VEDD FEL A KESZTYŰT
2010. jan. 29., péntek, 15.01.51 CET


masolat_img_5156_241_20100129150105_852.JPG

Az Ökölvívó Szövetség példaértékű kezdeményezést indított a Magyar Villamos Művek segítségével


img_5125_88_20100129145619_844.JPG

A KSC ökölvívók edzőtermében olyan teltház volt e hét csütörtökén , amihez hasonló talán még soha nem tapasztalhattunk eddig! Több mint 100 ökölvívó palánta jelent meg ,hogy részese legyen annak az ünnepi pillanatnak amihez hasonlóról álmodozik hazánkban nagyon sok sportág. Hogy miről is van szó azt  a megtudhatjuk a rendezvény sajtóközleményéből?

img_5129_647_20100129145619_343.JPG

„A Magyar Ökölvívó Szakszövetség 2010 januárjában egyedülálló programot indít „Vedd fel a kesztyűt” mottóval, melynek célja, hogy a vidéki, hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatását a sport révén segítse.

img_5146_328_20100129145619_19.JPG

A Szövetség által kidolgozott szakmai program keretében három városban  –Kecskeméten, Salgótarjánban és Pécsett – indítják útnak a kezdeményezést, mely segítségével általános iskolás korú fiatalok juthatnak sportolási és ezáltal kitörési lehetőséghez.

 

img_5165_842_20100129145619_438.JPG

A program alapgondolata, hogy az ökölvívás, mint sportág, kiemelten alkalmas az értékek átadására, önfegyelemre, sportszerűségre, a másik fél tiszteletére nevelésében. A részvétel vállalása a hátrányos helyzetű fiatalok számára utat mutathat, hogy miképpen vegyék fel a küzdelmet helyzetükkel szemben, közös, egyetemes értékeket sajátítva el a komplex szakmai programot megvalósító nevelő munka során.

 

img_5187_550_20100129145619_723.JPG

Az ökölvívó szakág stratégiai sportágfejlesztési terveinek szerves elemét képző program idén januárban indul. Középtávú célkitűzés, hogy példaként szolgáljon egy országos méretű, a sportág utánpótlás-nevelését is célzó szakmai munkának. A program szakmai felügyeletét Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó, a Szövetség tiszteletbeli elnöke látja el.

img_5192_566_20100129145619_336.JPG

Mivel a kezdeményezés megvalósítása meghaladja a Szövetség saját lehetőségeit, olyan támogató partner bevonása vált szükségessé, amely a program célkitűzéseivel azonosulva saját felelősségvállalási programjában tudja illeszteni az együttműködést.

img_5180_209_20100129151300_813.JPG

 A Magyar Villamos Művek Zrt. támogatási irányelveinek egyik legfontosabb eleme az esélyteremtés a jövő nemzedékei számára, a nemzeti hagyományokon alapuló értékteremtés, a fiatal tehetségek felkarolása. Az MVM ennek jegyében segíti a Magyar Olimpiai Bizottság „Életút” programját és ugyanezen szempontok alapján döntött úgy, hogy az ökölvívó Szövetség nemes kezdeményezése mögé áll.

img_5156_517_20100129145619_1.JPG

A programot sajtótájékoztató keretében ismertette Dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke január 28-án, az induló képzések egyik helyszínén, a kecskeméti edzőteremben. Az esemény során az MVM vezérigazgatója, Mártha Imre egy játékos ökölvívó mérkőzés keretében mérkőzött meg Kovács „Kokó” Istvánnal, ezzel is a követésre méltó, példaértékű mozgalomra irányítva a figyelmet.

img_5167_776_20100129152832_298.JPG

 Az MVM vezérigazgatójának Erdei Zsolt (Madár), világbajnok ökölvívó irányította, kifejezve hogy a jövőben egyre inkább az oktatásra, a fiatalok nevelésére szeretne koncentrálni – átadva számukra mindazon értékeket, amelyek képviseletére a most induló kezdeményezés is létrejött.”

img_5195_679_20100129145619_659.JPG

Ennyi elégedett kipirult  arcú boxoló palánta, ilyen sok a sportér és a jövőér tenni akaró ember visszaadja az ember hitét, hogy vannak értelmes a későbbiekben is büszkén vállalható  és elővehető cselekedetek .

img_5188_902_20100129150915_636.JPG

Köszönjük valamennyi segítőnek ,hogy sportágunk megkapta ezt a lehetőséget! Köszönik azok az életbe most belépő tétovázó gyerekek ,hogy kapnak valamit olyan pluszt a társadalomtól   aminek segítségével megtalálhatják a  helyes utat.    

 

Írta: Szakos József a sajtóközlemény felhasználásával

Fotó: Kunya György