Sajtótájékoztató az Aréna Hotelben.

img_kicsi_4663_412_20091202122118_959.JPG

 

Ünnepélyesen aláírták az 54. Bocskai István Emlékverseny szerződését, valamint beszámolt a MÖSZ vezetése a felnőtt OB előkészületeiről és a várható résztvevőkről.

img_4661_605_20091202122118_998.JPG

Csaknem ötven egyesület több mint 120 versenyzőjének szereplése várható a december 16. és 19. között Kecskeméten megrendezendő 86. felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokságon.

img_4663_935_20091202122118_150.JPG

A magyar szövetség (MÖSZ) keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Dr. Kovács László szövetségi kapitány kiemelte: a felnőtt OB az egyik legfontosabb viadal a válogatottba kerülés szempontjából, éppen ezért szinte biztosan a teljes hazai élmezőny ringbe száll.

img_4668_791_20091202122118_39.JPG

Az indulók között lesz az idén világbajnoki bronzérmes Káté Gyula (64 kg) is, annak ellenére, hogy az utóbbi időben sérülésekkel bajlódott. A bajnokság egyik érdekességének ígérkezik a korábbi többszörös győztes Szűcs István szereplése. Ő az elmúlt években Angliában élt, ám most ismét elindul az OB-n, melyen minden bizonnyal az olimpiai ötödik Szellő Imre legnagyobb ellenfele lesz a 81 kg-ban.  Pálos Péter a KSC alelnöke elmondta, hogy Kecskemét várja a résztvevőket. Ök készen vannak valamennyi előkészülettel a többi már a versenyzőkön múllik. A tájékoztatón Dr. Csötönyi Sándor MÖSZ-elnök és Kósa Lajos, Debrecen polgármestere aláírta a jövő évi Bocskai István-emlékverseny rendezéséről  szóló szerződést.

img_4692_486_20091202122118_281.JPG


A városvezető hangsúlyozta, az emlékverseny megrendezése presztízskérdés a városnak, amely több mint 10 millió forintot áldoz a lebonyolításra. Kósa Lajos szerint az esemény folyamatosan fejlődik, az érdeklődés évről évre nagyobb, s a bokszolók körében is egyre komolyabb rangja van a Bocskai megnyerésének. A 2010-es viadalon az előzetes jelzések alapján részt vesz a kubai válogatott. Dr. Csötönyi Sándor méltatta a magyar öklözők idei szereplését, kiemelve, hogy valamennyi korosztályos és felnőtt kontinentális nagy versenyen dobogós, illetve pontszerző helyeken végeztek a versenyzők. Egyúttal bejelentette, hogy szerződést kötött a szövetség a Sportklub csatornával, mely a jövő évben minden komolyabb magyarországi ökölvívó eseményről beszámol majd, havonta magazinműsorral jelentkezik, s elképzelhető, hogy nagy világversenyeken is forgat majd. A megállapodás a jövő évre szól, de már az idei országos bajnokság döntőinek legérdekesebb meccseit is műsorára tűzi a csatorna.A Magyar Ökölvívó Szövetség Elnöksége jóváhagyta a 2010.-évi versenynaptárt amit a www.boxing.hu versenynaptár rovatában megtalálhat a kedves olvasó!!

img_4678_843_20091202122118_248.JPG

Forrás:MTI.

Fotó: Kunya György