Szellő és Kalucza oktatófilmet forgatott

Szellő Imre aratta első győzelmünket a bakui ökölvívó vb-n. A kecskeméti félnehézsúlyú a 16 közé jutásért vasárnap délután egy ukránnal meccsel. Kalucza Norbert döntő fölénnyel mutatkozott be, ő egy ausztrállal találkozik hétfőn este.

 

Szerdán két magyar is szorítóba lépett Bakuban, a 16. ökölvívó-világbajnokságon, mindketten a 32-be jutásért küzdöttek, s mindketten győztek.

A júniusi ankarai Eb bronzérmese, Szellő Imre egy izmos, fekete bőrű svédet kapott Katende Kennedy személyében. Három másodperc után kiderült, hogy a kecskeméti bombázó, Konkoly István tanítvány a jóval képzettebb öklöző, a svéd távolról indított, széles lengő „swingekkel” próbálkozott, nem sok sikerrel. Szellő 7:3-ra nyerte az első menetet, 6:4-re a másodikat, majd a harmadikban kétszer is megfogta Kennedyt, akire mindkétszer számoltak, s végül fölényesen, 21:10-re győzött a magyar bokszoló. Ellenfele a 16 közé jutásért az ukrán Olekszandr Gvozdik lesz, aki egy menet alatt végzett a jamaikai Jovan Younggal, aki – nevéhez méltatlanul – megtört öregembernek tűnt az egyoldalú, másfél perces csata végén.

Szellő a legjobb tizenhat közé jutásért vasárnap bokszol Gvozdikkal, a délutáni programban.

 

szello_20110928173259_29.JPG

Szellő győzelme után mosolyogva nyilatkozott a bakui napsütésben: „Kennedytől kikaptam a WSB-meccsünkön, Memphisben, ahol ő a mexikóvárosi csapatot képviselte. Akkor költözködés után voltam, akkor esett le az első hó, nem volt fűtés a lakásomban, nem tudtam rendesen felkészülni – bár úgy érzem, akkor sem kaptam ki -, most viszont tökéletes erő- és idegi állapotban érzem magam. Sikerült megvalósítanom a taktikát, balegyenes, jobbfelütés kombinációim rendre betaláltak. A harmadik menetben legalább négyszer megrendítettem, kétszer számoltak is rá. Gvozdikkal is találkoztam már, tavaly decemberben Krivoj Rogban, ahol kihozták győztesnek ellenem. Feltett szándékom, hogy kvótával és éremmel menjek haza Bakuból, s ebben az ukrán sem állíthat meg.”

 

Kalucza már az első menetben egyértelművé tette, hogy csakis ő győzhet, 9:2-re elhúzott, majd a harmadik menetben leütötte a nem túl technikás afrikait, mire a bíró kihirdette a döntő fölényes győzelmet. A debreceni fiú hétfőn az ausztrál Luke Boyddal mérkőzik a 16 közé jutásért.

 

„Jól ment a bunyó, éreztem, hogy erősebb, technikásabb vagyok az elefántcsontparti versenyzőnél. Nem félek Boydtól sem, biztos vagyok benne, hogy őt is legyőzöm”, mondta a roppant optimista Kalucza, aki Peking után Londonba is ki akar jutni.

kalucza_20110928173216_25.JPG

„Bemelegítésnek jó volt ez a mérkőzés, Norbi azt hozta, amit vártam tőle. Az első három meccsünkből két győzelem – ezzel nem lehetek elégedetlen”, értékelt Kovács László szövetségi kapitány.

Csütörtökön nem bokszol magyar a világbajnokságon.

 

81 kg, a legjobb 32 közé jutásért:

 

Szellő Imre-Katende Kennedy (svéd) p. gy. 21:10

Olekszandr Gvozdik (ukrán)-Jovan Young (jamaikai) d. f. 1. m.

 

56 kg, a legjobb 32 közé jutásért:

 

Luke Boyd (ausztrál)-Giorgi Kilanava (grúz) p. gy. 17:10

Koffi Yoboue (elefántcsontparti)-Kalucza Norbert d. f. 3. m.

 

Írta: Ch. Gáll András

Fotók: Ch. Gáll András