Követendő példa Rákospalotán: Sport és elismerés

hajdu_laszlo_455_20081231201017_308.jpg

A Magyar Ökölvívó Szövetség által szervezett felnőtt Országos Bajnokságon 91 kg-os súlycsoportban 3. helyezett lett a rákospalotai Edőcs István Ökölvívó Egyesület versenyzője, Matkó István. Szép teljesítmény az alig egy éve működő, nemrég bejegyzett egyesületnek, de ezt még fokozni is lehet.

 

Rákospalota polgármestere meghívta az egyesület vezetőit, támogatóit, a bronzérmes versenyzőt, és az Ökölvívó Szövetség képviselőit, egy meghitt ünnepségre, a Polgármesteri Hivatalba.

img_8326_153_20081231201018_766.JPG


A Magyar Ökölvívó Szövetséget Szakos József szakmai igazgató, és Kovács László, az edzőbizottság vezetője  képviselte.
Hajdu László a kerület nevében megköszönte Buga Kálmán és Csóka Gyula kitartó munkáját, és törekvésüket, hogy a kerületi fiatalok otthonra lelnek az egyesületnél. Köszönetet mondott a Szövetségnek, hogy támogatják az egyesületet, így Rákospalotán egyre több fiatal választja a sportot, a csavargás helyett.

img_8417_520_762_20081231201446_759.jpg


Gratulálunk az Egyesületnek a teljesítményéért, a Szövetségnek a támogatásért, és a Polgármesteri Hivatal képviselőinek, mert a versenyzőknek nagyon nagy motiváció az, ha elismerik munkájukat.

 

Sok sikert kívánunk a folytatáshoz, és az együttműködéshez.

XLsport - Ezüstszegi József.