Kedden öt magyar bokszolhat a londoni kvótáért, miután Bacskai Balázs és Káté Gyula (vasárnap), valamint Varga Miklós és Harcsa Norbert (hétfő délután) után este a nehézsúlyú Darmos József is beverekedte magát a legjobb tizenhat közé a bakui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Darmos meccse még el sem kezdődött, amikor jött szembe a Hejdar Alijev sportcsarnok körfolyosóján Szellő Imre, a kecskeméti félnehézsúlyú: „Bemelegítettem Jocit, kesztyűztünk egy jót, remélem, hasznára válik!”
Hasznára vált. Az immár szintén Kecskeméten edző Darmos sokkal élénkebben kezdett, mint szokott, ennek ellenére csak egy ponttal vezetett az első menet után a balkezes albán Chriszian Demaj ellen. A továbbiakban is hihetetlenül szoros volt a meccs, Darmos szokott erényeit (balhorog, küzdőszellem) csillogtatta, és végül 20:18-ra hozta a meccset.

„Sokat jelentett, hogy Szellő bemelegítette!”, jegyezte meg Konkoly István, Darmos kecskeméti edzője, habár azt tudni kell, hogy az Eb-bronzérmes nehézsúlyú papíron még a Vasas öklözője.
„Szerencsére ezúttal nem a fejemmel védtem az ütések többségét, hanem a karommal”, humorizált saját kontójára Darmos. „Holnap meg kell vernem azt az azeri Európa-bajnok Tejmur Mammadovot, akitől az ankarai Eb-n kikaptam.”
Kalucza Norbert (56 kg) volt az utolsó hétfői magyar, és csak hajszálon múlt, hogy kedden nem lesz hat honfitársunk a nyolcaddöntőben. A debreceni fiú 24:22-re kapott ki a bakkecskeként pattogó ausztrál Luke Boydtól, bár mi úgy láttuk, hogy fordított eredmény is születhetett volna.

„Norbi életében nem bokszolt még ilyen jól”, dicsérte a vesztest Kovács László kapitány.
„Ezt kellett bokszolnia, ha ész nélkül rohamoz, biztosan kikapott volna. Így szerintem nem kapott ki, kár, hogy a pontozók másképp látták”, mondta Szántó Imre.
Írta: Ch. Gáll András
Fotó: Ch. Gáll András