A hét végén az Isten háta mögött, a Kijevtől 450 kilométerre dél-keletre fekvő Krivoj Rogban járt hét magyar ökölvívó, és bár az ukránok elleni sajátos csapatmérkőzés 11:3-as hazai győzelmet hozott, Klasz Árpádék öregbítették a magyar boksz hírnevét.
A történet két héttel korábban, Berck-sur-Merben kezdődött, ahol a Négy nemzet tornájának befejező napján egy rejtélyes ukrán úr félrehívott, és a tolmácsolást végző ukrán csapatorvos segítségével egy szóbeli meghívót nyújtott át: a 60 kilótól felfelé hét bokszolónk utazzon el Krivoj Rogba, az ukrán ökölvívás – és a szövetség – megalakulásának 75. évfordulója tiszteletére rendezett gálára.
Mivel a rejtélyes úr, bizonyos Vagyim Alekszandrovics Binder minden költséget állt, igent mondtunk a szívélyes invitálásra. Főleg azok után, hogy goszpogyin Binder hangsúlyozta: feltétlenül vigyünk magunkkal egy videót Papp Lászlóról, mert be akarja mutatni a közönségnek az általa bálványként tisztelt háromszoros olimpiai bajnokot. A lázas szervezőmunka eredményeképpen – miután többször is változott a csapatunk összetétele – a következő különítmény kelt útra Metzger József és Konkoly István edzők vezetésével (a küldöttségnek Dolmányos József AIBA-bírónk is tagja volt): Török János (DVSC), Káté Gyula, Klasz Árpád (Unió Kispest), Baranyi Richárd, Szellő Imre (KSC), Deél Szabolcs (DVSC), Bogdán Zsolt (UTE).
Kijevig még nem volt gond, a repülőtéren az ukrán-magyar meccs feliratával kifestett Mercedes minibusz fogadta kis kompániánkat, ám amikor helyi idő szerint délután fél négykor elindultunk Krivoj Rog felé a szakadó hóesésben, már sejtettük, hogy hosszú estének nézünk elébe. A kezdeti jó hangulatot csak fokozta a Kijevtől mintegy hatvan kilométerre, az út mentén épült Miszlivec (ez az ukrán szó magyarul vadászt jelent) fogadóban elköltött parádés estebéd.
Az asztal közepére kipenderült egy literes palack Nemiroff paprikás vodka – az ukránok nemzeti itala -, amelynek rövid idő alatt a nyakára hágtunk, s ezek után jobban nem is eshetett az ízletes leves, a borscs, meg a számtalan ínycsiklandó hús- és halféle. Aztán folytattuk utunkat a szakadó hóban – félóránként meg kellett állni, hogy sofőrünk, Szergej befecskendezze jégoldóval az ablakot -, míg végül Krivoj Rog előtt mintegy száz kilométerrel, már késő este tíz óra tájban kénytelenek voltunk megállni. A havazás ugyanis ónos esőre váltott, az országutat lépten, nyomon az árokba csúszott kamionok szegélyezték, így Szergej jobbnak látta, ha bevárja a sószóró teherautó megérkezését a jégpályára emlékeztető úttest szélén.
Nem szaporítom tovább a szót, hajnali egyre érkeztünk meg Krivoj Rogba, az Aurora szállodába, amely – mint oly sok más a városban – Vagyim Alekszandrovics tulajdonát képezte.Másnap délelőtt kilenckor volt a mérlegelés, a vendéglátók nagyvonalúan másfél kiló pluszt engedélyeztek mindenkinek, így nem jelentett problémát a súlyhozás. Aztán városnézés következett, amelynek csúcspontját a még mindig építés alatt álló, de már szinte teljesen befejezett gyönyörű pravoszláv templom megtekintése jelentette.
Itt megcsodálhattuk a 13. századi arany ikont, a Turkoveckaja Szűz Máriát, amely a mai Lengyelország területéről került ide – amúgy a templom építését is jórészt vendéglátónk, Binder úr finanszírozza. Megható közjáték volt a mise, amelyet Roman atya celebrált, s amelyben a magyar ökölvívókért is imádkozott, majd mindnyájunknak adott egy – sokszorosított, műanyag – ikont, a Szűz képével. Jómagam azóta is tárcámban őrzöm a Szűzanya képet, református létemre az ortodox jelképet, s tudtommal a csapat többi tagját is megérintette a Krivoj Rog-i pópa megható gesztusa.
Az ebéd helyszíne egy gyönyörű, rönkfából épült étterem volt, a fogások minden igényt kielégítettek, ahogy a pincérhölgyek bája és udvariassága is. Röpke délutáni ejtőzés, majd délután ötkor indulás a városi sportcsarnokba a nagy mérkőzésre.Amikor beléptünk a terembe, mindenkinek elállt szeme-szája. Ötezer ember töltötte meg zsúfolásig a létesítményt, s minden kellék a profigálák külsőségeit idézte. A színpadon hatalmas Papp László-fotó az egyik oldalon, az ukrán boksz olimpiai bajnokaié – Volodimir Klicskóé és Vaszilij Lomacsenkóé - a másikon.
