
A sikeres Bocskai nemzetközi torna után nem maradtunk sokáig minőségi boksz nélkül, ugyanis az új ifjúsági generáció képviselői az Énekes István emlékversenyen mérik össze tudásukat Budapesten csütörtöktől vasárnapig a Jégszinházban.

A sikeres Bocskai nemzetközi torna után nem maradtunk sokáig minőségi boksz nélkül, ugyanis az új ifjúsági generáció képviselői az Énekes István emlékversenyen mérik össze tudásukat Budapesten csütörtöktől vasárnapig a Jégszinházban.
A nagy hagyományokra visszatekintő tornán ezúttal az 1993-1994-es korosztály képviselői vehetnek részt, a végleges nevezési lista szerint magas indulói létszám, összesen 98 versenyző részvétele várható az ország minden pontjáról. Az emlékverseny azért is nagy jelentőségű hiszen ebben az évben van Énekes István olimpiai bajnokunk 100 éves évfordulóját.
Az új generáció szó ezúttal különösen érvényes, hiszen a tavalyi évben több sikert elkönyvelt korosztályos válogatottból „kiöregedett” a csapat zászlóvivője, a Kispest még mindig csak 18 éves ökölvívója, az Ifjúsági Nyári Olimpiai Játékokon valamint a világbajnokságon egyaránt bronzérmes Harcsa Zoltán.
Mellette a néhány héttel ezelőtt a Bocskai emlékversenyen bronzéremmel záró debreceni Török János, a felnőtt magyar bajnoki címmel is büszkélkedő kecskeméti Lakatos Róbert, a szolnoki Bene Gergő, a szingapúri olimpikon Zsigmond József, valamint az ifjúsági Eb-ezüstérmes nehézsúlyú Varga Sándor sem tagja már az ifjúsági mezőnynek.
Az Énekes emlékversenyen kiválóan szereplő ökölvívók minden bizonnyal elnyerik dr. Kovács László szövetségi kapitány bizalmát, és a nemzetközi porondon is bizonyíthatnak, idén ugyanis ifjúsági Európa bajnokságot rendeznek augusztusban, bár azt még a beavatottak sem tudják hol.
A helyszín eredetileg a Kaukázus egyik gyöngyszeme, Jereván lett volna, de a helyi szövetség lemondta a rendezést, mert a versennyel egyidőben rendezik meg a Pánörmény Játékokat, amely az egyik legfontosabb sportesemény az országban. Az európai szövetség, az EUBC új pályázatot írt ki az ifjúsági Európa bajnokság megrendezésére, de a végső döntés még nem született meg a helyszínnel kapcsolatban.
A legnagyobb érdeklődéssel várt csata az 56 kilósok mezőnyében várható, ahol a Vasas-Süllős kiválósága, az ifjúsági magyar bajnok Sinkó Zoltán és az egy súllyal feljebb lépő kiskunfélegyházi büszkeség, az olimpiai bronzérmes édesapával edző ifjabb Mizsei György méri össze tudását, de kettejük párharcába még a kiskunhalasi válogatott Babos László is beleszólhat.

A legkisebbek között a tatai Bartalos Krisztián egy kicsit kiemelkedik a mindössze négy főt felvonultató mezőnyben, míg légsúlyban a hajdúsámsoni Máté Attila, a kaposvári Júdás Róbert és Dányi Gábor csatája várható. A két utóbbi versenyző egy korosztállyal lejjebb már több alkalommal összecsapott, ezúttal is parázs csata várható kettejük meccsén.
Könnyűsúlyban a kecskeméti junior magyar bajnok Herczeg József, a szintén hasonló címmel büszkélkedő egy évvel ifjabb nyíregyházi Kovács László, a tehetséges debreceni Hinger Gábor, és a válogatott békési Fodor Milán szintén az aranyéremre pályázik közel egyenlő eséllyel.
Egy kategóriával feljebb a nyíregyházi Szilvai László tavaly kiemelkedett a junior korosztályból, és nagy valószínűséggel az Énekes emlékversenyen is csúcsra ér a 64 kilósok mezőnyében. Ebben leginkább kortársa, a salgótarjáni Bangó Eduárd akadályozhatja meg.
A váltósúly Magyarországon a Vasas-Süllős területének számít, nincs ez másként az ifjúságiak között sem, ahol Gyulai Viktor az egyik legnagyobb esélyes a végső sikerre, de komoly ellenfélként számolnia kell az ifjabbakkal, így a debreceni Kontra Csabával, a hajdúsámsoni Montlika Gáborral, és a soproni Tóth Martinnal is.
A középsúly mezőnyét a már a tavalyi bakui ifjúsági világbajnokságon is szerepelt debreceni Szabó Szilárd neve fémjelzi, nagy meglepetés lenne, ha nem az ő nyakába akasztanák az aranyérmet. A korábban a juniorok között sikeres vecsési Szigeti Patrik, és az MTK ökölvívója, Lukács Roland törhet borsot az orra alá.
Félnehézsúlyban a pécsi kétszeres junior magyar bajnok 16 esztendős Panka György tapasztalata alapján kimagaslik a mezőnyből, viszonylag rutintalan ellenfelekkel számolhat a súlycsoportban, ez alól talán csak Radics Attila, Kabai Károly és Udvardi Miklós a kivétel.
Az ifjúsági korosztályban hagyományosan kevesen vesznek részt a két legmagasabb kategória küzdelmeiben, nincs ez másként az Énekes emlékversenyen sem. Nehézsúlyban a Vasas-Süllős tehetsége, Tóth Alex és a szolnoki Völgyi Jenő nagy csatája várható, míg a legnagyobbak között a kanizsai Orbán Gábor és a tavaly a juniorok között mindent megnyerő Raffael Milán között várható parázs ütközet.
Írta: Kincses Tibor
Fotó: Kincses Tibor