
Sem Ancsin Katalin (51 kg), sem Kovács Mária (75 kg) nem jutott be a Sztrandzsa Kupa nemzetközi ökölvívó-tornán, a bulgáriai Pazardzsikban. Kovács Mária súlyos bírói nyomás áldozata lett.

Sem Ancsin Katalin (51 kg), sem Kovács Mária (75 kg) nem jutott be a Sztrandzsa Kupa nemzetközi ökölvívó-tornán, a bulgáriai Pazardzsikban. Kovács Mária súlyos bírói nyomás áldozata lett.
A Sztrandzsa Kupa pénteki programja, az elődöntő első mérkőzőjeként lépett a szorítóba az 51kg-os Ancsin Katalin, a KSI versenyzője. A svéd Jenny Hardingz ellen nehezen tudta felvenni a megfelelő távolságot: vagy túl messze volt vagy túl közel, így akcióit nem tudta érvényes találatokra váltani. Helyzetét nehezítette, hogy a svédek Európa-bajnoka - ügyesen kihasználva a vezetőbíró engedékenységét - sokat szabálytalankodva tördelte a meccset, fogott, lenyomta Katát, megtörve ezzel annak lendületét. S bár az utolsó menetben végül is tenyeresért intést kapott, de ezt gyorsan ellensúlyozta a mérkőzésvezető egy magyar intéssel. Ez azonban összességében nem befolyásolta a végeredményt, hiszen a tapasztaltabb Hardingz egyhangú pontozással nyerte a találkozót.

Kovács Mária (PVSK) a jól ismert hazai versenyző, Desziszlava Lazarova ellen húzott kesztyűt a legjobb négy között. Kovács rögtön magához ragadta a kezdeményezést, és kétpontos vezetésre tett szert. A második menetben azonban több, jogosnak tűnő pontot sem kapott meg, így a bolgár egyenlíteni tudott. Innentől - bár több volt a magyar találat - végig fej-fej mellett haladt a pontozás. Az utolsó menetre 4:4-es állással fordultak a felek. Marcsinak ebben a menetben sem látták a találatait a pontozók, sőt, volt olyan ütése, amelyért még Lazarova kapott pontot! A mérkőzést 7:5-ös pontozással nyerte a bolgár, amivel a hazaiakon kívül senki sem értett egyet. Így a nők számára a három olimpiai kategóriában megrendezett tornán minden súlycsoportban sikerült hazai versenyzőt bejuttatni a döntőbe a bolgároknak.
A két magyar lány bronzéremmel és értékes tapasztalatokkal térhet haza Pazardzsikból.
A többi női elődöntő eredménye:
51kg
Giada Landi (olasz)-Sztoika Petrova (bolgár) 0:3
60kg
Katie Taylor (ír)-Natasha Jonas (angol) 6:3
Helena Falk (svéd)-Denica Eliszeeva (bolgár) 0:1
75kg
Tamara Garcia (spanyol)-Sinead Kavanagh (ír) döntő fölény, 4.m
Írta: Szuknai Zsuzsanna
Fotó: Szuknai Zsuzsanna