
A Junior Világbajnokság második napján az 54, 57, 60, 63, és 70 kilósok párharcaival folytatódtak a küzdelmek, a tát a legjobb tizenhat közé jutás volt.

A Junior Világbajnokság második napján az 54, 57, 60, 63, és 70 kilósok párharcaival folytatódtak a küzdelmek, a tát a legjobb tizenhat közé jutás volt.
Sajnos nem a saját szánk íze szerint alakult a versenynap, elöljáróban csak annyit, hogy a ma ringbe lépő három magyar közül mindhárom vereséget szenvedett, így nem folytathatják a küzdelmeket.
Elsőként a B ringbe szólították a KSI 16éves versenyzőjét, Váradi Jánost (54KG), akinek igen nehéz feladat jutott rögtön elsőre, az orosz Giorgij Manukjan ellen kellett bizonyítania. Orosz versenyző ellen egyrészt sohasem szerencsés kezdeni egy világversenyt, másrészt pedig az ellenfél örmény származású volt, ami egy Örményországban megrendezett eseményen még inkább balszerencsés. Ennek ellenére az első menet döntetlen lett, a küzdő felek nem értek el értékelhető találatot, és éltek a remények, de sajnos a második menetet az orosz bokszoló nagyon meghajtotta, és tetemes hét pontos előnyre tett szert, amelyet a harmadik menetben megőrzött, és végül 10:2-re megnyerte a mérkőzést.
Rögtön utána az A ringben volt érdekelt egyik titkos esélyesünk, a Vasas-Süllős ökölvívója, Sinkó Zoltán (57KG), aki a nemzetközi versenyeken rutinosabbnak számító, az idei Hejdar Alijev emlékversenyen bronzérmet szerző, majdnem hazai ringben fellépő grúz Aleko Csadasvili ellen húzott kesztyűt. Egy kellemetlen esemény zavarta meg a feleket, ugyanis az előző összecsapás végén ideiglenesen elromlott a pontozógép, így a hagyományos kézi pontozással a grúz fiú győzött 5:0-ra.

A harmadik ringbe lépő magyar az MTK versenyzője, Breznai Gábor (70KG) volt, aki a török junior bajnok, és Hejdar Alijev emlékversenyen bronzérmes Burak Aksin ellen lépett a szorítókötelek közé. Az első menet 1:1-es döntetlennel végződött, míg a második menet a magyar fiú egy pontos előnyével zárult, amelyet sajnos a harmadik felvonásra nem tudott megtartani, és végül 6:5-re a török versenyző hagyta el győztesen a ringet.
Eredmények:
54KG : Giorgij Manukjan (orosz) – Váradi János (KSI) 10:2
57KG : Aleko Csadasvili (grúz) – Sinkó Zoltán (Vasas-Süllős) 5:0 (kézi pontozással)
70KG : Burak Aksin (török) – Breznai Gábor (MTK) 6:5
Mindamellett elkeseredésre semmi okunk, hiszen még kilenc magyar versenyző még meg sem kezdte a küzdelmeket, és többek sorsolása igen biztató.
46KG: Szirtes Zoltán (KSI) – Alekszandr Hohlov (fehérorosz)
50KG : Mizsei György (Kiskunfélegyháza) – Kim Hae Dzsin (dél-koreai)
52KG : Hoppál Attila (Törökszentmiklós) – Ceng Seng-hao (tajvani)
60KG : Burai János (Szolnok) – Nika Csacsanidze (grúz)
63KG : Szilvai László (Nyíregyháza) – Kiriakosz Szpanosz (ciprusi)
66KG : Szabó Szilárd (Debrecen) – Vito Jelcsics (horvát)
75KG : Szigeti Patrik (PRSC) – Roman Fress (német)
80KG : Tóth Alex (Vasas-Süllős) – Dogan Er (török)
+80KG: Völgyi Jenő (Szolnok) – Alexiosz Szardiasvili (görög)
írta: Kincses Tibor szakíró
fotó : Kincses Tibor