Matyó Kupa rekord számú indulóval!

 Igazi „boxos”  hétvége volt ezen a hétvégén is ! Taksonyban a III.Junghaus Emlékversenyt rendezték meg, míg    Mezőkövesden 2010 július10-én a város csodálatos sportcsarnokában több korosztály is szorítóba lépett a hagyományos  Matyó Kupán. Az egynapos versenyről Eperjesi Mihály számol be.

p100710_14_1501_120_20100711183937_310.JPG

Többen azt hitték, hogy lesz pár órájuk, hogy Matyóföld híres Zsóry fürdőjében megmártózzanak a kánikulai hőségben, mivel a már hagyományossá vált „MATYÓ” kupa egy időben került megrendezésre a Junghausz Gusztáv emlékversennyel. Mint a mérlegelésnél kiderült szép számú versenyző mérlegelt erre a tradicionális versenyre.

p100710_14_09_181_20100711183937_952.JPG

 A sorsolásnál 86 bemérlegelt versenyzőt kellett besorsolni és még számos versenyen kívüli ökölvívó palánta várt arra, hogy bemutatkozzon a szépszámú mezőkövesdi közönség előtt. A pontozólapok elkészítésénél 42 pár mérkőzésére készültünk fel, de már az elején láttuk, hogy e bemutató mérkőzésekkel megnövekedik a mérkőző párok száma.

p100710_14_24_181_20100711183937_733.JPG

A mérkőzéseket a versenykiírásban kiírt idő előtt elkezdtük, de még így is az estébe nyúlt mire az utoljára szorítóba lépő versenyzők is átvehették díjukat. Jó hangulatú kellemes környezetben megrendezett versenyen vehettek részt nézők, versenyzők, edzők és szakvezetők.

p100710_14_1901_410_20100711184407_33.JPG

 A rendezők és itt kiemelném Tóth Jóska barátunkat sporttársunkat a Mezőkövesdiek vezetőedzőjét alaposan kiettetek magukért.

p100710_14_46_741_20100711183937_191.JPG

 A tikkasztó melegben hideg üdítőitalokkal és pizzával kedveskedtek valamennyi résztvevő számára. Az anyagi gondokkal küzdő szakvezető elmondta ,hogy nagyon nehéz ma versenyt rendezni.

p100710_15_15_241_20100711183937_560.JPG

Köszönhetően azért a városi sportvezetésnek és néhány lelkes barátjának egy naposan igaz de megrendezték ezt az igazi nyári versenyt és hogy milyen sikerrel? Arról beszéljen a lenti pdf es formátumú jegyzőkönyv.

 

Köszönjük Mezőkövesd! 

 

Írta Eperjesi Mihály

Fotó: Szakos József

A lenti linkre kattintav elolvashatja a verseny eredményét.

MatyóJKV .pdf