis, és az ő inspirálására szántam el magam, és vállaltuk el a rendezői szerepet. Az UTE öklözői hogyan szerepeltek? Király Viktorral viszonylag elégedett vagyok, hiszen voltak klasszis, remek pillanatai, s ellenfelét egy percre sem hagyta alkotni. Sima győzelme megnyugtat. Horváth Erik itt - lustasága miatt - két súlycsoporttal feljebb indult. Szándékosan kényszerítettem a kötelezően mérkőző szerepébe, ugyanis fel kell ébrednie, tehetségével élni már nem sokáig lesz képes, 17 éves. Most elindul egy pozitív lendületes úton, vagy marad az iskola szünetek kibeszélt „félelmetes” bokszolója. Balázs Dávidot nagyon nyomasztja az, hogy édesapja áll a szorítóban mögötte. Ezt már meg is beszéltük, a következő időszakokban, szülőmentes harcokat vív majd. Nagyon sok kezdő ökölvívónk van.
Most lehetőségük volt hazai környezetben, közelről, az éles szorító légkörét átélni. A következő fordulóban felnőtteink is bekapcsolódnak, s remélem felépül addig Csombor Vivien is, és indulni tud."
Írta: Farkas József
Fotó: Farkas József