Oroszlánszívű Káté, mérnöki Bacskai

Szellő Imre nem került a legjobb 16 közé a bakui ökölvívó-világbajnokságon, az ukrán Olekszandr Gvozdiktól kapott ki 25:11-es pontozással a 81 kg-os súlycsoportban. Káté Gyula (64 kg) viszont 27:17-re megverte a kanadai Yves Ulysse-t, és egyetlen lépésre került Londontól, s Bacskai Balázs (69 kg) is a 16 között van.

 

Az idei ankarai Eb bronzérmese tavaly decemberben vereséget szenvedett Gvozdiktól egy Krivoj Rog-i versenyen, most itt volt az alkalom a visszavágásra. Sajnos azonban a meccs nem úgy indult, mintha Szellő revánsra készült volna. Az ukrán rögtön bevitt egy nagy ütést a kecskeméti fiú fejére, aki ettől megzavarodott, s számolni is kellett rá. 3:8-ra ment el az első menet, a másodikban kissé feltámadt Konkoly István tanítványa (5:7), a harmadikban megint Gvozdik dominált (3:10), és a végeredmény is kifejezte a két öklöző között ezen a délutánon tapasztalható különbséget. Ezzel elúszott az olimpiai kvótaszerzés lehetősége, legalábbis most – tavasszal az isztambuli selejtezőn lehet javítani.

„Gvozdik nagyon fejbevágott az elején, aztán kaptam még vagy hat tiszta ütést, a túlélésért küzdöttem az első menetben”, kesergett a 28 éves magyar. „Később próbáltam felkapaszkodni, de kevés sikerrel. Pedig jól sikerült a bemelegítésem, nem is ebédeltem, nem voltam több 82 kilónál, roppant erősnek éreztem magam. Aztán a szorítóban minden másképp történt…”

Dr. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke ezt mondta Szellőről. „Nem hozta ki magából azt, ami benne van, képességeihez mérten gyengén teljesített. Sajnos, nagyon tisztelte az ukránt, akitől már egyszer kikapott. Pedig most jobb formában volt, mint Ankarában, ahol bronzérmes lett.”

De már jött is Káté Gyula, válogatottunk csapatkapitánya, akiben ezúttal sem kellett csalódni. Az első menetet ugyan 8:6-ra a fiatal kanadai Yves Ulysse nyerte, de a szünetben váltott a kispesti bunyós, és atól kezdve csak ő volt a ringben. Óriási verésben részesítette fekete bőrű ellenfelét, aki a meccs után, az öltözőben sírva is fakadt. A vége 27:17 lett, s Káté kedden reggel a kazah Danyar Jeleusszinovval bokszol a nyolc közé jutásért, ami már olimpiai részvételt jelent.

„Káté sokat fejlődött, még 29 évesen is képes újat tanulni, és ezt be is tudja mutatni a szorítóban. Persze leginkább a régi erényeit is csillogtatta, a nagy szívét, és azt, hogy az ellenfél nem tud olyan helyzetet teremteni, amelyiken ne rágná át magát”, dicsérte tanítványát Szántó Imre mesteredző.

Kovács László szövetségi kapitány is elégedett volt: „Gyuszi elkövetett egy apró hibát az első menetben, kevésbé figyelt a védekezésre, de aztán korrigált, s utána már ledarálta a nagy ütőerejű, de tapasztalatlan kanadait.”

Káté keresetlen szavakkal fogalmazott: „Az első menet elment, aztán a szünetben megbeszéltük Öcsi bácsival, hogy mit kell csinálni. Nem akarok túlzottan cirkalmasan fogalmazni, de szétütöttem a fejét.”

kate-megint-gyozott-005_20111002213841_96.jpg

Bacskai Balázs azt hozta a venezuelai Gabriel Mestre ellen, amit mindenki várt tőle: magabiztos továbbjutást.

„Olyan pontosan bokszolt, mint egy mérnök”, mondta Kovács László szövetségi kapitány.

„Úgy érzem, jól ment a bunyó”, összegzett Európa-bajnokunk.

Az est utolsó magyar fellépője, Bouquet Bence 2 perc 55 másodpercet töltött a ringben. Addig 7:5-re vezetett, kimondottan jól bokszolt a nála egy fejjel alacsonyabb román ellen, akkor azonban Nistor egy váratlan jobbcsapottal kiütötte.

„Nem is láttam az ütést”, ismerte el a Vasas szupernehézsúlyú újonca, miután magához tért.

 

Vasárnapi eredmények a 16 közé jutásért:

64 kg: Káté Gyula-Yves Ulysse (kanadai) p. gy. 27:17

69 kg: Bacskai Balázs-Gabriel Maestre (venezuelai) p. gy. 22:9

81 kg: Szellő Imre-Olekszandr Gvozdik (ukrán) p. v. 11:25

+91 kg: Mihai Nistor (román)-Bouquet Bence k. o. 1. m.

 

Hétfőn nem kevesebb, mint öt magyar lép szorítóba, valamennyien a tizenhatba jutásért:

Reggel: Ungvári István- Cou Si-ming (kínai) – 49 kg

Délután: Varga Miklós-Abdelkader Chadi (algériai) – 60 kg

Darmos József-Christian Demaj (albán) – 91

Este: Harcsa Zoltán-Michel Tavares (francia) – 75 kg

Kalucza Norbert-Luke Boyd (ausztrál) – 56 kg

 

Írta: Ch. Gáll András

Fotó: Ch. Gáll András