A magyar férfi ökölvívó-válogatott – soraiban három országos bajnokkal, a Lakatos fivérekkel és Dobrádi Zsolttal – a hét végén a franciaországi Berck-sur-Mer-ben szerepel a Négy nemzet tornáján, francia, amerikai és ukrán ellenfelekkel szemben. Pénteken az elődöntőkre, szombaton a döntőkre kerül sor.
A mieink Humbert Furgoni, az EUBC és a Francia Ökölvívó Szövetség elnökének kérésére vállalták el a szereplést, amolyan „last minute” beugróként, mivel az örmények váratlanul lemondták a szereplést. Tekintve, hogy közeleg az országos bajnokság (december 8-11., Nagykanizsa), a szakvezetés nem kockáztatta meg a legjobb garnitúra kiküldését, de így is igen erős magyar csapat lépett szorítóba ezen az egyéni viadalon.

A küldöttség – melyben Metzger József és Konkoly István edzők képviselik a „szakmát”, bíróként pedig Dolmányos József erősíti a delegációt - csütörtök délután érkezett meg a párizsi Charles De Gaulle repülőtérre, ahol két mikrobusz és havas eső várt ránk. A mintegy kétszáz kilométeres utat a La Manche-csatorna partján, Calais-tól hetven kilométerre délre fekvő Berck-sur-Mer-ig bő két óra alatt tettük meg, elhaladva a világörökség részét képező amiens-i katedrális mellett, amelyet – kivilágítva – kiválóan láthattunk az autópálya jobb oldalán.Berck tizenötezres városka a nyáron üdülőparadicsomnak számító Opálparton (Cote de Opale), csodálatos homokos strandokkal, ahol november végén, nulla fok körüli hőmérsékletben fagyos észak-nyugati szél süvített végig.

Szállásunk, a Hotel Régina 1906-ban épült, sokakat a Maigret-filmek hangulatára emlékeztetett, de volt olyan útitársunk is, akiben a Shining (Ragyogás) című amerikai horror (Jack Nicholsonnal) Sziklás-hegységbeli szállodáját idézte.Vendéglátóink szívélyesen fogadtak bennünket, az amerikaiak és az ukránok már korábban megérkeztek, utóbbiak bombaerős csapattal, soraiban a világ legjobb amatőr ökölvívójával, Vaszil Lomacsenkóval, akinek az édesapja az edzője – ő is itt van Berckben.

Lomacsenko – aki még mindig csak 22 éves – az olimpiai és a világbajnoki cím védője, s két éve, Liverpoolban az Eb-n is diadalmaskodott, az idei moszkvai kontinenstalálkozót azonban kihagyta, mivel akkor erősödött bele a könnyűsúlyba. Lomacsenko mellett itt van a félnehézsúlyú Európa-bajnok (2008) Olekszandr Uszik és kétszeres Eb-bronzérmes, vb-ezüstérmes (2009) szupernehézsúlyú kiválóság, Roman Kapitonyenko. A csapat tagja még az a Tarasz Selesztyuk is, akit Bacskai Balázs vert meg a moszkvai Eb elődöntőjében 4:2-es pontozással. Bendzsi akkori döntőbeli ellenfele, a francia Alexis Vastine azért nincs itt, mert a hét végén WSB-mérkőzésen szerepel Párizsban, ahol a Paris United a moszkvai Kremlin Bears csapatát fogadja.

A sorsolás péntek délben tartották meg. Ma rendezik az elődöntőket, két felvonásban, szombat este nyolckor a döntőket a két-két szombati győztes vívja, este fél nyolctól. A harmadik helyet nem döntik el.
Vasárnap pedig autóbuszos párizsi városnézés szerepel a programban az esti hazautazást megelőzően.
Berck sur Mer, Négy nemzet tornája, 2010. november 26-27.
Elődöntő
Délután
52 kg: Dobrádi Zsolt (KSC)-Georgij Csigajev (ukrán)
Eli Konki (francia)-John Franklin (amerikai)
56 kg: Nordine Ait Ihya (francia)-Roman Morales (amerikai)
Oleg Prudkij (ukrán)-Lakatos Róbert (KSC)
69 kg: Erroll Spence (amerikai)-Tóth József (Sopron)
Tarasz Selesztyuk (ukrán)-Nordine Samoudi (francia)
81 kg: Jeff Spencer (amerikai)-Baranyi Richárd (KSC)
Olekszandr Gvozgyik (ukrán)-Kevin Buval (francia)
Este
49 kg: Gyenyisz Skarubo (ukrán)-Lakatos István (KSC)
Diego Hurtado (amerikai)-Jérémy Beccu (francia)
60 kg: Soulimane Cissokho (francia)-Kovács Attila (KSC)
Vaszil Lomacsenko (ukrán)-Eric Flores (amerikai)
64 kg: Pedro Sosa (amerikai)-Vjacseszlav kiszlicin (ukrán)
Tóth Benjamin (Kőszeg)-Chabane Fehim (francia)
75 kg: Mathieu Bauderlique (francia)- D’Mitrius Ballard (amerikai)
91 kg: Joshua Temple (amerikai)-Deél Szabolcs (DVSC)
Ibrahima Mariko (francia)-Olekszandr Uszik (ukrán)
+91 kg: Roman Kapitonyenko (ukrán)-Lenroy Thompson (amerikai)
Írta és fényképezte : Ch. Gáll András