
Azt gondolom, hogy nem állók messze az igazságtól amennyiben azt állítom, hogy az utánpótlás ökölvívás Kossuth díja, a Papp László díj.

Azt gondolom, hogy nem állók messze az igazságtól amennyiben azt állítom, hogy az utánpótlás ökölvívás Kossuth díja, a Papp László díj.
Papp László születésének 85. évfordulóján adták át - immár hatodik alkalommal a legendás ökölvívóról elnevezett díjakat a legeredményesebb utánpótláskorú versenyzőknek.

Az elismerést csütörtökön az Nemzeti Erőforrás Minisztériumban, Papp László felesége és fia jelenlétében Czene Attila sportért felelős államtitkár nyújtotta át a tavaly az ifjúsági olimpián és világbajnokságon is harmadik Harcsa Zoltánnak, az ifjúsági olimpián negyedik Zsigmond Józsefnek, a junior Európa-bajnokságon egyformán ötödik Szilvai Lászlónak és Gálos Rolandnak, valamint a ifjúsági lányok kontinensviadalán bronzérmes Pikács Mercédesznek.

A program felvezetéseként a jelenlévők egy rövidfilmet nézhettek meg a háromszoros olimpiai aranyérmes Papp László pályafutásáról, majd Czene Attila köszöntötte a jelenlévőket.

Czene Attila államtitkár nem feledkezett meg Laci bácsi özvegyéről, és menyéről sem, szép virágcsokorral köszöntötte őket, igazán nemes és szép gesztus volt, méltó az olimpiai bajnok államtitkárhoz.
Írta: Perutek János
fotó: Perutek János