Levetítették a magunkkal hozott „Paplaci” filmet, Borbély Zoltán kollégánk színvonalas alkotását, majd jött a látványos bemutatás. A szpíker öblös baritonján hatásosabban rezegtette a neveket, mint Michael Buffer, s ami ennél is fontosabb, magyar szempontból kiválóan indult az összecsapás.A rendezők végére hagyták a csemegét, az olimpiai, kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok, s még mindig csak 22 éves Vaszilij Lomacsenko meccsét a 18 éves, debreceni Török Jánossal.
Így Káté Gyula kezdett a dnyepropetrovszki illetőségű Andrij Bikovval, s bár végig a kilencszeres magyar bajnok, kétszeres Eb-ezüstérmes tűnt kezdeményezőbbnek, s jobbnak, a pontozók 4.4-es végeredményt hoztak ki, s döntetlent is hirdettek, nem számolva a segédpontokat. (Utólag kiderült, jól tették, mert a kispontokkal Gyuszi 9:8-ra veszített volna.) Balhéztunk egy sort – persze eredmény nélkül.69 kilóban minden stimmelt, Klasz Árpád iskolaboksszal verte a szintén dnyepropetrovszki Olekszandr Kolesznyiket. A kispesti bunyós messze felülmúlta az országos bajnokságon mutatott teljesítményét, s megígérte, a Bocskai István Emlékversenyen kiválóan felkészülve, csúcsformában lép majd ringbe.
Ekkor 3.1-re vezettünk, de sejtettük, hogy pünkösdi lesz a királyságunk. Így is történt, jöttek az ukrán sztárok. 75 kilóban a sokat fogyasztó, eredetileg félnehézsúlyú Baranyi Ricsinek nem volt esélye az idei Európa Kupa győztese, a helyi menő, Jevgenyij Hitrov ellen. Sajnos Szellő Imre, a Memphisben vitézkedő WSB-klasszisunk is kikapott a szintén EK-győztes Olekszandr Gvozgyiktól. A keserű pirulát le kellett nyelnünk, még ha a pontozás (8:1) erősen túlzottnak is tűnt.„És most következik az ukrán óriás!” – így konferálták be a tűzesőben, görögtüzek fényében, divatos sapkában, ukrán zászlóba burkolózva bevonuló Európa-bajnokot, Olekszandr Uszikot, aki csak játszadozott Deél Szabolccsal, ennek ellenére Metzger mester a harmadik menet elején bedobta a törülközőt.
Szupernehézben a veterán újpesti „Golyó”, Bogdán Zsolt derekasan helyt állt magasabb és fiatalabb ellenfelével szemben, semleges terepen döntetlenkörüli eredmény születhetett volna, Krivoj Rogban azonban 8:2-re győzött Ivan Bezverhij.
„És végül, az est aranymeccse: Török János Vaszilij Lomacsenko ellen” – konferálta be az ukrán boksz 22 éves legendáját a helyi „Michael Buffer”. Lomacsenko bemutatta a sportág minden szépségét, de megrendíteni nem tudta a megilletődöttség legcsekélyebb jele nélkül küzdő Török Janit, akire büszke lehet Szabó Sándor, a debreceni bokszpápa és Deél István vezetőedző.A publikum tombolt, a gálaest végén a versenyzők – a mieink is – köszöntötték az első sorban ülő ukrán veterán bokszolókat, a sokszor kerekesszékben ülő, idős sportemberek szemében könny csillant. Az ajándékba kapott gyönyörű kristálykesztyűk gyógyírt jelentettek a vereség okozta fájdalomra – bár le kell szögeznünk, hogy a mieink férfiasan megállták a helyüket a világ egyik legerősebb boksznemzete legjobbjai ellen.
Másnap ébresztő hajnali fél ötkor, nyolcórás út a kijevi reptérig majd sima hazaérkezés – ennyi a negyvennyolc órás villámlátogatás rezüméje – no és megannyi tapasztalat, feledhetetlen élmény.
Barátságos összecsapás az ukrán boksz születésének 75. évfordulója alkalmából:
Ukrajna-Magyarország 11:3
60 kg: Vaszilij Lomacsenko-Török János 14:1
64 kg: Andrej Bikov-Káté Gyula 4:4 - döntetlen
69 kg: Olekszandr Kolesznyik-Klasz Árpád p. v. 3:9
75 kg: Jevgenyij Hitrov-Baranyi Richárd p. gy. 13:1
81 kg: Olekszandr Gvozgyik-Szellő Imre p. gy. 8:1
91 kg: Olekszandr Uszik-Deél Szabolcs feladás 3. m.
+91 kg: Ivan Bezverhij-Bogdán Zsolt 8:2
Írta és fényképezte Ch. Gál András