Magas állami kitüntetésben részesült Dr. Csötönyi Sándor a MÖSZ elnöke!

masolat_csotonyi_sandor_repi_kep_554_20090831134207_250.jpg

 Magas állami kitüntetésben a részesült Dr. Csötönyi Sándor mesteredző a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, az EUB (Európai Konföderációs Ökölvívó Szövetség) alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság  felügyelő bizottságának a tagja!

Államalapítónk, Szent István király ünnepe, augusztus20-a alkalmából a  MÖSZ Elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje polgári tagozat kitüntetését kapta meg .Ezzel  a magas  állami kitüntetéssel azoknak a munkáját ismerik el akik a közéletben kiemelkedő tevékenységet folytatnak. A kitüntetést Sólyom László Köztársasági Elnök úr adta át  a parlamentben. 

img_3953_343_20090831133800_162.JPG

 

 

 

A kitüntetés odaítélésnek  feltételeiről tudnunk kell ,hogy annak elnyeréséhez az alábbi feltételeknek kell megfelelni „….Életvitele erkölcsi szempontból példaértékű, kivételesen magas színvonalú munkássága, az általa nyújtott rendkívüli teljesítmény vagy kimagasló eredmény révén, illetve más módón (…) szerez elévülhetetlen érdemet.”

img_3955_745_20090831133800_176.JPG

Elnökünk az egyetemes sport( hiszen jó ideig  a MOB elnökségének a tagja volt) ezen belül a hazai és nemzetközi  ökölvívás fejlődésében ,valamint a női ökölvívás olimpiai sportággá vallásában elévülhetetlen érdemeket szerzett!

vitali_113_20090831140509_304.jpg

Az Elnök úr jelenleg Milánóban tartózkodik  a felnőtt Férfi Világbajnokságon!

Ezúton is gratulálunk és kívánunk neki hosszú, eredményes életet!

 

Írta: Szakos József

Fotó: Kunya György, Kovács Nikoletta